Pesti Srácok

Álhíreket terjesztett több baloldali hírportál a magyar és a lengyel államfő elhalasztott találkozójáról

Álhíreket terjesztett több baloldali hírportál a magyar és a lengyel államfő elhalasztott találkozójáról

Egymás után számoltak be arról a baloldali portálok, hogy a korábbi tervekkel ellentétben nem utazik Lengyelországba, a lengyel–magyar barátság napjára Áder János köztársasági elnök. Valamennyien tudni vélték azt is, hogy miért – persze a találgatások alapja az Azonnali cikke volt.

– fogalmazott a 168 Óra.

PestiSracok facebook image

– szerepelt a Népszava cikkének címében.

– írta a DK-hoz közelálló Nyugatifény.

A balliberális média egy része ezúttal az Azonnali.hu pénteki cikkét vette át. Ott ugyanis azt írták: a március 23-ára, a lengyelországi Bochniába tervezett lengyel–magyar elnöki találkozót a lengyelek lemondták. Az Azonnali egy meg nem nevezett forrására hivatkozva azt írta: az oroszbarát magyar álláspont miatt Andrzej Duda nem akart magyar kollégájával mutatkozni nyilvánosan egy ilyen protokolleseményen.

Szombatra azonban kiderült, hogy ez hazugság, Andrzej Duda lengyel elnök hivatalának közleménye ugyanis cáfolta a balliberális portálok állítását. Mint írják, az idei évben a lengyel–magyar barátság napját március 18-19-én tartották volna Bochniában. Az első mondatból tehát kiderült, hogy már a találkozó dátumát is rosszul írták a baloldali portálok. A lengyel elnöki hivatal így folytatja:

Kiemelik azt is: ugyanakkor Andrzej Duda államfő szorgalmazza, hogy a biztonsági helyzet függvényében a lengyel–magyar barátság napját az első adandó alkalommal tartsák meg, hiszen Áder Jánossal és feleségével, Herczeg Anitával Andrzej Duda és felesége, Agata Kornhauser-Duda baráti viszonyt ápol. Andrzej Duda szándéka, hogy Áder János – még hivatali idejének lejárta előtt – a búcsúlátogatását Lengyelországban tegye.

Forrás: Híradó; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.