
Újabb gimnáziumot ért el az LMBTQ-ideológia: egy transzvesztita is előadást tartott egy budaörsi gimnázium diákjainak, az intézmény viszont nem értesítette a szülőket a rendezvényről.
Az Eötvös József Gimnázium és a Dózsa György Gimnázium után egy főváros közeli középiskolába szivárgott be az LMBTQ-ideológia. A Magyar Nemzet megtudta: ezúttal a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium Szakgimnázium és Technikum szervezett érzékenyítő programokat, amelyeknek a legismertebb LMBTQ-szervezetek mellett egy transzvesztita is előadást tartott a gimnázium diákjainak. Mint kiderült, az intézmény a szülőket sem értesítette az érzékenyítő rendezvényről.
A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium Szakgimnázium és Technikum által megszervezett érzékenyítő programokat nem osztályokra lebontva, hanem előadás jelleggel tartották meg, amelyeken tudomásom szerint kötelező volt a részvétel
– tájékoztatta a lapot Törökbálint fideszes alpolgármestere. Géczy Krisztián – akinek az egyik gyermeke szintén az Illyés gimnázium diákja – elmondta: az érzékenyítő programokra a visszajelzések alapján egy transzvesztitát is meghívtak, aki az élettörténetét és gondolatait mesélte el az intézmény diákjainak. Mivel azonban a gimnáziumnak hatosztályos része is van, az előadásokat nemcsak a nagyobbak, hanem akár a 13 éves gyerekek is hallhatták. Az alpolgármester továbbá jelezte: bár az érzékenyítőnapokat az intézmény Facebook-oldalán burkoltan meghirdették, a szülőket nem tájékoztatta senki, hogy ilyen jellegű rendezvény lesz a gimnáziumban. Hozzátette: csak annyit kérnek, hogy a szülők megkérdezése nélkül ne próbálják olyan dolgokban érzékenyíteni a gyerekeket, amelyek szerinte a normálistól eltérőek, és ne akarjon senki úgy tenni, mintha normális lenne az, hogy a szülők megkérdezése nélkül kiskorú gyerekeket próbálnak ellenőrizetlenül befolyásolni. Géczy Krisztián ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon senkinek nincs problémája az LMBTQ-közösséggel.
Szerintem a magyaroknál – tartozzanak bármilyen politikai párthoz vagy vallási felekezethez – kevés befogadóbb és elfogadóbb nép van a világon; sikerességünk, legyen szó bármilyen társadalmi csoportról, vallási felekezetről, a sokszínűségünkben is rejlik. Alpolgármesterként mindig is az motivált, hogy bárki, aki segítségért fordul hozzánk, annak örömmel segítsünk, akinek pedig más módon segíthetünk, akkor azt is meg kell tennünk. Alapvető elvárása lehet azonban minden szülőnek, hogy a gyermekével kapcsolatos bármilyen szexuális tartalmú előadást, műsort vagy programot egy adott intézmény úgy rendezzen meg, hogy arról a szülők tudnak, abba a beleegyezésüket adták. A mai világban csak az nem tud informálódni, aki nem akar. Az internet mindent megmutat, sokszor azt is, amit szülőként nem szeretnénk. Budapesten és az agglomerációban bárhol szívesen látunk mindenkit, és állunk rendelkezésére, tartozzon bármilyen népcsoporthoz, felekezethez vagy legyen bármilyen szexuális orientációja, mivel Magyarországon nincsenek ilyen megkülönböztetések
– emelte ki az alpolgármester.
Nagyon sajnálatos viszont, hogy egyes szervezetek ezt belénk akarják magyarázni
– magyarázta. A történtek kapcsán megkeresték a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium Szakgimnázium és Technikum igazgatóhelyettesét, Gelencsér Gabriellát is, aki az érzékenyítőprogramok egyik fő szervezője volt. Az igazgatóhelyettesnél arról érdeklődtek, szerveztek-e már korábban is az intézményben LMBTQ-érzékenyítő foglalkozásokat, kötelezővé tették-e az előadásokon való részvételt, kérték-e a szülők beleegyezését a kétnapos rendezvény lebonyolításával kapcsolatban, valamint igaz-e, hogy az érzékenyítőnapokon egy transzvesztita is előadást tartott a gyerekeknek. Gelencsér Gabriella azonban nem válaszolt a kérdésekre.
A Magyar Nemzet emlékeztetett: a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium mellett több színvonalas oktatási intézményről is kiderült, hogy aktívan részt vesz a diákok LMBTQ-érzékenyítésében. Nemrégiben megtudták, hogy a fővárosi Eötvös József Gimnázium iskolaújságában kérdőívvel próbálták feltérképezni a diákok szexuális érdeklődését. A budapesti Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnáziumban szintén LMBTQ-érzékenyítő foglalkozásokat tartottak.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: PS (Illusztráció)
Mekkelek
2021-08-31 at 00:13
Mindenképp hiánypótló ez a törvény.
Az lmbtq wtf tagok meg csináljanak otthon, közös beleegyezéssel, amit akarnak.
Atosz
2021-08-29 at 13:43
Ennek a transzvesztita himringyonak le kell vagni a faxat es be kell rakni a rohadt pofajaban !!!
Naprózsa
2021-08-29 at 12:36
Ha ezt még a törvény hatálybalépése előtt művelték, akkor figyelni kell a szervezőkre, mert pedofilok, és külföldi ügynökök.
Ha viszont a törvény készítése és törvényerőre emelése közben vagy azóta, a felnőtt szervezőket, résztvevőket páros lábbal minden gyermekekkel foglalkozási területről örökre kirúgni az igazgatóval egyetemben, és persze bíróságon felelősségre vonni.
