Amelyik kutya ugat – Ki akar háborút Kelet-Ukrajnában?

A kelet-ukrajnai konfliktus kirobbanása óta folyamatosan visszatérő téma a nyílt katonai összecsapás kirobbanásának lehetősége. Az Ukrajna és Oroszország között kialakult hidegháború felforrósodásáról politikai elemzőktől kezdve a hentesekig mindenkinek megvan a maga véleménye. Az alapvető nyugati narráció szerint Moszkva folyamatosan provokálja "kistestvérét" Ukrajnát, azonban a vak is láthatja, hogy Kijev retorikája sokkal harciasabb. A nyugati hatalmak gazdasági szankciókkal és politikai válaszlépésekkel próbálják kezelni a konfliktust, eddig sikertelenül. Bár a minszki megállapodás megoldást kínálna a helyzetre, azonban ez csak akkor működhet, ha mindkét fél betartja vállalt kötelezettségeit, addig viszont, amíg az egyik oldal nem hajlandó engedni, a másik értelemszerűen nem fogja feladni érdekeltségeit. A frontvonalak hosszú időre befagytak, az utóbbi hetekben azonban felgyorsultak az események, ami mögött összetettebb folyamatok állnak.

Érdeke-e Oroszországnak a háború?

Nem biztos, hogy a következő válasz népszerű lesz olvasóink körében, de Oroszországnak és a mindenkori moszkvai vezetésnek alapvető érdeke, hogy megakadályozza Ukrajna NATO-csatlakozását, és megvédje a jelenleg rendkívül rossz helyzetben lévő ukrajnai orosz lakosságot. A narancsos forradalom óta Ukrajna megpróbált együttműködés helyett versenybe szállni nagytestvérével, ezidáig sikertelenül. Kijev harcias retorikáját egy nyílt háború nagyon gyorsan letörhetné, Oroszország pedig biztosítani tudná nyugati érdekeltségeit. Azt már láthattuk, hogy a nagyhatalmak nem sokra mennek a Moszkva elleni szankciókkal, mindössze annyit tudtak elérni, hogy soha nem látott közelségbe hozták Oroszországot és Kínát. A kőolaj, földgáz és az egyéb nyersanyagok orosz exportja miatt pedig lehetetlen szorosabbra húzni a hurkot Putyin körül, ezzel Európa, de főként Németország saját magát éheztetné ki. Nyílt katonai támadásba pedig a NATO sem kezdene, különös tekintettel arra, hogy Kína jelenleg jóval nagyobb katonai fenyegetést jelent. Egy esetleges ukrajnai háború megnyitná az utat Peking tajvani terjeszkedése előtt is.

Abban a beláthatatlan szituációban, ha mégis kitörne a háború a NATO és Oroszország, illetve Kína között, bármilyen végeredménnyel is zárulna a konfliktus, az USA és az azt vezető nagy valószínűséggel nem tudná megőrizni a hatalmi pozícióit. A nagyhatalmak közötti háborúk sokszor a következő forgatókönyvet követik: a második megpróbálja legyőzni az elsőt, ebből pedig a harmadik profitál. Így emelkedett Anglia helyére az Egyesült Államok a két világháborút követően, így lett nagyhatalom Németországból az angol-francia versengést követően, de ha egy kicsit megengedőbbek vagyunk, így jött létre a Habsburg-birodalom a magyar-török háborúk után. Ezt a receptet folytatva egy esetleges harmadik világháború mind az USA, mind pedig Kína visszaesését eredményezné, ha pedig Kína helyén Oroszország a másik fél, úgy kijelenthető, hogy az nagyon könnyen a nyugati civilizáció végső bukását is jelenthetné. Az Egyesült Államok semmiképpen sem lehet nyertese egy ilyen összecsapásnak.

