Vadvér Ignác rettegésben tartotta a vidéket. A környéken lakók csak akkor szabadultak meg tőle, amikor bilincsbe verték a szervek, miután hidegvérrel elvágta egy tizennyolc éves fiú torkát, aki állítólag úgy nézett a barátnőjére, ahogy szerinte nem kellett volna. Ignác azzal védekezett a bíróságon, hogy „az én csajom, csak az enyém”. És „mit lehet ezen nem érteni?”
PolgárPortál publicisztika
Első nekifutásra életfogytiglan jutott neki, amiből később harminc év lett, aztán huszonhét, mert a háttér, a körülmények, végül addig osztottak-szoroztak a „békebírák” és a „játékmesterek”, míg el nem vesztek az évek és a számok tengerében – mint Gyurcsány az általános iskolai matek viharában –, aminek végkifejleteként a gyorsan múló évek visszasodorták barátunkat a saját szülővárosába. Erre mondaná Scully ügynök, hogy az igazság mindig odaát van.
A szokásos lemez, jó magaviselet, biztos családi háttér, tanult, dolgozott, mint minden tisztességes állampolgár. Amúgy tényleg le a kalappal az igazságszolgáltatás előtt, hiszen már megint a maximumot sikerült kihozni ebből a helyzetből és főleg az emberből. Mert egy börtönben szerzett diploma nehogy már ne érne annyit, mint két nem bizonyított rablás és egy gégemetszés. Különben is, a „kisköcsög” áldozat csak magának köszönheti, hiszen némi jó modor a részéről valószínűleg elég is lett volna az ominózus incidens elkerüléséhez. Legyen már vége annak a világnak, amelyben minden jött-ment úri ficsúr csak úgy legelteti a szemeit mások barátnőjén. Nem véletlenül kérték a tévéseket az oroszországi világbajnokságon, hogy csak korlátozottan terjesszék a szép lányok mosolyát, mert ez egyrészt sértő a csúnyákra nézve, másrészt azok a nők jó eséllyel valakinek a csajai, vagy a feleségei is lehetnek, mint Vadvér Ignác barátnője.
Ettől függetlenül Ignác jogosnak találta a rászabott büntetést, mert önbíráskodást hajtott végre, például a diszkriminációs világszervezetek helyett döntött és ítélkezett, ez pedig akkor sem helyes, ha tényleg ölni tudna az ember, amikor hímsoviniszta tizenévesek perverz pillantásokkal alázzák a női nemet.
A környék lakói nem gondolták volna, hogy ilyen gyorsan viszontlátják Ignácot. Szerintük ebben az ütemben nemhogy a bűnözőt nem lehet jó útra téríteni, hanem még a becsületes polgárt is elgondolkodtatja, hogy talán érdemes egyszer az életben kockáztatni, mintsem futni ugyanazokat a köröket a nyugdíjig. A kisebbik Lovász fiúnak például eddig meg se fordult a fejében, hogy kezdeni kellene valamit a kellemetlen szomszéd nénivel, de Ignác esete szöget ütött a fejébe. Ki is számolta, hogy harminckét évesen szabadulna – vagyis előtte lesz még az egész élet –, ha most azonnal orvosolja az ügyet. Ráadásul ez a pesszimistább forgatókönyv, mert mi van, ha el se kapják? „Colomboékat” annyira nem nehéz zavarba hozni, ezt a Lovász gyerek rövid, de gazdag előélete is alátámasztotta. Persze ha lebukna, akkor sincs baj, a bíróságon ma már rengeteg lehetőség merülhet fel, induljunk ki csak abból, hogy a bűnöző is ember, vannak neki szép számban jogai.
A rács mögött néha többre viszi az ember, mint szabadon. Mostanában minden elítélt mintapolgárként hagyja el a fegyházat. Lediplomáznak, hivatalos papír garantálja a jó magaviseletüket, és legalább három jogi szervezet közül választhatnak, hogy melyikük képviselje őket a strasbourgi bíróságon a nem megfelelő börtönkörülmények miatt indított perben.
