Tudtuk, hogy a Demokratikus Koalíció a bolsevik megoldások híve, hiszen a Gyurcsány-szekta annyira hülyének nézi a magyar embereket, hogy a legképtelenebb hazugságokat is képes az arcukba nyomni és közben kajánul röhögni. A politika megcsúfolása, a tökéletes ostobaság, rosszindulat és a hergelés mintapéldája ez a levitézlett banda. Napi szinten képesek meghökkenteni undorító stílusukkal és hazugságaikkal a normális embereket, Molnár Csaba pedig most újabb mélypontot ért el, hiszen a saját közösségi oldalán szavaztatja az embereket arról, hogy Orbán Viktor demokrata hős, vagy egy g*ci. Mivel Magyar Péter rengeteg baloldali szavazót vonzott magához, ezért Molnár összekötötte mindezt a baloldali csodavárás újabb bajnokának, Magyar Péternek a gyalázásával. Szép kis csapat.
A tipikus baloldali reakción nem is csodálkozunk, elvégre az elvtársak már bő száz éve szalámizzák egymást; úgy látszik, hogy ez most sem változott, hiszen Molnár a Financial Times-nak fröcsögött éppen Magyarról, de két napja azzal a bravúros teljesítménnyel rukkolt elő, hogy prolihergelő tanfolyamot tartott és arról szavaztatta a vérszomjas munkásőrsereget, hogy vajon Orbán Viktor g*ci vagy demokratikus hős.
Molnár varázslatos fifikával kente össze Orbán Viktort Magyar Péterrel, akinek egyik évekkel ezelőtti kijelentését ragadta ki, amikor pozitívan nyilatkozott a magyar miniszterelnökről. Gyurcsányék láthatóan pánikban vannak, hiszen igyekeznek úgy beállítani Magyart, mintha fideszes kreatúra lenne, de a zsigeri gyűlölet is feltör a nemzet szempontjából 2010 óta partvonalra tett harácsoló bandából.
Sokszor süllyedt már mélyre politikus hazánkban is, rengeteg gusztustalan tettet jegyezhettek fel az utókor számára, azonban elvileg tiszta fejjel odáig még nem jutott egy politikus sem, hogy közösségi oldalán játsszon szavazósdit ilyen hányingerkeltő módon. Molnár Csabának ez nem jelentett gondot, de tudjuk a brüsszeli reptéren történtek óta, hogy egyesek számára a másik ember nyílt gyalázása, obszcén szavakkal történő illetése, majd a szemrebbenés nélküli tagadás, sőt, visszatámadás alapképesség. Molnár emellett nem érezte elegendőnek ezt a remek kis képet és szavazást: saját undorító műve alá oda is kommentelte, hogy ő bizony g*cinek tartja a miniszterelnököt.
Itt az én véleményem is, hogy ne áruljak zsákbamacskát: O1G! Nehezen hiszem, hogy valaki tényleg szembefordulna azzal, akit hősnek tart. Az a hitelesebb nekem, aki szerint O1G.
Nemes gondolatok, építő kritika. Hogy is mondják Gyurcsányék? Ők a legeurópaibb párt. Szokás szerint ebben is hazudnak.
Forrás: Molnár Csaba Facebook-oldala; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Dencsik
2024-04-24 at 09:52
Hali nem az ő pártjában van Gréczy a geci huszár!
sumer
2024-04-24 at 09:46
@lesi: “mi nem szinten alul szinten felül kommunikálunk”
Látom… :)))))))
Agi
2024-04-24 at 09:38
Olyan a kepe,mint amikor a kutya vicsorog.
Meg a mosolya agressziv.
Ilyen amikor valaki keptelen ertelmes gondolatokra.
Tények
2024-04-24 at 09:11
AKKOR ENNEK A ROHAÉK AKASZTÓFÁRAVALÓ HÁNYADÉK FAXKALAPNAK MI A NEVE?
MEGMONDOM:
EGY RÜHES PATKÁNY
lesi
2024-04-24 at 09:10
summer mi nem szinten alul szinten felül kommunikálunk ha nem tudnád
sumer
2024-04-24 at 07:44
Olvasgatva az eddigi hozzászólásokat, az jutott eszembe, hogy egy szinten aluli emberrel, nem feltétlenül kell szinten alul kommunikálni! Molnárt (és a pártot) elsősorban a válaszolók száma minősiti. Erről a cikkben sajnos nincs szó.
