Pesti Srácok

Alvilági csúcsragadozókig érnek a nagybani piacot uraló maffia szálai

Alvilági csúcsragadozókig érnek a nagybani piacot uraló maffia szálai

Egy komoly, a nagybani piachoz köthető bűnszervezetről rántotta le a leplet és mondott el részleteket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak egy megfenyegetett bűntárs, aki vallomásában azt is feltárta, hogy az adócsalásokból százmilliókat kaszáló bűnözők komoly hatósági kapcsolatokkal rendelkeznek – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az külön érdekesség, hogy a férfi által az egyik legveszélyesebb bűnözőként jellemzett V. Ferenc üzlet- és bűntársa volt annak a három vállalkozónak, akik Üröm ex-MSZP-s polgármesterének sleppjéhez tartoznak. Kettő közülük még mindig szökésben van, miután a bíróság kétmilliárdos áfacsalásban találta őket bűnösnek.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Nemzeti Adó – és Vámhivatal (NAV) munkatársai idén több akciót is végrehajtottak a nagybani piacon. Megírtuk azt is, hogy a piachoz köthető egyik legnagyobb vállalkozás tulajdonosát is letartóztatták és a különösen jelentős, azaz ötszázmillió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt indult ügybe egy, korábban a nagybanin szolgálatot teljesítő volt NAV-os alkalmazott, T. Ádám is belekeveredett, aki ellen azóta is körözés van kiadva. Érdekesség, hogy a férfi egy másik, szintén a nagybani piachoz köthető, milliárdos adócsalási eljárásban ugyancsak gyanúsított volt, ám valamilyen oknál fogva őt akkor még nem tartóztatták le. Utóbbi ügynek jelenleg huszonhárom gyanúsítottja van, és úgy tudjuk, egyikük vallomásával segíti a nyomozásban résztvevők munkáját, ám őt az utóbbi időben több fenyegetés érte az ügy szereplői, köztük a szökésben lévő volt NAV-os munkatárs és több gyanúsított-társ részéről is. Volt, hogy a börtönből üzentek: az életével játszik, ha beszél, de azt is a tudomására hozták, hogy olyan kapcsolatokkal rendelkeznek, akik kimossák őket a büntetőeljárásból. Az ügyben a BRFK is nyomozást indított kényszerítés hatósági eljárásban gyanújával, egyelőre ismeretlen tettesek ellen.

Az ex-MSZP-s polgármester sleppje is kapcsolatban állt a piaci bűnszervezet vezetőjével

Fenyegetők közé tartozik az a V. Ferenc, aki jelenleg Márianosztrán a bv-intézet vendégszeretetét élvezi, mivel elsőfokon elítélték egy költségvetési csalásos ügyben. Vádlott-társai nem akárkik voltak: a férfi Üröm ex-MSZP-s polgármesterének, Laboda Gábornak a sleppjével ült együtt a vádlottak padján.P. Ádám és K. Tibor elmenekült az igazságszolgáltatás elől, ígykörözést adott ki ellenük a bíróság. A Szolnoki Törvényszék elsőfokú ítélete szerint a két vállalkozó és négy társuk – bűnszervezetben - több mint kétmilliárd forint áfát csalt el úgy, hogy a jobbára Szlovákiából beszerzett tejet itthon beszerzési ár alatt, nettó áron értékesítették, és az adóhatóságot megtévesztve nem fizették be az általános forgalmi adót. Az ügy harmadrendű, hét évre ítélt vádlottja az a H. „Olcsó” Zoltán, aki szintén ürömi és ugyancsak Laboda Gábor sleppjéhez tartozik, ráadásul osztálytársa is volt a polgármesternek. H. Zoltán feltehetően csak azért nem lépett le a többiekkel együtt, mert egy másik büntetőügy miatt már régebb óta le van tartóztatva.

