Mi történt Magyarországon az ÁVH-s tisztből lett hírszerző-tudósítóval a rendszerváltáskor? Az egyik legbefolyásosabb hetilap főszerkesztője lett. Kanyó Andrást csak 1990 őszén sikerült leváltani a Magyarország éléről, elküldése után szinte mártírként kezelte az Antall-kormánnyal amúgy is ellenséges sajtó. Könyvében azt is elárulja, hogy egy forintért akarta “privatizálni” az újságot. Kanyó a hatvanas években bukott le Angliában, miután több magyar állambiztonsági átállt az ellenséghez. Ekkor helyezték a sajtó területére. Könyveit a rendszerváltás után is kiadták (a Horthyról szólót korábbi lapja, a Népszabadság), azokról méltató, bemutató cikkeket közölt a baráti sajtó még a kétezres években is.
Nem sokkal a rendszerváltás, vagy inkább rendszerváltoztatás után példátlan támadás történt a magyar sajtószabadság ellen:
1990 őszén leváltották a Magyarország főszerkesztőjét, az egykori ÁVH-s hírszerzőt, Kanyó Andrást.
Az esetről (avagy a médiaháború egyik ütközetéről) nehéz volt lemaradni, az Antall-kormánnyal alapvetően ellenséges országos napilapok (Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Népszabadság, Népszava) nagy terjedelemben írtak a „független sajtó” ,megregulázásáról, amelyről természetesen a tévé is beszámolt. Nézzük az Magyar Távirati Iroda korabeli tudósítását: „November l4-én – másnapi hatállyal – felmondtak Kanyó Andrásnak, a Magyarország című hetilap főszerkesztőjének – írta a Magyar Nemzet az MTI nyomán. – Mint ismeretes, a volt főszerkesztőt hétfőn – munkaviszonya érintetlenül hagyásával – Horti József, a Hírlapkiadó Vállalat vezérigazgatója felmentette beosztásából. Főnökük menesztése ellen a szerkesztőség munkatársai nyílt levélben tiltakoztak. Kanyó András elmondta: a vállalat vezetői hat hónapos felmondási időt [!] kínáltak neki, teljes fizetésének folyósítása mellett. A türelmi idő lejárta után, 1991. május 15-től azonban, nyugdíjba kellett volna vonulnia. A kollégáim tiltakozására is tekintettel, ezeket a feltételeket nem fogadhattam el – közölte Kanyó”.
Kanyó a TV-ben szerepel, középen a HM Politikai Osztály volt hadnagya, Vitray Tamás / Fotó: MTI
Kanyó később egy egész oldalas írásban állt ki önmaga mellett saját hetilapjában.
„A Magyarország mindig független szellemiségű orgánum volt, s ezt a függetlenséget mi igyekeztünk megőrizni”
– tódította. Értsd: a több évtizede alapított hetilap már a Kádár-rezsimben is független volt, és egészen addig az is maradt, amíg a kormánynak elege lett ebből a „pártatlan” hangvételből. A kulcsszó ismerős, és azóta is ugyanaz: függetlenség.
A Népszabadság (a magát teljes egészében átmentő, megkerülhetetlen pártlap, amelynek Kanyó András korábban oszlopos tagja volt) november 15-én nagyobb cikkben foglalkozott az üggyel, amelyben megszólaltatták Kanyót, a mellette kiálló főszerkesztő-helyettest, Horváth F. Józsefet, valamint a munkatársak nevében megszólaló Árvay Józsefet. [A másik fél, Horti József véleménye nem jelent meg]. Rovatunk és a korszak ismerőinek nem lehet meglepő, hogy a Kádár-diktatúra alatt a hírszerzés irányítása alatt álló, és magát szintén sértetlenül átmentő MÚOSZ is megjelentette szokásos közleményét. [Arról a MÚOSZ-ról beszélünk, amely ugyanezen a tavaszon még együtt ülésezett a KGB-s Nemzetközi Újságíró Szervezettel és Göncz Árpád köztársasági elnökkel a balatonszéplaki NÚSZ-üdülőben].
