Pesti Srácok

Egy éve hunyt el egykori kollégánk, barátunk, Nagy Ervin

Egy éve hunyt el egykori kollégánk, barátunk, Nagy Ervin

Egy esztendeje, életének 47. évében hunyt el Nagy Ervin filozófus, politológus, újságíró, a PestiSrácok.hu egykori munkatársa, aki korábban a Mandinerben, portálunkon és a Magyar Hírlapban is publikált. Nagy Ervin a radikális nemzeti gondolkodás megújítója, számos könyv szerzője, a PolgárPortál vezetője, a XXI. Század Intézet kutatója, a számos nemzeti ügyet felkaroló OIKOSZ Alapítvány elnöke volt. 1999-ben Kovács Dáviddal ő alapította meg a Jobboldali Ifjúsági Közösséget, hogy eleget tegyen Wittner Mária, Pongrátz Gergely, Tóth Gy. László, Lovas István és Usztics Mátyás felhívásának a fiatalok nemzeti alapokon nyugvó mozgalmának létrehozására. Nagy Ervin kórházban halt meg, három gyermekét és feleségét hagyva hátra.

Nagy Ervin tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte, már ott aktívan politizált, alapítója, alelnöke, majd választmányi elnöke volt a Jobbiknak. 2006-ban a Harmadik út – MIÉP–Jobbik szövetség képviselőjelöltjeként indult a XII. kerületi választókörzetben. A pártból 2008-ban több alapítótársával együtt kilépett, mivel nem értett egyet az irányvonalával, amikor Vona Gábor pártelnök a Gyurcsány-Bajnai-kormányok bukásához közeledve a formálódó nemzeti egységgel szemben kezdte újraszervezni a pártot, Nagy Ervin a fordulat éles kritikusa volt. 

Jórészt Nagy Ervin bátor kiállásának és leleplezéseinek volt köszönhető – amelyek a Magyar Hírlapban, majd a PestiSrácokon jelentek meg –, hogy kitudódott, miféle bűnözői és opportunista körök férkőztek be az eredetileg nemzeti mozgalomként indult Jobbikba, mindez jelentősen befolyásolta a párt 2010-es és következő választási eredményeit.

A magyar konzervatív gondolkodás és politikai gyakorlat 15 pontja

Nagy Ervin számos össznemzeti ügy fáradhatatlan képviselője volt, az alapítvány elnökeként éveket át ő vitte a Békemenet és a Civil Összefogás Fórum országos mozgalmának nyilvánosságot szervező PolgárPortált is. Nagy Ervin alkotta meg és a halála előtti napokban publikálta A magyar konzervatív gondolkodás és politikai gyakorlat 15 pontját, amelyek a következők.  

1.    A határtalan önmegvalósítás helyett biztonságot nyújtó és a közjót szolgáló közösségeket kell építenünk, így lakjuk be a teret és az időt.

2.    Hisszük, hogy sem keletre, sem nyugatra, hanem a történelem magyar oldalára kell állnunk az átalakuló világrendben. Ezért globális kérdésekre lokális válaszokat keresünk.

3.    Tagadjuk az egyformaságot.

4.    Nem engedjük a férfi és a nő, az anya és az apa, továbbá a gyermek és a felnőtt közötti határok eltörlését.

5.    Hisszük, hogy az igazság nem az egyenlőségen alapszik. Az igazság lényege szerintünk az erényen és a teljesítményen nyugszik, azaz kinek-kinek a saját érdemei szerint.

6.    Hiszünk továbbá a klasszikus erényekben. A lojalitásban, a bátorságban, az igazságban. A szorgalmas munkában. A tiszteletben, a becsületben és a felelősségben.

7.    Elvetjük a felvilágosodás kincstári optimizmusát és elutasítjuk a céltalan, vég nélküli progressziót.

8.    Nem gondoljuk, hogy megismerhető és legyőzhető a természet, ezzel szemben védjük a teremtett világot.

9.    Hisszük, hogy Európa vagy keresztény lesz, vagy semmilyen. A Tízparancsolat és Jézus tanítása nélkül elveszítjük az élet nagy döntéseihez szükséges iránytűt, éppen ezért védjük a zsidó–keresztény kultúrát.

10.    Tagadjuk az utópiákat, a nácik és a kommunisták lázálmait. Visszautasítjuk a szabadságot korlátozó mai ideológiákat, a liberalizmus mai formáját, a korlátok nélküli, végtelen szabadság kultuszát, valamint a woke-marxizmus eltörléskultúráját.

11.    Eszménk a magabíró Magyarország. Nem kívánunk megfelelni a Nyugatnak, nem a politikai baloldalhoz viszonyítjuk saját magunkat, meg akarjuk törni az utóvédharcot folytató neoliberális hegemóniát.

12.    A stabilitást és a rendet fontosabbnak tartjuk, mint a határok nélküli egyéni szabadságjogok végtelen kiterjesztését.

13.    A béke és a biztonság megteremtése a legfontosabb célunk.

14.    Saját mintákat teremtünk, elővesszük és újra értelmezzük a múltból azt, ami már egyszer bevált, azaz saját szabályaink szerint élünk! Így hátunk mögött hagyjuk a progresszív napirendnek való megfelelési kényszert.

15.    Végül: saját, nemzeti kultúrát akarunk teremteni! Olyan kultúrát, amelynek identitásmagjait mi határozzuk meg.

Adománygyűjtés Nagy Ervin özvegyének és gyermekeinek

Halálával Nagy Ervin három kiskorú gyermeket hagyott hátra, ezért az általa alapított és vezetett OIKOSZ Közhasznú Alapítvány adománygyűjtést indított, amelyben védnöke Stefka István kurátor és Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapítója lett, s abban Ervin munkahelye, a Mandiner, illetve a nemzeti sajtó valamennyi szerkesztősége részt vett. Az akkor 17 éves Csongor, a 15 éves Bíborka és a 9 éves Regő támogatására rengetegen küldtek pénzt, összesen csaknem huszonegymillió forintot, melyet maradéktalanul Ervin özvegyének, Radwány-Nagy Dórának adtuk át, a banki költségeket az alapítvány átvállalta.

Csaknem 21 millió forint adományt gyűjtöttünk Ervin özvegyének és három kiskorú gyermekének. Fotó: PS