Belovai István hírszerző árulása után ért véget Aczél Endre londoni aranyélete
Előkelő környéken bérelt lakást Aczél Endrének a Magyar Távirati Iroda Londonban, és az ismeretlen pekingi tudósító kinőtte magát a nyolcvanas évek elején. Aczél remekül kihasználta különleges helyzetét, kevés olyan magyar újság volt, ahová nem írt, így neve Magyarországon ismertté vált. Az aranyéveknek 1985-ben lett vége, az amerikaiak által beszervezett Belovai István magyar hírszerző kiadta a CIA-nak a londoni HM és BM rezidentúrák szinte teljes hálózatát, s miután lebukott, és elítélték, Aczél kiküldetése is lejárt. Panaszra nem lehetett oka, amíg Belovai börtönbe került, ő a Híradó főszerkesztője lett. Ő és a többi lebuktatott londoni magyar többsége is komoly pályafutást írt le a rendszerváltozás után.
Előző cikkemben ott hagytam abba, hogy 1980-ben Aczél Endre Londonba költözött, miután önéletrajzi műve szerint ezt a lehetőséget választotta a füstbe ment Washington helyett. A korábbi pekingi munkatárs London elegáns negyedében, Chelsea-ben bérelhetett lakást, miután „az MTI nem hőkölt vissza a magasnak tetsző bérleti díjtól...” (idézet Aczél: Amit megírhatok című könyvéből). Jól tartotta a Magyar Népköztársaság, nem véletlenül jegyezte meg, hogy a patinás Financial Times-nál dolgozó angol ismerőse messze nem engedhette meg magának azt a környéket. Büszke is volt aranyéletére: „a ház bérét, továbbá a rezsi egy részét, a gépkocsi és az üzemanyag költségét, az újság-előfizetést meg az ehhez hasonlókat nem mi mi fizettük ki, hanem az MTI, s mindennek tetejébe volt reprezentációs költségkeret is, még egy szerénynek mondható fizetés mellett is majdnemhogy a jobb módú angolok sorába emelkedtünk.”
Jól tartotta, majd ismertté tette az MTI
Szakmailag is Londonban alapozta meg jövőjét, ott vált befutott újságíró az ismeretlen pekingi tudósítóból, kivételezett helyzeténél fogva szívós munkával a nagyágyúk közé emelkedett. Önéletrajzi munkájában elégedetten elevenítette fel, hogy ekkor már mindenhol megjelentek a cikkei, londoni tudósítóként – riválisok nélkül – megkerülhetetlenné vált.
Aczél pályafutása is remek példája annak, hogyan tudta kiemelni, megfuttatni a Kádár-rendszer a neki kedves újságírókat. Amiben persze semmi különleges nincsen, csupán a rendszerváltásnál felejtették el a háttérbe tolni (vagy legalább átvilágítani) az addig reflektorfényben fürdőző, a kádári Magyarországot mindenben kiszolgáló embereket. Persze ez már túlmutat hősünk történetén.
Aczélról a londoni aranyesztendők alatt derült ki, hogy jóval több egy átlagos katonapolitikai tudósítónál, a vietnami főhadnagyból, észak-korai turistából a brit futball nagy szerelmese lett, sportújságíróként is bemutatkozott a magyar közönségnek.
Könyvében hosszan sorolja, hogy mi mindenről írt Nagy-Britanniában (amit megírhatott). Például az IRA terrorszervezetéről. Miután már tudjuk (cikkem itt: Terroristaparadicsom volt Budapest a nyolcvanas években), hogy az írek emberei egy felettébb meggyőző bírósági vallomás szerint a Magyar Népköztársaságban, a magyar katonaság díszkíséretében (!) vették át a szovjetektől megvásárolt fegyvereket, rögtön érdekesebbé válik ez a téma is. (Főleg, ha hozzátesszük, hogy a katonai hírszerzés és felderítés egyik kulcsemberea az a Szűcs Ferenc volt, aki mellett a hetvenes években Aczél elvtárs tüsténkedett Vietnamban). Arra egyébként, hogy mennyire kiemelt újságíró volt Aczél, ő maga emlékeztetett, hiszen ő, csak ő, és egyedül ő készíthetett interjút a keleti blokkból a legendás Vasladyvel, Margaret Thatcher-rel. Valószínűleg alaposan felkészíthették a brit miniszterelnököt a beszélgetésre. (A Vasladyről és Aczélről ajánlott olvasmány: Andor László: Az Aczél-szindróma).