Dr. Stefan Masto, a Friedrich-Neumann Alapítvány budapesti irodájának vezetõje beszél. Masto mellett Bencsik Gábor, a MÚOSZ fõtitkára ül /
MTI Fotó: Pintér Márta
A MÚOSZ közleménye szerint elnöksége „megütközéssel és felháborodással ítéli el azt a módszert, amellyel a kiadó – saját fogalmazása szerint – a szerkesztőség előzetes megkérdezése nélkül kívánja a lap >célját, jellegét és irányvonalát módosítani<. A MÚOSZ Elnöksége a leghatározottabban leszögezi, hogy ennek a módszernek az elítélése teljességgel független az érintett főszerkesztő személyétől. Az egész akciót elvi kérdésként kezeljük.” – ez a két mondat az igazán sokatmondó. Már megint a függetlenség. Ha valahol, hát az ex-állambiztonsági MÚOSZ-nál tökéletesen tisztában voltak Kanyó személyével, ahogyan azzal is, hogy őt aztán nem lehetett sem reformkommunistának, sem rendszerváltónak beöltöztetni. Nem is tartotta magát annak. Ezért bele kellett írni, hogy kiállásuk pusztán elvi alapú.
Pajzsolás minden szinten, még a Ludas Matyi is ezzel foglalkozott
Említettem, hogy szinte a teljes (baráti) magyar sajtó kiállt Kanyó mellett (gondoljunk arra, mi történne, ha egy SS-tisztből lett náci propagandista kapott volna ilyen védelmet), így tett a magát szintén átmentő propaganda-lap, a lejáratást a pesti humor ócskább változatával művelő Ludas Matyi (akkoriban Új Ludas Matyi) is. A hecclapban „efespé”, azaz Föld S. Péter írt az ügyről:
„Egy héttel ezelőtt Horti József, a Pallas vezérigazgatója és Horácski József vezérigazgató-helyettes közölte Kanyó Andrással, a Magyarország főszerkesztőjével, hogy beosztásából azonnali hatállyal felmentik. Indoklásként a többi között azt hozták fel, hogy >lap belpolitikai irányvonalával elégedetlenek, s ennek megváltoztatására a jelenlegi főszerkesztő személyében nem látnak garanciát<. Egyenes, tiszta beszéd, bár annyit nem árt tudni, hogy Horti úr, mielőtt Antall József magas beosztásba emelte, a Természet Világa című lap olvasószerkesztője volt, s mint ilyen, nap mint ugyanabban a Gyulai Pál utcai teremben ebédelt, ahol Kanyó András. Hiteles tanúk szerint egyetlen alkalommal sem fordult elő, hogy a krumplileves és a marhafelsál közötti lélegzetvételnyi szünetben átszólt volna Kanyó asztalához: te, figyelj csak, mostanában nem vagyok megelégedve a lapotok belpolitikai irányvonalával, ideje volna, hogy változtassatok rajta!”.
[Jár az óváció, a Mikroszkóp-színpad közönsége sastapsol.]
Kanyó: ÁVH, hírszerzés, újságírás (hírszerzés)
Itt az ideje bemutatni, ki az a Kanyó András, akinek 2016-os könyvbemutatójáról kötelességszerűen beszámolt a baloldali sajtó, és akit ilyen bőszen védelmeztek a sajtószabadság bajnokai 1990-ben. Az 1932-ben született hírszerző-tudósító az ötvenes évek elején került az ÁVH-hoz, azon belül is a hírszerzéshez. Erről memoárjában ezt írta: „[Az ÁVH] Magába olvasztotta a kémelhárítást és a hírszerzést is. Ez utóbbi súlyos hibának bizonyult. Az akkori két hivatal volt munkatársaira azóta is a gyűlölt ÁVH árnya vetül. Meg lettek bélyegezve. Pedig a hírszerzés titkos állományában dolgozók nem vettek részt az ÁVH-ra rossz fényt vető ügyekben, vizsgálatokban. A velem dolgozó munkatársak biztosan nem. Kivételek persze voltak. Például Farkas Vladimir.”
