Mark Palmer életútja pontosan elárulja, hogyan képzelte el a rendszerváltást az amerikai és a magyarországi hálózat. Palmer a nyolcvanas években Magyarországra érkezve először a két későbbi SZDSZ-essel, Kis Jánossal és Rajk Lászlóval ült le. Egész ittléte alatt az SZDSZ-t támogatta. 1989 végén váltott, Soros, Munk és Lauder tanácsára üzletember lett. Médiavállalkozásával Csehországban, Ukrajnában és Romániában is a piac fontos szereplője lett, Magyarországon Baló Györggyel próbálkoztak, de Horn Gyula nem kért belőlük. Nem akart egy SZDSZ-es, amerikai tévét. Partnere volt még a Wallis, azaz Bajnai Gordon. Utóbbi tüntette ki 2009-ben. Mark Palmer nagyon gazdag emberként halt meg, cége még ma is szabadon manipulálhatja a kelet-európai társadalmakat. Természetesen függetlenül. Önzetlenül. Igazi altruista gigavállalatként. Vezércikk.
Minél többet beszélek a valódi, kiszorított rendszerváltókkal, mindig szembe jön egy név: Mark Palmer. Életútja magáért beszél. Közel-Kelet, Kína, Szovjetunió és a csatlós országai. Palmer tényleg megfordult mindenhol, ahol „zajlottak a dolgok”. CIA-s volt? Minden bizonnyal, mindemellett a „békés átmenet” és a „békés átmentés” egyik kulcsfigurája, az SZDSZ erős háttérembere, ahogyan azzal már szinte nyíltan kérkedett. És meg is szedte magát az általa olyannyira szeretett kelet-európaiak „zsírján”. Egy fotóba nyilván azt lát bele az ember, amit akar. De nézzük már meg, ahogyan belepillant a kamerába. Ebben a tekintetben minden benne van.
Ő volt az, aki személyesen megfenyegette a radikális rendszerváltás kevés, de annál kitartóbb hívét, mondván: itt már minden meg van beszélve. Lapítsatok, kussoljatok, asszisztáljatok! Persze nem mondhatta ki az azóta nyilvánvalót: az amerikai hatalom és pénzügyi hálózat összeállt a régi káderek és ÁVH-s főtisztek gyerekeivel, a külkeresek, jogászok, közgazdászok és ál-filozófusok csapatával, akiknek vezetői csak névleg voltak antikommunisták. Ahogyan az amerikaiak meg csak névleg demokraták.
Pénzszagra gyűlt az éji vad. Ők lettek a partnerek az újragyarmatosításban, abban a folyamatban, amelyet szépelegve rendszerváltásnak nevezünk, de valójában egy egyszerű fedőtörténet volt.
Magyarországot sokadszorra is kirabolták, a működő gyárakat privatizálták és leépítették, az elrabolt villákat megtartották, kárpótlási jegyeket mutogattak a népnek az aluljárós „itt a piros, hol a piros” helyett, s közben ez a kör megszedte magát, míg hazánk csak szívós munkával kerülte el az összeomlást.
Annak is megvolt az ára: a hálózat (a másodvonalban) érintetlen maradt, ahogyan a függési viszonyból, az adósságcsapdából sem szabadulhattunk.
Jellemző, hogy Mark Palmer egyik legjobb itteni haverja a maoista, szélsőbalos fotelforradalmár Haraszti Miklós volt. Tipikus posztkommunista új-mozgalmár ő is, komoly politikai háttérrel. Szülei az Izraeli Kommunista Párt alapítói voltak, majd visszajöttek és a diktatúra pártfunkcionáriusai lettek. Az akkor még bajszos (!) elitgyerek a Gerilla nevű szélsőbaloldali propagandabanda szövegírójaként (gitárnál a később íróvá átvedlő, álmoskás tekintetű újbolsi: Vámos Miklós) és ifjúkommunista verselőként vált ismertté, aztán végigjárta a szokásos baloldali szamárlétrát.
Egy ideig marós volt (ez jó pont, mert akkor valamennyi ideig tényleg dolgozott), egy jó felforgató viszont világjáró is egyben, Haraszti ennek megfelelően 1978 és 1980 között Nyugaton élt [odáig üldözték szegényt], de nagy sajnálatunkra visszatért és az SZDSZ egyik meghatározó alakja lett.
Ásításra ingerlő posztkommunista elit-életút, van belőle még sok-sok tucat. Egyetlen értékelhető teljesítménye a Darabbér megírása volt, ebben hasonlatos többi társához – például Konrád Györgyhöz –, akiknek még tanítványai is elismerik (négyszemközt), hogy vagy semmilyen vagy egyetlen értékelhető munkát alkottak.
De az nagyon-nagyon jó! Bár csak minden ötödik tanítvány olvasta. A többi: marxista, posztmarxista fingreszelés.