Az más kérdés, hogy akar-e háborút Moszkva. Ukrajna destabilizálása és bekebelezése nem csupán katona akciókon keresztül kivitelezhető. Az államilag támogatott nacionalista propagandával szemben az ukrán nép jelentős része oroszbarát, az utóbbi tizenöt év hangulatkeltése ezt nem tudta kiölni belőlük. Minél rosszabb Ukrajna gazdasági helyzete, minél nehezebb körülmények között él a lakosság, annál inkább fordulnak el saját vezetőiktől és közelednek Oroszországhoz. Ezzel Putyin is tisztában van. Katonai beavatkoztatás helyett sokkal egyszerűbb kivéreztetni a kistestvért, és elérni, hogy megerősödjenek az őt támogató politikai erők Ukrajnában, amire a dolgok jelenlegi állása szerint legfeljebb a következő választásokig kell várnia.

Érdeke-e Ukrajnának a háború?

A válasz itt viszont egyértelműen igen. A jelenlegi kormányzat népszerűsége romokban hever. Zelenszkijt már a szélsőjobb sem támogatja, és bár politikai boszorkányüldözésbe kezdett, hogy kiiktassa ellenfeleit – Porosenko őrizetbe vétele, ellenzéki politikusok gyanús öngyilkosságai – képtelen lesz megtartani a saját bázisát a következő választásokig. Az ország gazdasága legfeljebb létráról éri el a béka bizonyos testrészét, a koronavírus-járvány kezelése siralmas, a lakosság tömegesen hagyja el az országot. A történelem során az efféle válsághelyzetekre gyakran reagáltak háborús uszítással a bukás szélén álló politikusok. Kijev maga mögött érzi a Nyugat támogatását, de a pénzcsapok nem folynak örökké. Erre a legjobb példa a német-orosz gázegyezmény. A Krím visszaszerzésére Kijevnek esélye sincs, ahogyan a keleti régiók stabilizálására sem, ami ha meg is történne, azonnal kapna nagyjából hétmillió vele ellenséges szavazót. Ilyen körülmények között a szükségállapot bevezetése, egy nyílt konfliktus kirobbantása biztosíthatná az ukrán elnök és a vele szövetséges gazdasági körök hatalmon maradását egy időre.

Nem véletlen az a háborús retorika, amit Kijev folytat, annak köszönhetően pedig, hogy a nemzetközi sajtó folyamatosan agresszorként tünteti fel Oroszországot, némi szimpátiát kelthet Zelenszkijjel szemben. Mindezek tükrében Ukrajna számára előnyös is lehet egy nyílt háború kirobbantása, amelyben áldozatként tüntethetnék fel országukat. Azzal azonban a legelvakultabb ukrán szélsőségesek is tisztában vannak, hogy az országnak esélye sincs egy fegyveres konfliktus megnyerésére Oroszországgal szemben, ennek következtében próbálják bevonni a konfliktusba a NATO-t. Bár hivatalosan a nyugati erők bevonásával Kijevnek az a célja, hogy elrettentse Moszkvát a támadástól, valószínűbb, hogy inkább arról van szó, hogy a keleti szeparatisták ellen tervezett akciókban akarják bevonni azokat, ezzel védekezésre kényszerítve Oroszországot. A kérdésre, miszerint akar-e háborút Ukrajna, ezért itt szintén igennel kell válaszolnunk, éppen a fenti okok miatt. Az ukrán vezetés nyílt háborút akar, amelyben akár áldozatként, akár – ha valamilyen csoda folytán győztesen kerülnek ki belőle – hős megmentőként tud tetszelegni, ezzel megszilárdítva hatalmát, azonban azzal tisztában vannak, hogy katonai segítségre nem számíthatnak. Ennek folyománya az elképesztően túlzó kijelentések sokasága az ukrán hadsereg erejéről – a rakéták elérik Moszkvát – és a fejvesztett mozgósítás: a várandós és kisgyermekes nőknek is jelentkezniük kell a hadkiegészítő parancsnokságokon.

Mi az érdeke az USA-nak?