Hírszerzéssel hírbe hozott duó: Magyar és Aczél
A külföldi tudósítók hátterével kapcsolatban érdekes cikkre bukkantam a Népszava archívumában (1981-es írás), címe: Londonban megnyílt a közös piaci csúcsértekezlet. A cikk így kezdődik: „Aczél Endre és Magyar Péter, az MTI tudósítói jelentik”. Mindenképpen figyelemre méltó páros. A rendszerváltás után szintén külpolitikai szakértőként számon tartott Magyart még egészen fiatalon, 1969-ben fedezte fel a belügyi hírszerzés Press-rezidentúrája (emlékezzünk, Aczélt 1971-ben tapogatták le), mely külföldi tudósítónak szánta. Az állambiztonsági iratban azt írták róla, hogy „BM III/I. Csfség nyilvántartásában Regős r. alez. elvtársnál szerepel”. Tény, hogy átment a szűrőn, a hetvenes évek elejétől római, majd brüsszeli tudósító lett (cikkem itt), ezek is álommunkának számítottak akkoriban. Egy ideig nagyon is hasonló pályafutást futottak be Aczéllal, ahogyan az sem véletlen, hogy 2015-ben Magyart is érdemesnek látta a MÚOSZ egy életműdíjra.
(A mindent túlélő újságírószövetség mintha ügyelne rá, hogy évről-évre elegendő egykori állambiztonsági alkalmazott és/vagy árokásó legyen az ünnepeltek között).
A méltatás vezérfonala is ismerős, Magyarnál is a különleges interjúkat emelte ki a MÚOSZ, azokat a nyugati anyagokat, amelyeket valójában csak a kiválasztott tudósítók készíthettek el: „Különlegességnek számító interjúkat készített nemzetközi hírességekkel. Számos könyvet publikált, írt II. János Pál pápáról, az EU történetéről, az unió szervezetéről és Silvio Berlusconiról is. 2005 óta Magyar Péter az ANSA olasz hírügynökség budapesti tudósítója" - írja a MÚOSZ.
Belovai szivárogtat, Aczélnak haza kell jönnie
Most nézzük, hogyan kereszteződött Aczél és Belovai István ösvénye. Az 1985-ös esztendő mindkettejük számára kulcsfontosságúvá vált: Belovait elkapták és elítélték, míg Aczél számára véget értek az angliai aranyévek. Belovai István hírszerzőtiszt 1982 és '84 között a londoni nagykövetség katonai és légügyi attasé-helyettese volt. A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) 1984-ben szervezte be, s mivel ezután egy fegyelmi ügye miatt hazarendelték, a magyar rendőrség Budapesten fogta el 1985 nyarán egy rejtett csomag átvétele közben.
Máig nem világos, hogy ki buktatta le, de most nem is érdekes. Belovai több szigorúan titkos információt elcsepegtetett az amerikaiaknak – például a világpolitikailag is fontos Conrad-üggyel kapcsolatban, amivel következő cikkemben foglalkozom –,
feltárta a londoni hírszerzői rezidentúrák (HM és BM) felépítését és személyzetét.
Belovai István történetét többen megírták, de még most sem látunk teljesen tisztán. Mivel ügyének, az ellene folytatott nyomozásnak, és bírósági pernek a dokumentumai megtalálhatóak a Történeti Levéltárban, ezek megfelelnek mankónak. Az iratok egy része csupán 2016 elején vált kutathatóvá, de vannak hosszú oldalak, amelyekbe még most sem lehet betekinteni. Következzen a nyomozati szakaszban készített egyik feljegyzés részlete:
(Belovai) „... tájékoztatást adott az MNVK. Csfség (az MNVK 2. Csoportfőnökség volt a felelős a katonai hírszerzésért – MG) szervezetéről, vezetőiről és saját addigi beosztásairól, tevékenységéről; a londoni magyar katonai felderités hivatásos és hálózati kapcsolatairól, a számára ismert tevékenységükről; a londoni magyar katonai felderités hivatásos és hálózati kapcsolatairól, a számára ismertté vált tevékenységükről... a londoni BM hirszerző tisztjéről, a követség biztonsági felelőséről és a korábban szolgálata során tudomására jutott, más országban dolgozó katonai hirszerzőkről; azok fedőneveiről és egyéb kapcsolódó kérdéseikről.”