[Ami persze nagyon jól fizet Nyugaton is, és úgy fest, örökké. Kiirthatatlan ideológia ez a marxizmus, akár a lábgomba. Hasznosságuk hasonló.]
Szóval Palmer halálakor éppen Haraszti írt a Wikipédiát és saját emlékeit megidéző megemlékezést az egykori nagykövetről, akiről kiemelte, hogy első nagy csalódása Fidel Castro volt. „Jaj, hát a Fidel”, sóhajthatott a szerző is, kényelmetlenül feszengve már régen kinőtt Che Guevara-pólójában. Amúgy persze Palmer is hatvannyolcas volt, ismeretlen polgárjogi aktivistából lett az amerikai külügy és nyilvánvalóan a CIA embere, tőkés demokráciaexportőr. Egy egységnyi demokrácia, cserébe ennyi és ennyi dollár és ennyi és ennyi kölcsön és ennyi és ennyi HBO-s szappanopera.
Szóval Palmer, a csokornyakkendős felforgató. A tüntetések állandó díszvendége. Egy régebbi Good Friend. A fülekbe suttogó: nem kell az a számonkérés, nah. Jó fiúk ezek, nah. Az ex-nácikkal is elüzleteltünk, ezekkel is el fogunk, nah.
Haraszti írása az azóta szerencsére már kiszenvedett propagandaújságban, a Népszabadságban jelent meg, amely az ötvenhatos szabadságharc leverése után kapott új nevet, addig Szabad Népként mosta az agyakat. Ennek főmunkatársa volt a Mindszenty hercegprímást „szánalmas féregnek” nevező Vásárhelyi Miklós is, Haraszti és Palmer elvtársa, későbbi nagy-nagy liberális szintén.
Haraszti Palmerről így lelkendezett: „A lelke mélyén erőszakmentes forradalmár volt, az egyetemes emberi jogok ihletett hívője és előmozdítója”. „Ihletett hívője” – írta az író úr, pedig egyszerűbb lett volna leírni: mozgalmár volt ő is. Ebenguba, egy híján húsz.
Majd jött a szokásos altruista, világbékítő, önzetlen szöveg, nos, Mark Palmer annyira önzetlen figura volt, hogy már a rendszerváltás pillanatában köpenyeget váltott. Demokráciaexport: pipa. Akkor üzletember leszek! Virítsd a lóvét, te csóró, százszor elárult [’45, ’56, ’89, stb.] kelet-európai balfék. Majd mi megmondjuk, mit nézzél a tévében a Kudlik, meg az Öveges professzor helyett, te suttyó!
Haraszti büszkén írta Palmerről, hogy ott volt a NED (Nemzeti Demokrácia Alapítvány) és a Freedom House alapítói és vezetői között. Fantasztikus. Ma már mindkettő hátterét pontosan ismerjük. Az is nyilvánvaló, hogy mennyi pénzt csöpögtettek ennek a fenti körnek.
Ennél érdekesebb, amibe Palmer belefogott 1990 után.
„Kilépve a diplomáciai szolgálatból, üzletemberként Palmer hat volt kommunista országban indította el a független televíziózást (egyedül Budapesten akadályozták ezt meg)”
– hazudja szemrebbenés nélkül Haraszti elvtárs. Független. Független. Hiszen, ha amerikai, akkor csak az lehet.
Mi történt a valóságban? Ez az erőszakmentes forradalmár az első pillanatban otthagyta a szolgálatot (a külügyire gondoltam, nem a CIA-ra) és a pénzre, a tőkére, a befolyásolásra koncentrált. A pénzemberekkel együtt felépített egy 600 millió dolláros [ennyiről írtak a kilencvenes években] médiabirodalmat. Évekkel később már büszkén mesélte, hogy gazdag, nagyon gazdag ember. Furcsa az élet, hogy éppen Magyarországot nem sikerült „meghódítaniuk”.
Ugorjunk 1996-ba. Horn Gyuláék már két éve visszatértek, cinkostársuk, az SZDSZ velük együtt irányít. Összejöttek, de a szex néha nehéz, haragos. Horn nem bízik bennük. [„Az ágy közös. A párna nem.”] Jól teszi. [Kilopják a tollat és hungarocell-golyókat tömködnek a helyére.]
A pufajkás még tudja, mi az az éberség.
Végre elkészült a médiatörvény, két új országos csatorna fog indulni. Sokan pályáznak, köztük két hírhedt alak: Fenyő János és Gyárfás Tamás. Állítólag pont ezen (ezen is) összekapnak. A vége ismert. De feltűnik még egy érdekes jelentkező, Mark Palmer és magyarországi embere, Baló György. „A 2002 Kft. vegyes vállalatot létesített az itthon is bejegyzett CME-vel, amely Prágában cseh partnerével megalakította az ottani kereskedelmi televíziót, a Nova Tévét. A CME igazgatótanácsának elnöke Ronald Lauder, alelnöke Mark Palmer. És ha Prágában nyertek, Budapesten miért ne sikerülhetne? A 2002 Kft. időközben megszerezte a Videovox Stúdió Kft.-t, az egykori Pannónia Szinkron Vállalatot, amelynek épületei alkalmasak lehetnek műsorok készítésére. A 2002 Kft. vezetője Baló György, a TV2 egykori intendánsa.”