Számomra Molnár a DK-ban, Gyurcsány egyik legbutább, legelvakultabb, legtaszítóbb híve. Legutóbbi primitív stílusa is csupán önmaga (és pártja) paródiája. Engem az érdekelne inkább, hogy hányan válaszoltak neki a facebookon? Normális embert ugyanis, ilyen kérdésssel nem lehet megszólítani. Ilyesmire csak az éhes proli volt képes minden korban ugrani, tehát a kérdése inkább a párt hiteles “proli-számlálója” lehetne…
lesi
2024-04-24 at 07:40
jaaa meg trágyát zabál hísz rohadnak a fogai
lesi
2024-04-24 at 07:38
ez doktor ha tudnátok ez a köcsög úgy vette a doktorátusit hogy rohadjon ki a bele eszéhez kell érteni ennek tetűnek csak rá kell nézni oszt meg van mondva minden
zsuzsa.kis
2024-04-24 at 07:36
Gyurcsány azért hallgat, mert összezavarodott. Most tényleg jön egy volt NER-es és elviszi a szavazói felét? Csak nem valami trükk ez a másik oldaltól( ő személy szerint valami hasonlót produkálna) Megdöbbentő egyébként, hogy a volt munkásőrök, pártkatonák milyen aktívak lettek! Habzó szájjal handabandáznak, ,öklöt ráznak és felkészülnek az árnyékforradalomra. Szerencsére a csendes többség majd a szavazóhelyiségben mond ítéletet.
dr.Tihanyi István
2024-04-24 at 07:24
“ Magyarnak lenni jó .
Magyarnak születni Isten ajándéka.
Aki embernek hitvány ,
Magyarnak alkalmatlan.”
Puncius Pinatus
2024-04-24 at 06:40
Fog ez még menekülni társaival együtt, ha lesz rá esélyük!
Ami nem olyan biztos.
Mocskos csőgörény.
Piroska
2024-04-24 at 06:00
Az ostoba, tanulatlan, irigy és tehetségtelen, sikertelen embereket ilyen kijelentésekkel lehet leginkább megszólítani szavazat szerzés céljából.
Gondoljunk arra, hogy Petkie követői miket kiabàltak a jobboldali riporterre.
na4
2024-04-24 at 05:54
Hülye fax. A komcsiknak már csak ez a gecizés maradt. Minden más próbálkozás kifújt. Nehéz az élet öcsi, vegyél bukósisakot.
Lacus
2024-04-24 at 05:35
Ez a az egyik következménye a stafétaváltásosdinak az ígért, de komolyan sosem vett kifogásokkal tarkitott
elszámoltatások helyett! Hogy a fenébe tudott volna egy normalis nem hazaáruló ellenzék kialakulni ezeknek a rongyembereknek az árnyékában.
Angie
2024-04-24 at 05:30
Megmondom őszintén, én örülök ennek a jelenségnek, mert ez azt jelenti, hogy kifogytak az eszközökből és már annyira vergődnek, hogy ehhez folyamodnak! Örülök, hogy végre eljutottak a politikai megsemmisülésig! Ezek a tehetetlenség jelei!
khm
2024-04-24 at 05:26
ez NEM SÜLLYEDT,hanem mindig is ilyen volt.
huda
2024-04-24 at 04:20
Molnár akkor te mivagy ? Megmondom egy csatornába elfolyó kutyafos az ország szemete !!
Frenki
2024-04-23 at 23:40
Elkurcsányi a főkondás!
Frenki
2024-04-23 at 23:36
d k = degenerált konda
Logikus
2024-04-23 at 23:07
És ezek meg a híveik nevezik a Fideszeseket szektásoknak, agymosottaknak, meg tanulatlanoknak, taplóknak meg részegeseknek…Ezek után kíváncsi vagyok, hogy van-e önkritikájuk és mit mondanak magukra?
Mandula
2024-04-23 at 22:36
Elképzelés nélküli párt hitvány kis parazitája .Na kígyózzá a kanális felé te szargörcs.
T.rex
2024-04-23 at 22:20
Van még egy olyan ország,ahol ilyen alja, ocsmány kommunista banda van? (a kérdés költői) Valahol a 90′-es évek elején nagyon el lett ez baszva! Ki kellett volna a bolsikat írtani, mindegy szálig! Hát így állunk!
Királytigris
2024-04-23 at 21:50
Ez az MCS egy szarházi kurafi, egy kalap szart ér. Ennyi.
angelblind652
2024-04-23 at 21:30
Ez már a legalja. Nem kellene ismételgetni. Aki ilyeneket vedz a szájára bármilyen disznóságra képes.
J
2024-04-23 at 21:28
Aljas, primitív az ellenzéki Banda, főleg a megmondóembereik!!
Akik követik őket, nem hiszem el, hogy nem látják mindezt, ha meg még támogatják is, akkor ők is hasonlók. A brüsszeli politikusaik is ezt a példát erősítik, ráadásul még netto HAZAÁRULÓK is!
Nem tudom elhinni, hogy baloldali oldalon csak ilyenformán tudnak viselkedéni.
“Igaz a mondás , fejétől bűzlik a hal.”
Nahát
2024-04-23 at 21:25
Ez a baloldali pártok és szavazóbázisuk morális válsága. A trágárság utálatos dolog, és sosem a trágársággal illetett embert minősíti, hanem azt, aki mondja. A trágárkodás a tehetetlenség és a kisebbrendűségi komplexus megnyilvánulási formája. Intelligens, művelt embernek ezért nincsen rá szüksége.
Yy
2024-04-23 at 21:22
Ez nem ember állat. Magyarul,állat az emberben. Mocskos,rohadék senki,olyan mint a gazdi.