Egy katonatiszt lakásán találkozott a CIA embereivel
Az Összefoglaló jelentés szerint a katonatiszt már beszervezésekor értékes információkkal szolgált: „... Belovai megjelent Tom Haase magánlakásán (akiből a jelek szerint később politikai krimiszerző lett – MG), ahol találkozott Steve Nemeth-tel /Steve/ és William Howard /Bill/ USA követségi titkárral, valójában mindketten a CIA tisztjei... Miután Belovai közölte velük, hogy a CIA-val az együttmüködést vállalja, részletes kihallgatásnak vetette alá Nemeth.
Belovai ennek során ismertette a londoni HM és BM rezidentura hivatásos állományu tagjait, a HM rezidentura által foglalkoztatott magyar állampolgárságu „megnyert személyeket”, az általa ismert ügynököket, az MNVK 2. Csoportfőnökség szervezeti felépitését, a londoni követéség rejtjelző tevékenységét”.
Belovai kiszivárogtatása szerint Aczél Endre a katonai hírszerzés „megnyert személyei” közé tartozott, de természetesen nem csupán őt fedte fel:
„Fodor László kulturális attasé, fedőneve „Felvégi”. Feladata a kapcsolati körében katonai, katonapolitikai információk szerzése.
Aczél Endre ujságiró, fedőneve „Acsadi” (máshol „Acsádi – MG). Feladata a kapcsolati körében katonai, katonapolitikai információk szerzése.
Borsós György MALÉV képviselő, fedőneve „Bodnai”. Feladata a heatlowi repülőtér operativ és katonai szempontu felderitése, valamint a katonai hirszerzés „K” postaanyagainak továbbitása, melyeket a MALÉV gép főpilótájának kell átadnia.
A Magyar-Angol Bank igazgatója /nevét Nemeth-nek megadta/, mivel akkoriban került kihelyezésre, feladata még nem volt.
Nagy Kornél, a magyar kereskedelmi kirendeltség beosztottja, fedőneve „Elkán”. Feladata gazdasági információk szerzése...”.
Belovai a CIA embereinek (köztük a magyar származású Nemethnek) a belügyi hírszerzés (III/I.) embereit is kiadta: „Ugyanigy nyilatkozott arról is, hogy azokat a külföldi személyeket is felfedte, akikkel kapcsolatuk volt. – E kihallgatásakor a BM rezidentura tagjaiként Zentai Zoltánon kívül megnevezte Szabados Bélát, Blahó Bélát is, és Braun Gyulára, továbbá Csapó Istvánra vonatkozóan is adatokat szolgáltatott”.
A kettős ügynök Conrad elvesztése nagyon fájt Moszkvának
Nem kérdés, hogy az amerikaiak által beszervezett Belovai hatalmas gyomrost adott a kádári állambiztonságnak, a felsorolt személyek feltálalása volt a kisebb veszteség, súlyosabb csapás volt a magyarok által beszervezett, és dollárszázezrekkel megfizetett Clyde de Conrad lebuktatása. Nem véletlen, hogy Belovaira először halálos ítéletet mértek, ezt változtatták végül életfogytiglani börtönbüntetésre.
A kettős ügynököt 1985 decemberében ítélte el a katonai bíróság, és valahol összecseng, hogy Aczél Endrét éppen ebben a hónapban hívták haza Londonból.
Szomorú, de tipikus, hogy önéletrajzában meglehetősen szűkszavúan írt erről a témáról, és saját szerepét (vagy legalább a Belovai-ügyet) még véletlenül sem hozta szóba. Csupán arról írt, hogy a gyanakvó britek végig megfigyelték őt, s ez kiküldetése utolsó napján is bebizonyosodott.
