Pesti Srácok

Alföldi Róbert szerint a Tisza Párt alelnöke egy paraszt, nincs ezen mit szépíteni

null

A Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, Alföldi Róbert még 2015-ben mondta el véleményét Radnai Márkról, aki a Tisza Párt alelnöke miután egy újságírót ujjtöréssel fenyegetett. Alföldi nem kertelt, szerinte Radnai egy paraszt.

– szúrta ki a Mandiner Alföldi Róbert egy korábbi, még 2015. június 27-én megjelent Délmagyarország-interjúját, amelyben a rendező kollégájáról fejtette ki véleményét.

Mint ismert néhány hete jelentette be Magyar Péter a közösségi oldalán, hogy Radnai Márk lesz pártjának egyik alelnöke. A Tisza Párt elnökének jobbkezéről azonban kiderült: ő sem a higgadtságáról és a szívélyességéről híres, és örömmel törné el két újságíró kezét is. A művészi, televíziós pályát maga mögött hagyó, frissen debütáló politikus néhány éve ugyanis Koltai Tamás Jászai Mari- és Pulitzer-díjas színikritikus, újságírót fenyegette meg ujjainak eltörésével, míg Csendes-Erdei Emesének egy kéztörést ígért be.

PestiSracok facebook image

A botrány után a színház nem vette oltalmába Radnait, többen is felszólaltak az ifjú rendező ellen, az ügyben sokan nyilatkoztak, a Radnai által rendezett darab fordítója is le akarta tiltani az előadást a fenyegetőzés miatt. Megszólalt az Átrium Színház ügyvezetője, Koch Andrea is, aki szintén elítélte Radnait. Később el is bocsátották az Átriumból. Radnai kikopott a többi színházból is, ekkor pártolt át a képernyőre és kezdett el tévésorozatokat rendezni.

Az ügy kapcsán a Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező sem finomkodott annak idején, Alföldi Róbert a Délmagyarországnak adott interjúban arról is beszélt, ő is sokszor kiakadt egy-egy kritikára, „de ez magánügy”.

– fogalmazott.

Radnai Márkot azóta is csupán egyetlen ember védelmez, Magyar Péter, aki igyekezett elsimítani legújabb emberének botrányát a Telexnek adott interjúban. A Tisza Párt elnöke azzal próbálta menteni a dolgot, az ügyről azért nem lehet beszélni, mert az érintett már meghalt, a színházi szakma pedig összezárt Radnai mellett és nem arról van szó, hogy nem tetszett Radnainak a kritika.

Forrás: Magyar Nemzet, fotó: MTI