X3
2024-04-23 at 21:11
Molnár Csaba aljasságban egyenrangu Gyurcsánnyal.A bizonyítványt sokesetben kiállították magukról. A haza és a magyar emberek ellenségei,Brüsszel nyalók arulók.
Egy intelligens ember viselkedik nem úgy,mint ez a barom, nagyképű,senki Horvát Csaba.Némuljon meg.
MacLeod Colin
2024-04-23 at 21:07
Molnár te meg egy pszichopata szrossggbe élvező véglény vagy. Egy igazi bzi gci.
Lehetne egy kérdésem feléd. A halott anyáddal párosodtál a ravatalon, vagy csak oda verted mint GréczyÚr?
Végső Anna
2024-04-23 at 20:59
Ilyen melyre is képes lesüllyedni az ember??
Tudományos libsizmus
2024-04-23 at 20:46
Budai11
2024-04-23 at 20:43
D.) Köcsög. Titokban szerelemes Gyurcsányba.
Budai11
2024-04-23 at 20:43
Szerintetek Molnár Csaba mi?
A/ Egy aljas g.ci, vagy
B/ egy primitív Gyurcsány s.ggnyaló, vagy
C/ mindkettő igaz
füredi46
2024-04-23 at 20:38
Ember, hogy lehet ennyire aljas…?! Mindig is undorodtam ettől a Gyurcsótány seggéből kilógó szarkupactól.
api01
2024-04-23 at 20:37
A dk mindig bizonyítja, hogy a közélet legalja.
A nevezett hazaáruló pedig még lejjebb.
(A témában amúgy konzultáljon a farokverő kollégájával)
Beszédes
2024-04-23 at 20:36
Ezek szerint bunkóságból is lehet már doktorálni?!
Ungarm über alles !
2024-04-23 at 20:34
állatias elledék – több szóra méltatlan
nelöködj
2024-04-23 at 20:33
Ennek a múnyali csömbőknek , ugyan olyan útszélén, normára G.citt nyelő kibaxott elviselhetetlen hangja van mint a bulygár tehénnek . Ha elkezdik a szófosást , engem mindig a nyikorgó,kerti árnyékszék ajtajára emlékeztetnek !
Talpra magyar!
2024-04-23 at 20:27
Dk-s Molnár Csaba beszartál mert M. Péter is indul a pártjával az EU parlamenti választásokon? És te hitvány hazaáruló összeszarod magadat mert nem kerülsz be júniustól a zsíros fizetést biztosító EU parlamentbe? Mert a KFKP hátha 1 vagy két képviselőt juttat be az EU parlamentjébe és M. Péterék veletek dk-val a felmérések szerint veletek azonosan elfogadottak.
Dusa Lajos
2024-04-23 at 20:24
Van úgy, hogy az utcán csoportban, vagy egyedül is utamba kerül
néhány ember, aki szitkozódó, arrogáns.
Persze olyan is, aki csöndes őrült, vagy tényleg sajnálatos helyzetben
van. Az utóbbikkal van nekem együttérzésem, s kérdik is barátaim, hogy
miért dőlök be a kérincsélésnek.
Azért mert ember vagyok.
Ám az agresszívat kerülöm, ha kell segítséget kérek ellenük.
Az alpári beszéd mindig az agresszió előjele. Saját szintjére akar lealázni.
Az alvilág mindig is része lesz a komcsi és neoliberális akarnokoknak.
Tudományos libsizmus
2024-04-23 at 20:20
Gender pozitív csicska.
Lee tábornok
2024-04-23 at 20:19
Igen, O1G! Magyarul,egy GÉNIUSZ!
sanyó
2024-04-23 at 20:14
Ő inkább a Húgyos Ferit tegye tisztába, de előtte el ne felejtse kinyalni neki a seggét, mert kb. azért van tartva.
DRoid
2024-04-23 at 20:08
Ez a szánalmas figura két értelmes mondatot nem mondott a pályafutása alatt. Valószínűleg, mert nincsenek önálló gondolatai. Illetve lehet ez önálló gondolat volt, ami az IQ-ját bizonyítja. Vérbeli Fletó-klón.
valaki
2024-04-23 at 20:06
Dögölj meg molnár.
Jakub Judit
2024-04-23 at 20:01
A Stílus maga az ember.
aladin
2024-04-23 at 19:55
Molnár hogy én is teljesitsem állampolgári kötelességemet, hogy elküldjelek téged abba szájba ba…..ott ku…a… ba. te zabigyerek.
Miki
2024-04-23 at 19:53
És?Sztem ez még a legfinomabb,ahogy én nap mint nap hallom a földszinten.Komcsi,náci egy csürhe,más- más színezetben.
Neandermüller Péter
2024-04-23 at 19:48
Arról meséljen molnár csacsi, hogy mi van a szar vezérével gyurcsánnyal.
Egy egész orvosi stáb dolgozik rajta, hogy a nyilvánosság elé tudjon állni.
Kevés sikerrel.
Patriota
2024-04-23 at 19:45
Doktor…. Ez az undorító alak…..?Szánalmas ! Látszik hogy nem az iskola teszi az embert.
Lászlóné Vágási
2024-04-23 at 19:40
Minősíti maga az embert!