Az említett CME Mark Palmer vállalata volt. Egy 1999-es interjúban (amelyet a Magyar Hírlapnak adott) így mutatta be:
A CME ma is vezető médiahatalom a térségben. Ez a cég, amelyet én alapítottam – Lauder csak később csatlakozott – Romániától Csehországig öt országban piacvezető kereskedelmi tévécsatornákat üzemeltet és a térség médiacégei közül elsőként került a New York-i tőzsdére. Éves bevétele 300 millió dollár, ami kiemelkedően magas érték.”
Csodálatos ugye: az egykori amerikai diplomata alapított egy vállalkozást, amellyel öt országban is manipulálhatta, befolyásolhatta a történéseket – természetesen függetlenül!
1996-ban már nálunk is próbálkoztak és az egybecsengő információk szerint az üzletet Horn Gyula akadályozta meg. Nem szerette volna, hogy az SZDSZ-nek saját tévéje legyen. Meg Bajnaiéknak. Merthogy az említett Írisz Televízió mögött nem csak Palmer és Lauder állt, de az a Wallis-csoport is, amely Bajnai Gordon révén vált ismertté.
Meglepő, hogy 2009-ben éppen ő tüntette ki a régi üzlettársat, Mark Palmert? És Ronald bácsi neve honnan is ismerős, ha az elmúlt évekre gondolunk? Hát leginkább Sukoróról.
A Zsidó Világkongresszus izraeli-magyar állampolgárságú elnöke volt a hírhedt kaszinóügy egyik nagy befektetője, pár éve róla írták meg, hogy „hajlandó lenne peren kívül tárgyalni és megegyezni a magyar állammal”.
Gondolom ő is altruista és független és szabad lelkű forradalmár, ahogyan Palmer úr. Minő véletlen, hogy éppen Bajnai úr volt Gyurcsány úr gazdasági minisztere akkor, amikor ezt az egész sukorói pénzszivattyúzást és környezetrombolást megtervezték.
Ezek a figurák tényleg azt hitték, hogy Kelet-Európában mindent lehet. Mert a gyarmati gondolkodás valóban erről szólt. Ugye tudjuk, mit művelt Churchill úr Indiában? Milyen szerepe volt az ottani éhínségben? Lassan már a BBC magazin és az angol történészek is mernek írni erről.
Szóval a lesajnált K-Európa. A tékozló fiú. Miután az átmenet és átmentés sikerült, jöhetett az üzlet, a kiszipolyozás. Itt nem volt szipolylázadás. Nem Kelet-Indiai, hanem Kelet-Európai Társaság alakult. Hogyan is emlékezett Palmer úr a Magyar Hírlapnak?
„Itt szerettem volna maradni. E számomra csalódást jelentő döntéssel [a rá megharagudó amerikai külügy nem küldte ki Moszkvába] közel egy időben, vagyis
1989 telén jött Budapestre Soros György, Ronald Lauder és Peter Munk, akik arra kértek, hogy váltsak, és az üzleti életben kamatoztassam tapasztalataimat. Több száz millió dolláros új vállalkozásokat akartak a térségben indítani és úgy gondolták, hogy ennek menedzselésére is alkalmas vagyok. Washingtonba utaztam és beszéltem erről Eagleburgerrel és másokkal. Mindnyájan helyeselték az ötletet, mondván ha már nem mehetek Moszkvába, ezzel a váltással a térségben maradhatok. Ráadásul a befektetéssel segíthetem az itteni átalakulást is.”
Milyen önzetlen emberek! Az ember tényleg meghatódik. Törölgetem a könnyeimet és akkor belefutok a kezdetbe, az origóba, ahogyan Palmer magyarországi tevékenysége kezdődött. De hiszen hogyan máshogy? Hogyan máshogy!
„Én 1986-ban, még kinevezésem, nagyköveti megbízólevelem átadása előtt érkeztem Budapestre, és együtt ebédeltem Kis Jánossal és Rajk Lászlóval, az akkori ellenzék két jelentős alakjával. Azt kívántam elmondani nekik, hogy nem a magyar kormányhoz, hanem a magyar néphez akkreditált nagykövet leszek.”
Leült a két elitértelmiségivel az üzletember (amerikai nagybácsi) és megtervezte a jövőt. Mert nem a magyar kormányhoz, hanem az SZDSZ-hez volt akkreditálva. De mégis, ők önzetlenek és függetlenek voltak! 1986-ban nem a pénzre, hanem a szabadságra és K-Európa felvirágoztatására gondoltak. A sok altruista. Rajk, Kis, Haraszti, Lauder, Palmer, meg a Soros. Hát igen. Pontosan így történt.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS