iskolai érzékenyítés
Kirúghatják a munkahelyéről az amerikai tanárt, aki ellenezte a nemváltó műtéteket
Egy Milwaukee-i általános iskolai tanácsadó ellen "erkölcstelen magatartás" miatt folyik állami vizsgálat, miután felszólalt a gyerekeken végzett nemváltó műtétek ellen. Ízlelgessük: az amerikaiak szerint tehát az az erkölcstelen, aki ellenzi a gyermekek megcsonkítását, és szexuális indoktrinálását. Szép új világ.Trump: Meg fogjuk védeni a szülők jogait, egyetlen tanár sem taníthatja a transzneműséget a szülők beleegyezése nélkül!
Egész Amerikát begyűrűzi a botrány, ami akörül robbant ki, hogy néhány állam olyan törvényt fogadott el, amellyel betiltják a gyermekek iskolai érzékenyítését és a nemváltás kiskorúak körében való népszerűsítését. Az ügyben Donald Trump volt amerikai elnök is felszólalt és kijelentette, hogy kiáll a gyermekek védelme mellett.A New York Times szerzője beismerte, hogy az amerikai iskolák LMBTQ-irányba tolják a diákokat
Michelle Goldberg azzal vált ismertté az amerikai médiában, hogy meglehetősen gunyoros cikkekben bírálja a konzervatívokat. Azonban egyik legutóbbi írásában beismerte az igazat, miszerint az LMBTQ-lobbi erős befolyásra tett szert az USA iskoláiban.Lengyelországban nem lehet a szülők tudta nélkül felvilágosító órát tartani a gyerekeknek
Lengyelországban véglegesen is megszavazták az oktatási törvény módosítását, amely a civil szervezetek iskolai tevékenységét szabályozza, miután az ellenzéki többségű szenátus a múlt héten elutasította azt. Az utóbbi években egyre gyakraban fordult elő az országban, hogy olyan szexuális felvilágosító órákat tartottak a gyerekeknek, amelyek szembementek a hagyományos családi értékekkel, és erről gyakran a szülőket sem tájékoztatták.Az ellenzéki többségű szenátus elutasította a lengyel gyermekvédelmi törvényt
Elutasította a lengyel parlament felsőháza, az ellenzéki többségű szenátus pénteken a civil szervezetek iskolai tevékenységét szabályozó törvénytervezetet, így a jogszabály most ismét az alsóház, a szejm elé kerül.Tizennégy éves lányokkal aludt egy eötvösös tanár az osztálykiránduláson
Tizennégy éves lányokkal aludt együtt egy eötvösös tanár az osztálykiránduláson. Sz. P.-nek már több zavaros ügye is volt, amik tisztázatlanok maradtak, de ami kiverte a tanulók szüleinél a biztosítékot, az a nemesvitai kirándulás és a tanórák közbeni liberális érzékenyítés.Egy kaliforniai tanárnő arra kötelezte diákjait, hogy esküdjenek fel az LMBTQ-zászlóra
Az Egyesült Államokban régi hagyománya van a nemzeti zászlóra tett iskolai eskünek, hazafias kötelessége volt ez minden kisiskolásnak és gimnazistának – eddig. A nemzeti gondolkodás helyét az USA-ban ugyanis már teljesen átvette a genderpropaganda, a csillagos-sávos lobogó pedig a múlté. Erről tanúskodik annak a kaliforniai iskolának az esete, ahol a gyerekeknek már a szivárványos zászlóra kellett esküt tenniük.Álprobléma – Transzvesztita tartott előadást egy budaörsi gimnáziumban
Újabb gimnáziumot ért el az LMBTQ-ideológia: egy transzvesztita is előadást tartott egy budaörsi gimnázium diákjainak, az intézmény viszont nem értesítette a szülőket a rendezvényről.Rétvári: az alaptanterv részévé tennék az LMBTQ-propagandát a Soros-szervezetek
A mindenki által jól ismert Soros-szervezet, a Háttér Társaság 2010-ben egy LMBT érzékenyítő, oktatás című kiadványt jelentetett meg, amelynek létrejöttéhez az Európai Bizottság is hozzájárult – írja közösségi oldalán Rétvári Bence államtitkár. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán közölte: az anyag részletesen foglalkozik azzal, hogy miként tennék az LMBTQ-propagandát a tanterv részévé.Ajánljuk még