Ez nem egy ártatlan játék. A jövő nemzedékünk élete és az emberiség továbbélése a tét! A háttérhatalom nemcsak a normalitás cukkolása és oszd meg és uralkodj elv egyik módszere ez a LMBTQPZ, hanem a Soros fia és a Rothschildok degenerált, kompletten hülye, kábítószertől elborult ifjabb nemzedéke komolyan is gondolják, hogy egy összevissza kefélő, agyatlan, csak a pillanatnyi élvezetéért élő nincstelen emberbiomassza hangyafaj kiképzéssel el is érhetik a homo sapiens állat alatti létre lezüllesztését.
Az LMBTQPZ bagázs helyében kétszer is meggondolnám, hogy magyargyűlöletből belemegyek-e “érzékenyítésbe”, mert őkelmék pofátlanék lesznek a legnagyobb póruljártak a végén!
Csak szólunk!
csepel
2021-08-29 at 08:28
Nem arról volt szó, hogy TILOS iskolába, óvódába bevinni ezt a disznóságot???
Bakonyi Gábor.
2021-08-29 at 00:31
A “konkoly vetése” Euirópai érték, és senkinek sincs baja vele?
Solaris
2021-08-28 at 23:47
Tényleg betört az új irányzat.
Még jobboldali portálok is kiteszik a képét annak a valaminek, amit ábrázol.
Geri-Geri…
Tényleg nem volt más fotó?
Az sem világos, hogy ha van törvény, miért nem alkalmazzák..
Vagy most volt megpingelve a törvény.
banyu
2021-08-28 at 23:42
“Érzékenyítés”=agitációs propaganda! A törvényt be kéne tartatni
.
Papa Lima Papa
2021-08-28 at 22:30
Már csak az a kérdés a kábítószer dílerek és a fegyverkereskedők mikor lépnek színre…Végül is, nekik is joguk van…
triacus
2021-08-28 at 22:02
“Megjegyzem, szerintem direkt dugták el a szabályzataikat és módszertani útmutatóikat.”
Nem dugták el. Fenn vannak a weboldalon.
“Megjegyzem sokkal több szabályzatának kell lennie egy költségvetési intézménynek,egy iskolának meg különösen.”
Milyeneknek? Melyik törvény szerint?
“Téved. A tanév ill gazdálkodási évenkénti felülvizsgálat és annak dokumentálása kötelező.”
Törvény? Paragrafus? Bekezdés?
Namond
2021-08-28 at 21:49
triacus 2021-08-28 at 17:44
Hát Frédi elég keményfejű, majdnem Kőkobaki.
Megjegyzem > véleményem szerint
Megjegyzem, szerintem direkt dugták el a szabályzataikat és módszertani útmutatóikat.
Megjegyzem sokkal több szabályzatának kell lennie egy költségvetési intézménynek,egy iskolának meg különösen.
Ha ezt gondolja:
“Ha nem volt ebben változás, akkor felesleges újból hitelesíteni.”
Téved. A tanév ill gazdálkodási évenkénti felülvizsgálat és annak dokumentálása kötelező.
Megjegyzem volt változás.
Vigyázzon ne fordítva üljön lóra és a farka alatt keresse a kantárt.
gyozo2018
2021-08-28 at 21:35
Majd eljutnak a megcélzott szintre:
http://www.legalja.hu/current/final/20120328_caramel.jpg
triacus
2021-08-28 at 20:56
@Mérleg:
A nemrég meghozott törvény későbbi, mint a cikkben említett – feltehetőleg még a 2020/2021-es tanévben megtartott – előadás.
A “pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról” szóló, 2021. évi LXXIX. törvény ugyanis közlönyállapotba 2021. 06. 23-án került (bit.ly/3BjVYIN ), a 2020/2021-es tanév utolsó tanítási napja – a 2020/2021. tanév rendjéről szóló 27/2020. (VIII. 11.) EMMI rendelet (bit.ly/3ypXqHZ ) értelmében – 2021. 06. 15.
Eperbanán
2021-08-28 at 20:51
“””Néhány évtizeden belül össze fogjuk tudni kapcsolni az emberi”””
A földön addigra már csak az égett hamu nyoma marad…
gyozo2018
2021-08-28 at 20:45
https://www.illyes-bors.com/k%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9gek/b%C3%BAcs%C3%BA-%C3%A1rend%C3%A1s-p%C3%A9ter-igazgat%C3%B3-%C3%BArt%C3%B3l
Mérleg
2021-08-28 at 20:44
Van törvényünk ellenük, nem? Akkor érvényesítsük.Vagy minek van?
gyozo2018
2021-08-28 at 20:44
Ugyanott az igazgató bácsi mondá. Tessék csak nagyon odafigyelni!!!
§
“Egyre több országban, társadalomban fogalmazódik meg a választójog 18 éves korhatárról, 16 évre való leszállítása – talán nem véletlenül. Nálunk a tankötelezettség határát szállították le 18-ról 16 évre – talán nem véletlenül.”
.
De nem ám!
Gelencsér Gabriella a CEU-n kapott kiképzést?!
gyozo2018
2021-08-28 at 20:37
Hopp, lemaradt:
az igazgató bácsi búcsúbeszédéből.
gyozo2018
2021-08-28 at 20:36
“Néhány évtizeden belül össze fogjuk tudni kapcsolni az emberi agyat mesterséges intelligenciákkal, és minden korábbinál csodálatosabb, de akár szörnyűbb teljesítményekre leszünk képesek, és akkor ti még csak 50-60-70 évesek lesztek, alkotó-erőtök teljében, és ti lesztek annak az időszaknak a döntéshozó értelmisége!”
§
Tetszik érteni?!