Aczél és az elő bevágodó titkosszolgálati furgon
Visszaemlékezése szerint megtörtént, hogy idegen tárgyat találtak a lakásukban, máskor pedig a brit MI5 egyszerűen megállította az autóját. Megszondáztatták, vérvételre vitték, de nem találtak alkoholt a mintában. Négy évvel később már igen: a család hazautazása előtti napon megállt előttük egy furgon, s miután Aczél bevallotta, hogy ezúttal sikeres lenne a teszt, a feleségét ültették a kormányhoz. „Egyáltalán nem akartak „bántani”: se 1981 nyarán, se 1985 decemberében. Csak mint mondtam, gyöngéden a tudomására hozták, hogy mindvégig szemmel tartottak.” Elképesztő vagy sem, de még ehhez sem tett hozzá semmit. Pedig jól tudjuk (és 2010-ben, amikor a könyvet írta, már régen nyilvánosságra derült), hogy nem véletlenül figyelték meg ennyire a britek. Ahogyan az sem puszta balszerencse, hogy hazahívták, hiába akart maradni annyira.
Aczél: Senkinek sem voltam a kádere
Magyarországra érkezve természetesen tovább emelkedett. A már jól csengő névvel rendelkező újságíró a Híradó főszerkesztője lett, s ez annál is nagyobb teljesítmény, ha arról is értesülünk, hogy amolyan körön kívüli volt. „De én nem voltam Berecz-káder. Senkinek nem voltam a kádere. Nem voltam „pártkatona”... Kineveztek a Hiradó élére, mert Londonban úgy dolgoztam, hogy „még a csapból is én folyjak”. Olyasvalaki lettem, akit nem lehetett megkerülni. Tudom és pironkodás nélkül írom le, hogy a rádióhallgatók és a tévénézők legalább annyira kedveltek akkor, mint évtizedre rá a Népszabadság „vezércikkeinek” olvasói.”
Belovai: Nem beszélve Aczél további kiküldetéseiről
Érdekes, hogy sokak szerint „hazaáruló” Belovai a rendszerváltás után annyira próbált harcolni az igazáért, hogy 2000-ben (amikor az Aczél-Acsádi ügyet először megírták) nem csupán a rádiónak beszélt a hírszerzőkről, még az Index fórumán is megpróbálta meggyőzni az olvasókat. Most az érdekes, amit Aczélról írt (az ékezeteket én tettem ki, Belovai Amerikából írt):
„Aczél tudja, hogy annak idején miért ő került ki Vietnamba és helyette miért nem más. Nem beszelve további kiküldetéséről...
Úgy vélem, Aczél Endre nem úgy mondta el a dolgokat..., ahogy azok voltak. Aczéllal bilincsből való szabadulásom után (úgy emlékszem 1990. október közepe táján - nincs nálam a naplóm – mert éppen Oregon államban vagyok- , abban szerepelnie kell) találkoztam és ha igaz amit nekem akkor elmondott, akkor Kozmopolitának (egy ismeretlen fórumtárs, aki Aczélre hivatkozott - MG), vagy ahol előadta magát, akkor nem mondta el a teljes igazságot. Majd elmondja, ha akarja. De ha nem mondja el, akkor ne handabandázzon...”. Majd egy „spicliző” fórumtársnak azt írta:
„Acsádi nem volt belső spicli. Acsádi a Magyar Hadaszati Katonai Hírszerző Szolgálat ügynöke volt”.
Arra, hogy a Belovai versus Aczélék ügy mennyire aktuális, remek példák az előző cikkem alatti hozzászólások. Többen nem csupán Aczélt és a kádári hírszerzésnek dolgozó többi résztvevőt mosdatják, de máig égő gyűlölettel nyilatkoznak Belovairól. Például az az ember, aki Facebook-profilja szerint a kelet-német Stasi tisztje volt (!) , vagy egy másik egykori (?) katona, aki csak ennyit írt: „Az az aljas áruló pedig még rehabilitáltatni is akarta magát. Húzd meg magadat és pofa súlyba!”.
Belovai István meghúzni biztosan nem tudja magát, mert néhány évvel ezelőtt elhunyt. Folytatom.
Vezető kép: Flickr.com
