![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/kamala_biden_MTI.jpg)
Filmes, televíziós és zenei sztárok dicsérték Joe Biden amerikai elnököt, amiért vasárnap bejelentette, hogy visszalép a demokraták elnökjelöltségétől a Donald Trump republikánus elnökjelölt ellen folytatott választási kampányban.
“Joe Biden okos politikával, önzetlen hazafiként félreáll, hogy szabaddá tegye az utat egy másik demokrata számára, hogy elnök lehessen, mert nincs fontosabb az ország számára, mint Donald Trump legyőzése az urnáknál. Tisztelettel, csodálattal és szeretettel köszönöm, elnök úr!” – idézte a Deadline hollywoodi hírportál az Oscar-díjas színészt, Robert De Nirót, akit Trump állhatatos és szókimondó kritikusának tartanak. Barbra Streisand az X közösségi médián dicsérte Bident. “Joe Biden úgy fog bevonulni a történelembe, mint aki nagyon sokat elért a hivatalban töltött négy éve alatt”. A 82 éves színésznő hozzátette:
Hálásnak kell lennünk, hogy fenntartotta a demokráciánkat.
Az Oscar-díjas Jamie Lee Curtis is egyetértett Biden visszalépésével, ugyanakkor kifejtette, hogy nagy reményeket fűz Kamala Harris jelenlegi alelnökhöz, aki a demokraták közül valószínűleg a legesélyesebb elnökjelölt lehet. Harris “lelkes szószólója” a nők és a feketék jogainak – írta az Instagramon Curtis azt is hangsúlyozva, hogy
a megosztott országban a remény és az egység üzenetét képviseli.
Mark Hamill, a Star Wars sztárja az X-en úgy fogalmazott:
Joe Biden olyan eredményeket ért el, amelyekhez foghatót egyetlen elnök sem tudott felmutatni. Visszaállította a hivatal becsületét, méltóságát és integritását négy évnyi hazugság, bűnözés, botrány és káosz után. Köszönjük szolgálatát, elnök úr. Most amerikai hazafiként az a kötelességünk, hogy megválasszuk azt a demokratát, aki tiszteletben tartja és továbbviszi az Ön örökségét.
George Takei, a Star Trek színésze Biden visszalépése után az elnököt “hazafiként” méltatta és arra szólította fel a szavazókat, hogy “egységesen álljanak Kamala Harris mögé”. John Legend Grammy-díjas énekes szintén Kamala Harris támogatására kérte az amerikaiakat egy Instagram-posztjában.
Készen áll erre a küzdelemre, és örömmel segítek neki, amiben csak tudok
-írta a zenész. Jon Stewart talk show-házigazda Joe Biden visszalépését egyetlen szóval méltatta az X közösségi platformon:
Legenda.
Forrás/fotó: MTI
Angie
2024-07-22 at 17:07
Ezek a kommentek a fősodor szavai szó szerint! Jó sötét hely ez az Amerika! Múltkor Robert de Niroval olvastattak fel egy értelmezhetetlen hülyeséget. Én nagyon kedveltem, de már lassan nem lesz olyan film, amit nézhetnék, mert ezek pont azt juttatják eszembe, amit nem szeretnék látni magam körül.
Tudományos libsizmus
2024-07-22 at 17:03
Amerika az Amerika. Ott Roosevelt óta bármilyen kormányt szét tud trollkodni a kommunista külügy. Ezt a konstrukciót “minden idők legnagyobb elnöke”, Roosevelt rakta össze.
Gratuláljunk neki ezúton is.
Trumpnak, ha elnök lesz és nem csalják szénné a halottak a választást, kegyetlen küzdelmekkel kell majd szembenéznie.
Sanyáta
2024-07-22 at 16:55
Mi nem vagyunk csillagok csak emberek.. hülyét csináltak a Bidenből!!!Legenda….a vonaton!!!!!
Talpra magyar!
2024-07-22 at 16:52
,, … Jon Stewart talk show-házigazda Joe Biden visszalépését egyetlen szóval méltatta az X közösségi platformon:
Legenda. ”
Persze ahogy valóságban Biden előadta a hatalmas beteg elmeállapotát hiába is próbálták a fent idézett hollywoodi szemétkedők eltusolni. Biden nem színészkedte a súlyos szenilis fogyatékosságát. Neki ehhez nem kellett színészkednie. Annál inkább a körülötte vele foglalkozott orvosoknak arra kellet színészi teljesítményre késztetniük kezelniük Bident hogy leplezhessék Biden súlyosan beteg feledékeny elmeállapotát. Ami sokszor nem sikerült.
T.rex
2024-07-22 at 16:49
Kétségtelen, Hollywood a zsidó pénzemberek markában van és mindig is ott volt! Aki érvényesülni akár mint színész(legyen tehetséges vagy tehetségtelen) a ballibsi fősodorral kell hogy tartson! Ennyire azért mégsem kellene segget nyalni, főleg azoknak nem akiknek leáldozott! Robert de Niro v. Barbra Sterisand már öregek, nagyon öregek.Talán ezt nem sikerült feldogozniuk…
Levente
2024-07-22 at 16:14
Amikor minden milliárdos elégedett akkor nekem valami gyanús.