Pesti Srácok

Tizennégy éves lányokkal aludt egy eötvösös tanár az osztálykiránduláson

Tizennégy éves lányokkal aludt egy eötvösös tanár az osztálykiránduláson

Tizennégy éves lányokkal aludt együtt egy eötvösös tanár az osztálykiránduláson. Sz. P.-nek már több zavaros ügye is volt, amik tisztázatlanok maradtak, de ami kiverte a tanulók szüleinél a biztosítékot, az a nemesvitai kirándulás és a tanórák közbeni liberális érzékenyítés.

Az Eötvös József Gimnázium egyik 8. tagozatának osztályfőnöke, Sz. P. több munkahelyen is megfordult már, mielőtt az ominózus iskolába lépett volna. Anno 2006-ban a Népszabadság cikkezett róla, akkor még az Apáczai Csere János Gimnáziumban tanított: a gyanú szerint akkor (is) mintha kipécézett volna magának néhány fiút, akik szerinte kirívóan öltözködtek. Bár soha senki nem bizonyította be, hogy igaz, drogváddal illette őket; ha kellett, ha nem, potyogtak az egyesek, hogy távozásra bírja a neki nem tetsző tanulókat. Az Apáczait otthagyva az Eötvösben kezdett tanítani, ahol most ismét megbotránkoztató történetek kerültek elő a tanárról.

A fullank.hu beszámlója szerint a fenyvesi kiránduláson ismét kivételezett néhány fiúval: elvette a tévé és klíma távirányítóját. A lányokat ezzel nem büntette, pedig minden szülő ugyanannyit fizetett, a fiús szülőknek is ugyanannyit kellett beadni a kasszába a tévétlen, klímátlan szobákért. Arra is világosan emlékeztek a gyerekek, hogy a tanár úr két rekesz Dreher sört tolt a biciklijén. Aztán Sz. P. autóval indult Budapestre, és az osztályt már egy tapasztalatlan tanárnő vitte vonaton haza, egyedül, holott bizonyos létszám felett legalább két tanár kötelező. A következő kirándulásuk Nemesvitára vitte őket, ahol csak egy tanár volt velük, az osztályfőnök, Sz. tanár úr a feleségével, aki amúgy nem felelős a gyermekekért. Két teremben szálltak meg, külön a fiúk, külön a lányok. Sz. P. és a felesége végig a lányokkal egy teremben, a gyermekekkel egy légtérben aludt a szobában és a lányok tusolóját használta mindvégig. A helyénvaló és természetes az lett volna, hogy két tanár megy. Ha meg már így esett, a fiúkkal illett volna a férfi tanárnak hálni – akik így felügyelet nélkül maradtak –, és a feleségének a lányokkal. A fiúk utána éjjel két óráig az udvaron kártyáztak, senki sem szólt rájuk. Arról, hogy nincs másik tanár, arról Moss László igazgató is tudott. Ám, hogy a lányokkal alszik, az azért találgatásra adhat okot, azon túl, hogy ez így természetellenes volt.

A botrányhős tanár a politikától sem áll távol: egyik adandó alkalommal az ARC plakátkiállításra vitte a gyerekeket a Bikás parkba, ahol úgy szidta a Fideszt, ahogy csak tudta, miközben a tolvaj és az éhezés szó is többször elhangzott, vagyis tanítási időben aktuálpolitizált a gyerekekkel. Emellett érzékenyítette is osztályát: több osztályfőnöki órán megtárgyaltatta az osztállyal az azonos neműek szerelmének természetességét, vagyis, hogy a király szeretheti a herceget. Egy többgyermekes anyuka figyelmeztette is a tanár urat, hogy nem kellene a gyerekek fejét ezzel tömni. Óráin többször tett pikírt megjegyzést néhány tanuló családjának anyagi helyzetére.

PestiSracok facebook image

A fullank.hu újságírója is az Eötvösben tanult régen, így személyesen tárta az igazgató elé a tényeket: Moss László húzódozva, de változást ígért, ám a helyzet csak rosszabb lett. Sőt, írásban, hivatalosan tagadta a cikkben foglaltakat, üzenvén: minden máshogy történt. Nincs információ vizsgálatról, sőt, a szülői munkaközösség elnöke a szülőknek kérdőívet küldött szét, amiben, mint valami hatóság, kötelezően írta elő néhány kérdésre a válaszokat. A kérdőíveknek azonban csak a háromnegyedét küldték vissza, és kellemetlen megjegyzéseket is tettek.

Forrás: fullank.hu; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.