Röviden: semmi. Az Egyesült Államoknak nem érdeke Ukrajnával foglalkozni. Annál inkább az USA-ban tevékenykedő gazdasági köröknek. Ukrajna bevonása a NATO-ba, illetve az Európai Unióba kettős célt szolgál: egyrészt közelebb tudnak katonai bázisokat kialakítani az orosz határhoz, másrészt Ukrajna csatlakozásával gazdaságilag jelentősen gyengíthetnék az EU-t. Nem véletlen, hogy Merkel még a konfliktus elsimítására törekedett, hiszen Németország az európai birodalommal kapcsolatos álmai ütköznek az amerikai érdekekkel, Berlinnek egyáltalán nem érdeke Ukrajna csatlakozása az unióhoz, vagyis eredetileg nem az, azonban az USA-t irányító gazdasági körök az új német kormányon keresztül Európában is tovább tudták erősíteni befolyásukat.

Washington tehát érdekelt abban, hogy a két ország konfliktusa kiéleződjön, azonban nyílt katonai beavatkozásra Oroszországgal szemben nem volna hajlandó, minthogy Kína jelenleg sokkal fenyegetőbb ellenfél, így az Egyesült Államok inkább Ázsiára fog figyelni Kelet-Európa helyett. Bár névleg, esetleg gazdasági szankciókkal tovább támogatják majd Ukrajnát, egy összecsapás során beavatkozni nem fognak még a gazdasági érdekeik miatt sem. Ukrajna sokkal, de sokkal kevésbé ér meg egy nagy háborút, mint Tajvan és azért sem biztos, hogy harcolni fognak az amerikaiak.

Mi az érdekünk nekünk?

Számunkra a legfontosabb, hogy ne keveredjünk bele a konfliktusba. Egy nyílt háború során valószínűleg az ostor vége ismét a kárpátaljai magyarokon csattanna. Kedvelt képzelgése egyeseknek, hogy egy háború esetén jó eséllyel bevonulhatnánk Kárpátaljára, azonban ez semmiképpen nem járhatna jó következményekkel. Elsősorban azért nem, mert a minket egyébként is fojtó gyámsággal kezelő nagyhatalmak valószínűleg velünk szemben élesebben lépnének fel mint ahogyan azt az oroszokkal szemben mernék tenni, másrészt NATO-tagok vagyunk, ami sajnos kötelezettségekkel jár, még akkor is, ha a katonai szövetség a mi érdekünkben valószínűleg nem tartaná be saját kötelezettségeit. Történelmünk során mindig rosszul jártunk, ha részt vettünk a nagyhatalmi játékokban, ezért okosabb volna kivárni a jelenlegi játszma végét, és „kirománkodni” magunkat.

Jó, jó, de akkor mi lesz?

A konfliktus várhatóan januárban kiélesedik. Ukrajna nem tudja fenntartani magát nyersanyagok nélkül, és ezen például a tőlünk vásárolt gáz sem sokat segít. Lehetséges hogy Kijev pár héten belül "támadást indít" a szakadár területek ellen, pontosabban valamiféle "felszabadító" hadműveletet imitál. Oroszország azonban nyíltan nem fog válaszolni, pénzzel, fegyverekkel, kiképzőkkel és szabadcsapatokkal fogja támogatni az ellenállókat, amire a nyugati hatalmak szankciókkal válaszolnak. Az ukrán offenzíva azonban meg fog törni, a helyzet nem sokat változik majd, várhatóan néhány kilométert csúsznak a harcvonalak, lehet, hogy még csak nem is kelet felé, majd ismét befagy a front az egész konfliktus. Mindez az orosz forgatókönyvet igazolja, hiszen Moszkva a hosszú játszmában érdekelt. A 2024-es ukrán választások után pedig ismét tüntetésekre és lázongásra számíthatunk Kijevben, csak majd a másik oldal szervezésében.

Fotó: MTI/AP/Andriy Dubchak