PestiSracok facebook image
A nagybani piaci maffiózók főnökével együtt üzletelő H. Zoltán (balról), és a mellette ülő polgármester, Laboda Gábor osztálytársak voltak. Fotó: PS

Pintérre hivatkozva szedtek össze százmilliókat

A portálunk által megismert vallomás szerint V. Ferenc rengeteg –védelmi – pénzt (heti szinten ötmillió forintot) fizetett annak a D. Andrásnak, akiről megírtuk, társaival százmilliókat halmoztak fel úgy, hogy különböző büntetőeljárás alatt álló vállalkozónak ígérték azt, hogy befolyásos kapcsolataik révén elérik az ellenük indított nyomozás félresiklatását és a NAV-razziák elkerülését. D. András több sértett – portálunk által megismert – vallomása szerint fedett nyomozónak, máskor NAV-os felderítőnek adta ki magát, és kijelentette: kiváló kapcsolatban van Pintér Sándor belügyminiszterrel, akivel „mindent el tud intéztetni”. Az egyik tanúnak a „felderítő” beszélt arról is, hogy a „lehúzásokból” szerzett pénzek nem hozzá, hanem a Belügyminisztérium „fekete kasszájába” kerülnek, és ő a begyűjtött összegből csak részesedést kap. A férfi hivatkozott arra is, hogy az Alkotmányvédelmi hivatalnak dolgozik, emiatt a neki fizető vállalkozók közül (akiket V. és társai hajtottak fel D. Andrásnak) többen csak „esernyőnek” hívták. Később kiderült, hogy D. egyetlen szervnek sem dolgozik, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) pedig befolyással üzérkedéssel és más bűncselekményekkel gyanúsította meg tavaly.

A kipakoló gyanúsított arról is említést tett, miként működött a piachoz köthető költségvetési csalás (zöldség-gyümölcs kereskedelem) és hogy mennyire tart a V-klántól, akiktől azok letartóztatása után tudott szabadulni (az utolsó csepp a pohárban nála az volt, hogy egy bombariadót kellett volna szerveznie 2019 elején a Fővárosi Törvényszéken, hogy elmaradjon egy büntetőper). Tudomása szerint a jelenleg szökésben lévő NAV-os ekkor visszatért korábbi nagybani piacos kapcsolataihoz, köztük M. A-hoz, - aki még hivatali ideje alatt is pénzelte T. Ádámot - és akinek állítása szerint olyan szerb gyilkosokkal van kapcsolata, akik bárkit eltesznek láb alól. Emellett M. saját elmondása szerint jó kapcsolatot ápol(t) a Fenyő-gyilkosság, az Aranykéz utcai robbantás és egy sor alvilági leszámolással összefüggésbe hozott Portik Tamással, így „a városban neki van a legnagyobb hatalma” (az persze megszokott az éjszakai életben, hogy az alvilág erős embereinek neveivel dobálóznak). Megjegyzendő, hogy M. A. az együttműködő állítása szerint sok éven keresztül beszállítója volt a nagybani piac egyik legnagyobb cégének, akinek a tulajdonosa ellen (M. Tibor) jelenleg is eljárás folyik a Kecskeméti Törvényszéken adócsalás miatt. Érdekesség, hogy M.Tibor annak a jelenleg szabadságvesztését töltő F. Tibornak az unokatestvére, akit sokáig a nagybani kiskirályának tartottak (hogy a férfi piacról való kiszorításához mi köze volt Portik Tamásnak, arról egy későbbi cikkünkben számolunk be).

A kiugrott bűntárs megemlítette azt is, hogy M. A., V. Ferenc és a volt adóhatósági munkatárs T. Ádám komoly, milliárdos károkat okozó bűnszervezetet irányít, majd hozzátette, azzal hencegtek, hogy az NNI-nél és a Huszti úton (NAV) is megvannak a megfelelő kapcsolataik. Beszélt arról is, hogy melyik étteremben gyűltek össze a piac erős emberei és „Nagybani kontra NAV” ügyben egyeztettek…

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.