Vadvér Ignác élete egyik legjobb poénját hallotta, amikor a rendőrség szóvivője bejelentette a tévében, hogy a bűnözés folyamatosan csökken az országban. Ignác tudta a legjobban, hogy például a megfélemlített kocsmárosok és a szórakozóhelyek tulajdonosai nem jelennek meg a statisztikai adatokban. Igen, ez a helyes út. Elhatározta, hogy folytatja a bátyja által elkezdett párhuzamos adminisztráció kiépítését, mert a védőpénzeknél nincs manapság biztosabb kereseti lehetőség.
„Csonttörő” Jocó felpattant a motorbiciklire és megpróbált köddé válni. Évike azonban útját állta, de a majdnem kétszáz kilós vasszerkezet másodpercek alatt maga alá gyűrte a vékony női testet, amitől Jocó nagyon megijedhetett, mert végül gyalogosan menekült el a helyszínről.
Évike, immáron angyali minőségében nézhette végig a Mennyből a tárgyalást, és a végén már szinte örült, hogy nem maradt életben. Ugye a gyilkosság alapból kizárva, mert mit képzelt ez a hülye szőke, hogy majd a negyvenkilós testével megállíthat egy ilyen vasjárgányt? Lopás? Szó se róla. Talán lopási kísérlet, mert a kétkerekű végül ottmaradt az aszfalton. Íme a férfi, aki előtt felcsillan az alkalom, a tiltott gyümölcs varázsa, de a történtek hatására a lelkiismerete nem viszi rá a lopásra, végül üres kézzel távozik a helyszínről. Az, hogy nem hívott mentőt a nőhöz, érthető, hiszen sokkot kapott. Ettől még most is szenved, és ez a tartóssá vált pszichés zavar még a tárgyaláson is hozhat valamicskét a konyhára.
Jogos a kérdés, hogy ahol ilyenek történnek, ott miért nem tesz semmit a kormány. Valószínűleg azért nem, mert amikor tenni akart, akkor az összes ellenzéki politikus és jogvédő szervezet körbejárta fájdalmában a naprendszert, hogy itt micsoda veszély fenyegeti a bíróságok függetlenségét. Hát tessék, hölgyeim és uraim, íme, egy terület, ahova a Fidesz még nyolc év után se tette be a koszos lábát. Éljen a bíróságok függetlensége!
A pórnép pedig kussoljon, mert nincs jogi rálátása a dolgokra, hagyni kell a szakembereket dolgozni. A józan ész, a logika itt nem szempont, ennél fontosabb a rossz útra térők társadalmi integrációja. Aki bosszúra vágyik és a fogat-fogért-féle elavult népi bölcsességekben hisz, az tegye át a székhelyét valamelyik banánköztársaságba. Inkább örülne mindenki, hogy miközben a kormány csak egész nap migránsozik, addig itt valaki a háttérben demokráciát épít, és a nehéz idők ellenére szolgálja az igazságot.
Szerencsére ezek csak kitalált történetek, hiszen a valóságban ilyen nem történhet meg. Gondolom, a kedves olvasó sem hallott hasonló esetekről. Ha mégis, akkor erre való a fellebbezés, esetleg egy új per elindítása, nem beszélve a nemzetközi jogvédelem kiapadhatatlan eszköztáráról. Elvégre nincs annál szebb háború, mint amikor az igazságért küzdesz. Ha a gyermeked rosszkor volt rossz helyen, más dolgod már úgysincs, a jövőjéért nem kell többé harcolnod, azóta nem, mióta kikísérted őt a temetőbe. Vigasztald magad azzal, hogy adófizetőként Te magad is hozzájárulsz a gyermeked gyilkosának társadalmi integrációjához. Ha pedig nem tetszik a leosztás, kérd meg a Stohl Bucit, segítsen neked könyvet írni a gyászról, a megbánásról, hiszen ő tudja a legjobban, hogy az élet egy nagy színpad, tele bohócokkal, komédiásokkal, és egy rakás alkotói függetlenséget hazudó cinikus rendezővel.
