Pesti Srácok

Amerikában elhatalmasodott a pedofil uralom – Megmutatjuk, milyen az ő nyilvántartásuk – Brüsszel meg minket vegzál

Amerikában elhatalmasodott a pedofil uralom – Megmutatjuk, milyen az ő nyilvántartásuk – Brüsszel meg minket vegzál

A hazai pedofil-nyilvántartás hamarosan érkezik, ezért érdemes egy pillantást vetni az amerikaira is. Egy floridai magyar a saját tapasztalatait is elmesélte az Indexnek: elmondása szerint drágábban lehet ingatlant vásárolni azokon a környékeken, ahol nyoma sincs nemi bűnözőknek, a fiatalok pedig szinte minden légyott előtt csekkolják, hogy randipartnerük szerepel-e a szégyenlajstromban. Brüsszel mégis úgy véli, hogy a pedofil bűnelkövetők személyes adatainak a védelme fontosabb, mint a magyar gyermekek biztonsága – ezért megy a vegzatúra.

Az Országgyűlés június 15-én 157 igen szavazattal, egy nem ellenében tartózkodás nélkül elfogadta a Kocsis Máté és Selmeczi Gabriella által beterjesztett, pedofil bűnelkövetőkkel szemben szigorúbb fellépést szorgalmazó törvényt, amely június 8-án hatályba is lépett. A gyermekpornográfia egyes minősített eseteinél – például, ha 12 évnél fiatalabb személlyel szemben erőszakot vagy sanyargatást alkalmazva követik el – a bűncselekmény az emberöléssel azonos elbírálás alá esik majd. Vagyis akár húsz évet is kaphat az elkövető úgy, hogy nem lehet feltételesen szabadságra bocsátani, mert a bíróságnak nem lesz erre lehetősége.

Nyilvántartás

Létrehozzák a pedofil bűnözők nyilvántartását, ahol adatigényléssel a hozzátartozók, valamint a gyermek nevelését, felügyeletét, gondozását ellátó személyek ellenőrizni tudják a gyermekkel közvetlenül kapcsolatba kerülő személyeket (például iskolai dolgozókat, bébiszittereket, edzőket), hogy korábban elítélték-e gyermek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt – írja az Index. Az elkövetőkről csak az azonosításukhoz és a társadalomra veszélyességük mértékének felméréséhez szükséges legszűkebb adatkör válik megismerhetővé (név, születési év, település, arcképmás, elkövetett bűncselekmény adatai). A megismert adatokról másolat, képernyőfotó nem készíthető, azokat tilos nyilvánosságra hozni, sokszorosítani. Ezt tervezzük mi.

PestiSracok facebook image

Amerikában azonban már létezik ilyen nyilvántartás, amelynek létrehozásában kulcsfontosságú szerepet játszott, hogy a kilencvenes években több gyereket is brutálisan megerőszakoltak, a tragédiákat pedig nagy médiavisszhang övezte. Nagy port kavart például a hétéves Meghan esete, akit a szomszéd férfi csalt be a házába, ahol megerőszakolta, majd meg is ölte. A kislány édesanyja ezt követően élharcosa lett annak, hogy legyen egy nyilvánosan elérhető lista a szexuális ragadozókról. Maureen többször is hangsúlyozta, hogy ha tudta volna, hogy az utca túloldalán egy pedofil férfi lakik, akkor nem költözött volna oda, és a kislánya még ma is élne.

Amerikában néhány kattintás

A történtek után a pedofilmentes zónát jelölő táblák is megjelentek az utcán. A nyilvántartás ma már az USA mind az ötven tagállamában elérhető, gyakorlatilag néhány kattintással bárki ellenőrizheti, hogy a lakóhelye közelében élnek-e szexuális bűnözők. A bűncselekmény súlyosságától függően viszont egyes államokban vannak olyan személyek, akiknek az adatai csak a hatóságok számára elérhetők; enyhébb besorolást kap az például, aki az utcán vizel, mint az, aki megerőszakol valakit. A legszigorúbb szabályok ugyanakkor ott is a pedofilokra vonatkoznak. Van, ahol a regisztrációs időszak hosszát a szabálysértés vagy a személlyel járó kockázat határozza meg, míg máshol minden regisztráció egy életre szól. A fiatalkorú elkövetők adatait a bűnüldöző szervek számára visszatartják, de azok a 18. születésnapjuk után nyilvánosságra hozhatók.

Szigorú szabályok

Egy floridai magyar nő arról mesélt az Indexnek, hogy a szabályokat kint nagyon szigorúan veszik, a pedofilok nem költözhetnek iskolák, játszóterek közelébe, és a különböző lakhatási programokat sem vehetik igénybe.

– mesélte a floridai magyar.

– mesélte a Floridában élő nő.

A héten Brüsszel a magyar bűnügyi nyilvántartási rendszerről szóló 2009. évi XLVII. törvény azon rendelkezését is bírálta, amely szerint a nyilvántartott adatokhoz való közvetlen hozzáféréssel rendelkező szerv azon kötelezettsége, hogy az arra jogosult számára megismerhetővé tegye a gyermekeket sértő nemi élet szabadsága vagy nemi erkölcs elleni bűncselekményt elkövető személyek nyilvántartott adatait. Álláspontjuk szerint ez ellentétes a GDPR (általános adatvédelmi rendelet) rendelkezéseivel, következésképpen megsérti az uniós jogot. Brüsszel tehát úgy véli, hogy a pedofil bűnelkövetők személyes adatainak a védelme fontosabb, mint a magyar gyermekek biztonsága. Ezért kifogásolja azt, hogy a magyar kormány nyilvántartást vezessen a pedofil bűnözőkről, hiszen ez megsértené az ő jogaikat, ami egyben az uniós jog megsértését vonná maga után.

Forrás: Index; Fotó: ghionjournal.com

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.