pedofil vád
Alföldi Róbert kiakadt Magyar Péterre, és ha nem kér bocsánatot tőle és tisztázza, mit is akart mondani, akkor beperli
Magyar Péter vasárnapi megnyilvánulásával egyetlen egy embert sikerült kellemetlen helyzetbe hoznia, az pedig nem más, mint Alföldi Róbert. A nyíltan homoszexuális színész-rendezőt ugyanis félreérthető kontextusba tette, amire arra utalt, hogy Alföldinek is vannak pedofil ügyei, amit hamarosan a fideszes körök fognak nyilvánosságra hozni. Elég komoly vád ez ahhoz képest, hogy semmi nincs a kezében bizonyítékként, Alföldi éppen emiatt ki is kérte magának, hogy rontja az ázsióját és ha Magyar nem tisztázza a dolgot nyilvánosan, még egy jó kis pert is a nyakába aggat. Kellemesen indul ez a hét is. Ajánljuk még
Beismerte a labdarúgó az RTL volt kommunikációs vezetőjének meggyilkolását
A Fővárosi Törvényszék perelőkészítő ülésén a vádlott, Szilágyi Tamás egyértelműen kimondta: „Én öltem meg. Vállalom a felelősséget a tetteimért, ahogyan azt mindig is tettem.” A labdarúgó beismerte, hogy két éve megölte barátnője édesanyját, Révész Zsuzsát, aki korábban az RTL kommunikációs igazgatója is volt. Puzsérnak látszó szőrmók szívogatja a crack pipának látszó tárgyat (Videó)
Kérdezem én, miért lepődünk meg azon, hogy a Tisza szektásai egy drogos erőszaktevőt imádnak, ha a beszélő fejeik is ilyen életmódot folytatnak. Ott van például a gigamegatüncit szervező Puzsér, aki az alábbi videó szerint fényes nappal, a nyílt utcán sem veti meg a "pipázást". Ezt minden rendőrnek hallania kell! - avagy a rendszerváltásról hadoválók "békés" koncertje
Ma a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét, ahol több mint 50 előadó ad elő “rendszerkritikus dalokat”. A Tűzfalcsoport utánajárt, hogy a “művészek”, hogyan gondolkodnak a rendőrségről; ezt minden rendőrnek hallania kell. Dobrev Klára újabb három ügynököt nevezett meg a brüsszeli kémügyben