Pesti Srácok

Alföldi Róbert kiakadt Magyar Péterre, és ha nem kér bocsánatot tőle és tisztázza, mit is akart mondani, akkor beperli

Alföldi Róbert kiakadt Magyar Péterre, és ha nem kér bocsánatot tőle és tisztázza, mit is akart mondani, akkor beperli

Magyar Péter vasárnapi megnyilvánulásával egyetlen egy embert sikerült kellemetlen helyzetbe hoznia, az pedig nem más, mint Alföldi Róbert. A nyíltan homoszexuális színész-rendezőt ugyanis félreérthető kontextusba tette, amire arra utalt, hogy Alföldinek is vannak pedofil ügyei, amit hamarosan a fideszes körök fognak nyilvánosságra hozni. Elég komoly vád ez ahhoz képest, hogy semmi nincs a kezében bizonyítékként, Alföldi éppen emiatt ki is kérte magának, hogy rontja az ázsióját és ha Magyar nem tisztázza a dolgot nyilvánosan, még egy jó kis pert is a nyakába aggat. Kellemesen indul ez a hét is.

A Tisza Párt első embere előre akart menekülni azzal, hogy kitálal a Vogel Evelinnel folytatott kapcsolatáról, mivel volt barátnője felvételeket ígért a beszélgetéseikről, amik sok finomságot tartalmazhatnak. Magyar Péter előre menekülése viszont meggondolatlan volt, mert ezzel egy új ellenséget köszönhet most magának. A videóban a politikus ugyanis arról beszélt, hogy egy bizonyos weboldalon, ami még nem működik meg fognak jelenni lejárató anyagok, többek között róla, a pedofilgyanúba keveredett Lakatos Márkról és Alföldi Róbertről is.

Bár előzőről már kerültek ki információk és egy áldozat is megszólalt az őt ért kizsákmányolásról, a színész-rendező Alföldiről eddig nem volt szó. Éppen ezért a közösségi oldalán vissza is utasította ezeket a komoly vádakat, mint írta:

PestiSracok facebook image

Majd kitért arra, hogy ezt a kiszólást Magyarnak tisztáznia kell ugyanilyen nagyközönség előtt, mint amilyen előtt megvádolta, máskülönben jogi útra tereli Alföldi az ügyet.

-fogalmazott Alföldi.

Forrás: Facebook, fotó: YouTube

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.