Pesti Srácok

Többmilliárdos áfacsalás: Jóval súlyosabb büntetést kért az ex-MSZP-s polgármester szökésben lévő embereire az ügyészség

null

Lényegesen súlyosabb büntetés kiszabását indítványozta Üröm ex-MSZP-s polgármesterének, Laboda Gábornak a sleppjéhez tartozó helyi vállalkozók és társaik ügyében a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. P. Ádámot és K. Tibort felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett többmilliárdos költségvetési csalás miatt ítélte el elsőfokon a Szolnoki Törvényszék, ám Laboda emberei megszöktek a letartóztatás elől és azóta sem tudni, hol bujkálnak.

Jóval súlyosabb büntetés kiszabását kérte a Szegedi Ítélőtáblától Üröm ex-MSZP-s polgármesterének, Laboda Gábornak a sleppjéhez tartozó helyi vállalkozók, P. Ádám és K. Tibor, illetve társaik ügyében az ügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Bátyi Zoltán, a Szegedi Ítélőtábla szóvivője portálunkkal azt közölte, hogy az elsőfokú ítélet ellen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség nyújtott be fellebbezést valamennyi vádlott terhére a kiszabott szabadságvesztés tartamának lényeges felemelését indítványozva, ezt a fellebbezést pedig a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség fenntartotta. A szóvivő hozzátette: a Szegedi Ítélőtábla az ügyet 2020. február 15-én és 28-án fogja tárgyalni.

Még mindig szökéseben Laboda sleppje

Laboda sleppjét egy többmilliárdos áfacsalási ügyben ítélte kilenc évre elsőfokon a bíróság. A Szolnoki Törvényszék tavaly november végén meghozott elsőfokú ítélete szerint a két vállalkozó és négy társuk bűnszervezetben több, mint kétmilliárd forint áfát csaltak el úgy, hogy a jobbára Szlovákiából beszerzett tejet itthon beszerzési ár alatt, nettó áron értékesítették, és az adóhatóságot megtévesztve nem fizették be az általános forgalmi adót. K. Tibor és P. Ádám, mint felbujtók, kilenc évet és 36 millió forintos vagyonelkobzást kaptak. A bíróság 30 napra el is rendelte a letartóztatásukat, mivel azonban a tárgyaláson nem jelentek meg és a kivonuló rendőrök otthon nem találták őket, ezért a bíróság december 4-én elrendelte a körözésüket. Azóta sem tudni, hol bujkálnak.

PestiSracok facebook image
A milliárdos áfacsalási ügyben elsőfokon elítélt H. Zoltán (balról), és a mellette ülő polgámester, Laboda Gábor osztálytársak voltak Fotó: PS

Érdekes összefonódások

Az ügy harmadrendű, hét évre ítélt vádlottja egyébként az a H. „Olcsó” Zoltán, aki szintén ürömi és ugyancsak Laboda Gábor sleppjéhez tartozik, ráadásul osztálytársa is volt a polgármesternek. H. Zoltán feltehetően csak azért nem lépett le a többiekkel együtt, mert egy másik ügy miatt már régebb óta le van tartóztatva. Az„Olcsó” becenevű férfi és a polgármester ismertségét nehéz lenne bárkinek is tagadnia, még közös fotón is szerepelnek, Laboda azt viszont korábban cáfolta, hogy baráti viszony fűzné P. Ádámhoz, ugyanakkor beszédes, hogy a község futballklubja, az Üröm SC évente többmillió forintot kap a településtől, aminek az elnöke P. Ádám testvére, P. Miklós, a csapatban pedig szintén megtalálható egy családtag, P. Dániel. Emellett úgy tudjuk, korábban K. Tibor is támogatott néhány rendezvényt Ürömön.

P. Ádámot korábban testvérével és annak fiával együtt jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, testi sértés, súlyos testi sértés kísérlete, valamint csoportos garázdaság miatt is a bíróság, mert 2013-ban az ürömi szülők bálján tömegverekedést robbantottak ki és rátámadtak a helyi általános iskola szülői munkaközösségének elnökére. Egyikük egy polgárőrt is bántalmazott. Tanúk szerint hamar a többség tudtára adták, hogy nem szórakozni jöttek, hanem móresre tanítani a szülői munkaközösség akkori elnökét, Németh Csabát. Az Átlátható Ürömért blogon lehozott „élménybeszámolóból” pedig az is kiderült, hogy megtámadása előtt azt üvöltötték Németh Csabának P.-ék, hogy „ez az iskola és a falu Laboda Gáboré”. Információink szerint a polgármester szerepét a bűncselekményben vizsgálta a rendőrség, igaz, végül csupán tanúként hallgatták ki Labodát, aki szerint nem történhetett olyan, hogy a szülői bálon az ő nevét kiabálták P.-ék. „Életszerűtlen, hogy az én nevemet kiabálták. Ezt kizártnak tartom” – mondta a polgármester, aki portálunknak néhány éve tagadta, hogy a rendőrség vizsgálta volna felbujtói szerepét az eset kapcsán.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.