A magyarázkodás a szokásos (a hírszerzők csak a hazát védték), de a „rossz példa” sem véletlen. Farkas Vladimir a leghíresebb (főleg a vele kegyetlenül bánó apja, Farkas Mihály révén) azok közül, akik szembenéztek saját bűneikkel. Ez egy ilyen „feledékeny”, saját bűneit következetesen letagadó, összemosó társadalomban fokozottan erényesnek számít.
Logikus, hogy Kanyó őt, a szembenézőt, az árulót emeli ki „ellenpéldaként”.
Maga Kanyó az ÁVH megszűnése után átkerült a BM-hez, 1956-ban Moszkvában képezték tovább, majd 1957 Angliába került, ott bomlasztotta az emigrációt (állítása szerint valóságos kultúrmissziót teljesített, segített a kapcsolattartásban). Közben – a dátumot nem tudnám pontosan behatárolni – elvégezte az Idegen Nyelvű Főiskolát (hírszerző-tanodát), ahol tolmácsnak tanult.
A kép illusztráció. Tárgyi bizonyítékok Tófalvi János, vecsési lakos, nyugat-német hírszerzõ kém kémkedési bûnperében /
MTI Fotó: Friedmann Endre
Az átálló állambiztonságiak vetettek véget az angliai kalandnak
Az Angliában már berendezkedett Kanyónak 1966-ban kellett hazajönnie, mivel több egykori BM-es átállt az angolokhoz, és megismerték az egész ottani hálózatát. (Ugyanez történt a nyolcvanas években Angliában Aczél Endrével is, őt Belovai István buktatta le). A hatvanas évek leghíresebb dobbantója Szabó László volt, akinek 1965-ös esetéről Ungváry Krisztián írt hosszabb tanulmányt. „Szabó átállása katasztrofális következményekkel járt. […] Összesen tehát 78 magyar és 15 külföldi ügynököt ismert. Ezen túlmenően ismerte a teljes londoni rezidentúra személyi állományát és emellett még számtalan hírszerzőtisztet, valamint a hírszerzés éves tervének egy részét és a hírszerzés szervezetét.”
Nem mellékesen Kanyó neve is felbukkan Ungváry tanulmányában: „>Simon Judit< [a fedőnév – MG] angol állampolgárt, azaz S. L.-t, a BEA jegyárusítóját 1952-ben elvi alapon szervezték be, 1953-ban kizárták, 1960 elején viszont újra felújították vele a kapcsolatot. Beépítették a MIOK vonalára, de munkájának több szépséghibája is volt. Barna rezidens 1960 februári jelentése szerint >Simon egyenlőre nem tud értékes titkos anyagokat adni. Ezért nevelése mellett fő feladat hírszerző lehetőségeinek növelése.<
Tartója, Kanyó Ferenc [András] szerint ügynöke >hibája az anyagiasság. Kapcsolatunkat egyenlőre üzleti kapcsolatként értékeli, ezért politikai nevelése állandóan szükséges<”.
Úgy fest, a későbbi újságíró Kanyó ekkor még nem ismerte az egyelőre/egyenlőre helyes használatát.
Angliában ezután igazán forróvá vált a talaj a magyar hírszerzők számára. Nem véletlen, hogy Kanyó még 2014-ben is keserűen emlékszik az állambiztonságot otthagyó kollégákra.
„A magyar hírszerzés állományában is akadtak árulók – írta. – Közülük egy Angliába, egy másik Amerikába dezertált, súlyos károkat okozva. A rendszerváltás után az árulókból hősöket kreáltak. Csakhogy a kémelhárító és a hírszerző nem pártot és rendszert, hanem a hazáját szolgálja, vagy mint az adott esetben, elárulja.” [Ez az az óriási hazugság, amire a hírszerzés, kémelhárítás emberei mindig hivatkoznak. Annyira mániájuk ez, hogy cikkeim alatt is megjelentek különböző BM-esek és HM-esek, hogy magyarázzák a bizonyítványt.]
Kanyó, a sakkfigura – a hírszerzéstől a Magyar Hírlaphoz
Kanyó angliai pályafutásának ezzel vége volt, 1966-ban hazatért (legendája szerint „kirúgták”), és áthelyezték a sajtó területére. Hogy milyen minőségben az az iratok hiányában nem világos, de a módszer igen.
„A sajtóba nem a hírszerző múlt, hanem a kényszer és a véletlen segített. Randé Jenőnek köszönhetem. Ő indított el az újságíró pályán”
– mondta egy 2016-ban készült, a könyvét reklámozó, szerecsenmosdató interjúban. Véletlen és a kényszer.
Akkoriban Randé Jenő vezette a Külügyminisztérium Sajtófőosztályát. Ez volt az a szerv, amely a BM hírszerzéséhez tartozó Press-rezidentúrával karöltve eldöntötte, hová, milyen beszervezett újságírót küldhetnek. Randé nagykövet is volt, majd később az emigránsok elleni játszmákban kulcsszerepet játszó Magyarok Világszövetségének főtitkára lett.
[A Sajtófőosztály és a hírszerzés Press-rezidentúrájának működésével és felépítésével kapcsolatban csak ajánlani tudom Borvendég Zsuzsanna a legfrissebb Arc és Álarcban megjelent tanulmányát.]
Randé Jenõ, a Magyar Népköztársaság volt bécsi nagykövete, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) új fõtitkára hivatalában / Fotó: MTI
Kanyó a 2016-os beszélgetésben nyilván arra számított, hogy a laikusoknak keveset mondhat Randé neve, de mi pontosan tudjuk, mit jelentett ez a segítség.
Kanyó a hírszerzés, vagyis a hírszerzéshez ezer szállal hozzáköthető KÜM Sajtófőosztály segítségével ejtőernyőzött előbb a Magyar Televízióhoz, majd a frissen alapított Magyar Hírlaphoz.
Civil pályára helyezték, ahogyan korábban az ÁVH-sok közül Janikovszky Bélát (háziorvosnak), Bálint Istvánt (kutatónak), Péter Gábort (könyvtárosnak), Kardos Györgyöt (cenzornak, könyvkiadónak), Komlós Jánost (igazgatónak és szerzőnek a Mikroszkóp-színpadhoz, Hofi Géza mellé-mögé) vagy éppen Vajda Pétert (a rendszerváltás előtt tudósító lett a Népszabadsághoz, később is a lapnál maradt, majd a Nemzebiztonsági Hivatal (!) szóvivője lett) etc., etc.
Politikai tisztből humorista. Komlós János (balra), mellette Harkányi Endre színművész / Fotó: MTI
Egy kollégája így emlékezett Kanyóra: „Tíz-tizenkét napja voltam a Magyar Hírlapnál, amikor külföldi riportútjáról befutott K. András – írta 1991-es cikkében Barabás Tamás. – Épp csak egymás nevét ismertük, szervuszon túl korábban alig váltottunk szót.
Azt a pikantériát persze tudtam róla, hogy londoni nagykövetségünkön dolgozott, az onnan disszidált kollégája buktatta le, erre az angolok persona non grata-vá nyilvánították és kiutasították. Hová helyezik el a lebukott ávósokat: A sajtóba, a tömegtájékoztatásba, persze.
Őt a tévé külpolitikai osztályára, onnan pedig a Magyar Hírlap külpolitikai rovatába. Az egyébként meglehet, hogy pontatlanul nevezem őt ávósnak, mert elhárító volt, vagy felderítő, tudomisénmi.”
[Barabás cikke a Magyar Sajtóban jelent meg, nem sokkal később Kanyó írt felháborodott válaszcikket, amelyben megpróbálta kimagyarázni a dolgot.]
Kanyó a Magyar Hírlap után a pártlaphoz, a Népszabadsághoz került, ahol hírszerző múltjával természetesen leginkább tudósítóként dolgozott (Bonn, Moszkva) – elég nehéz lenne azt vélelmezni, hogy éppen ő nem dolgozott volna be az állambiztonságnak –, hogy a nyolcvanas években már külpolitikai rovatvezető-helyettes legyen.
1989, amikor a futó Kanyóból hirtelen bástya lett
Kanyó nagy pillanata 1989-ben érkezett el, amikor a hatvan felé közelítőt hű kádert választották ki arra, hogy leváltsa a Magyarország öreg, de elismert főszerkesztőjét, Pálfy Józsefet (szintén az állambiztonság emberét). A sakkhúzás nem volt véletlen: „[…] a 25 évig a lapot irányító dr. Pálfy Józsefet 1989 elején felváltó Kanyó András megkísérelte a történelem kerekét visszaforgatni – írta Speidl Zoltán szintén a Magyarországban. – Mint Pálfy József egy feljegyzésében írta:
Az MSZMP akkori agit-prop.-vezetése egy utolsó, kétségbeesett akcióval a MAGYARORSZÁG-ból egy »harcos bolsevik« lapot akart csinálni.<
Ez a kísérlet az olvasók tömegének elvesztéséhez vezetett, s a lap zuhanásának kezdete lett.”
A büszke szerző, Kanyó András / Forrás: MTI
Kanyó egyik legfontosabb megbízatása az a Kádár János-interjú volt, amivel részleteiben (a terjedelem miatt) szintén az egyik következő cikkemben fogok foglalkozni. Az előbb a Magyarországban, majd külön könyvben megjelent beszélgetés megrendelt anyag volt. A történészek ma már megegyeznek abban, hogy Kanyót Grósz Károly küldte az idős diktátorhoz, és ha nehezen, de elkészítette az anyagot (Kádár csak írásban volt hajlandó válaszolni neki).
Egy forintért akarta átvenni a lapot
Szintén ekkoriban pattant ki Kanyó fejéből, hogy ha már megkapta, akkor privatizálná is a lapot. Nyilván azt gondolta, hogy ez az ő kapcsolatrendszerével ez gyerekjáték lesz.
„Megemlítettem, hogy miután nemcsak az ellenzék, hanem a reformkörök is többpártrendszerben képzelik el a jövőt, a sajtó át fog alakulni – írta. – Azt szeretném, ha a Magyarország a szerkesztőség tulajdonába kerülne. [… Ez a Pali hatásköre [Iványi Pál, az MSZMP KB titkára – MG], otthon majd üljetek le, és beszéljétek meg – válaszolta a főtitkár. Otthon aztán, némi halogatás után, sor került a megbeszélésre. A KB-titkár kérdésére, hogy képzelem el a megoldást, azt feleltem, úgy, hogy a szerkesztőség munkatársai megvásárolják a lapot, s azzal együtt a kiadói jogokat. […]
Ugyanannyit fizetnénk, amennyit a Képes Újság munkatársai. Egy, azaz 1 forintot.
– Meg akarjátok szerezni a lapot. Ez nem fog menni, barátocskám – fortyant fel a KB-titkár”.
1, azaz egy forintot – gáláns ajánlat volt.
Kiálltak a volt ÁVH-s, bolsevik propagandista mellett
A Magyarország nem került Kanyóék kezébe, de jött a rendszerváltás, a rendszerváltoztatás ideje, amikor sokan úgy hitték, hogy a demokratikus átalakulás után talán nem a legjobb, ha egy egykori ÁVH-s, hírszerző, politikai propagandista irányítja az egyik legnagyobb példányszámú hetilapot. Kanyót leváltották – jogilag mindenképp támadható módon –, a részben általa kiválasztott szerkesztőség persze kiállt mellette (köztük Bächer Iván), a sajtó pedig hatalmas luftballont fújt az esetből.
Az ávéhás Kanyó meg megnyerte a pert.
„A Magyarország szerkesztősége megpróbálta függetleníteni a lapot az MDF vezetésével alakult koaliciós kormánytól. – írta erről memoárjában. – Nem tettek az utcára. Felkínálták a Pest Megyei Hírlap főmunkatársi, majd főszerkesztő-helyettesi állását. Nem fogadtam el. Az ügyet jogi útra tereltem. […] A pert megnyertem.
Az ítélet kihirdetése után kollégáimmal együtt a közeli kocsmában leültünk egy italra. Amikor elváltunk, az utcán találkoztam a bírónővel. Köszöntem neki, s megkérdeztem, szabad-e megszólítanom. Azt válaszolta, hogy a per lezárult, s egyenrangú állampolgárokként az utcán vagyunk. A beszélgetést azzal zárta, a pert megnyertem, de ne folytassam a hadakozást. A főszerkesztői székbe nem ülhetek vissza. Az ellenfél erősebb.
[…] Bár a talpon maradó Népszabadság hívott, de nem akartam többé újságíró lenni. Egyik napról a másikra, a szocializmus puha ágyából én is kapitalizmus rideg valóságába pottyantam.”
Igen, a rideg valóság. Lezárásként egy korabeli, névvel, címmel vállalt olvasói levélből idéznék, amely azt bizonyítja, aki akarta, már akkor is látta a valóságot:
„Az 1990/50. számukban egy haragos előfizetőjük közölte, hogy húsz év után lemondja a Magyarországot. így kíván tiltakozni a szerkesztőségben bekövetkezett változások ellen.
Nekem az a véleményem, hogy az olyan főszerkesztőt, aki kiváló elődjét, összeköttetéseit felhasználva váltatta le, és még ráadásul ÁVH- (vagy BM?)-tiszt is volt a kommunista rezsim alatt, már régen el kellett volna bocsátani az állásából azokkal együtt, akik vele szolidárisak.
Fentieket vallja lapjuk olyan, 27 éve hűséges olvasója, aki sosem volt előfizető, de akinek könyvespolcain ott sorakoznak a Magyarország eddig megjelent számai, s aki a Magyarországot továbbra is vásárolni, gyűjteni
akarja!”.
Kanyó nem volt ostoba, tudta, hogy a későbbi átvilágításokon nem menne át, közönséges újságíróként nyilvánvalóan nem akart már dolgozni, így inkább saját céget alapított, és memoárja szerint könyvkiadással foglalkozott. Megjelent műveiről végig beszámolt a baráti, baloldali sajtó, sőt, az egyiket a Népszabadság adta ki. Ízelítőül néhány könyv címe: Versenyfutás az olajért, Táncsics Kiadó, 1976; Semlegesek fegyverben, Zrinyi Kiadó, 1976; Latin-Amerika jövője, Ifjúsági Lapkiadó Vállalat 1979; Fegyverek a Rajna partján, Zrínyi Katonai Kiadó, 1983 ; Ki a rakétákkal Európából, Országos Béketanács (Budapest) , 1987; Végakarat, Hírlapkiadó Vállalat 1989; Horthy és a magyar tragédia, Népszabadság Zrt. Viva Media Holding 2008; Igazságtétel – Mindszenty másik arca, Divald Bt.2010; Egy kirúgott hírszerző emlékei, Ad Librum Kft. 2016.
Fotók: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS