Ami nem megy, azt erőltetni kell

Ha valami nem sikerült az elmúlt harmincnégy alkalommal, harmincötödjére biztosan sikerülni fog. Az Einsteinnek tulajdonított mondás szerint az őrület definíciója, ha folyamatosan ugyanazt csináljuk, de más eredményt várunk tőle. Kicsit ilyen az amerikai demokráciaexporthoz való kényszeres ragaszkodás.

Azt eddig is tudtuk, hogy amerikai barátaink nagy bajban vannak önmaguk azonosításával, hiszen úgy meg vannak zavarodva, hogy azt sem tudják magukról, hogy fiúk, vagy lányok-e. Abban viszont eddig általában jó volt az amerikai külügy, hogy az ellenségeiket világosan beazonosítsák. De csak voltak, az afganisztáni fiaskó óta tudjuk, hogy legalábbis veszélyesebb a Demokrata kormányzat szövetségesének lenni, mint az ellenségének. Most pedig ismét transz-demokratákat azonosított a még néhány hétig hatalmon lévő progresszív vezetés: a dzsihadistáktól várják Szíriában a demokratikus átmenetet. Szegény kurdok meg úgy jártak, mint Feri Őszödön.

Az Egyesült Államoknak immáron bő 10 éve támogatta a kurd felkelőket az Aszád-rezsimel (és a dzsihadistákkal) szemben. Ennek köszönhetően az önálló államisággal nem rendelkező kurdok egy de facto autonóm államot rendeztek be Szíria északi csücskében, ahol relatíve kevés népirtás éri a közösségüket. Ebbe a projektbe Amerika beleölt kisebb-nagyobb intenzitással jó 10 évet, most pedig úgy döntött, hogy hallgatólagosan elengedi a projektet. Merthogy ne legyenek kétségeink, a demokrata párti vezetés részéről a Damaszkuszt elfoglaló dzsihadistákat “szabadságharcosnak” nevező kommentárok nem arról szólnak, hogy az USA erőt mutat, és végre egy valódi demokráciát hoz létre a Közel-Keleten. Ennek két oka is van.

Egyrészt azért, mert az, hogy a demokratikus társadalommérnökösködés során Amerika egyáltalán nem volt tekintettel az egyes országok társadalmi és politikai beidegződésére. Az amerikai demokráciaexport útján Szíriában, Líbiában és Egyiptomban is egyaránt nem demokratikus, de kiszámítható pályájú rezsimeket döntöttek meg egyik napról a másikra. Ezután a demokratikus államberendezkedés terén teljesen járatlan országok káoszba és polgárháborúba süllyedtek, amelyek Szíriában és Líbiában 10, Afganisztánban pedig már 20 éve tart.

A másik ok éppen az afgán példa, amely a republikánus és a demokrata külpolitika közti különbségeket is bemutatja. Miután Trump bejelentette, hogy az amerikai hadsereg kivonul az országból, lassú előkészületeket tettek egy szakaszos kivonulásra az amerikaiak. Majd jött Biden, aki olyan hirtelenséggel akart demokráciát csinálni, hogy az amerikaiakkal együttműködő afgánoknak még elmenekülni sem volt idejük az országból a talibán hatalomátvétel elől. Konkrétan el sem hagyta az utolsó amerikai repülő Kabult, mikor a tálibok már a város határában jártak.

Legkésőbb ott és akkor tehát kiderült, hogy az egész jóemberkedésbe csomagolt demokráciaexportra alapuló külpolitika éppen csak azoknak nem segített, akiket elvileg “felszabadítani” lett volna hivatott. Így jártak most a kurdok is. És a valóság az, hogy a szíriai “demokratizálódás” csak újabb menekülthullámokat fog indítani Európa felé. És ezúttal nincs olyan jó állapotban a kontinens, mint 2015-ben. Lásd Németország, ahol már a kormánykoalíciót sem tudják megoldani, nemhogy a migrációs krízist.

Az ügy újabb talusága tehát, hogy realitásérzék híján azonban a jóemberkedésnek – főleg, ha nagyhatalmi érdekek mentén valósul meg – csak káosz lesz a vége. Ez a fajta káoszteremtés pedig sokaknak idehaza sem ismeretlen. nekünk is megvannak a magunk nagyhatalmak érdemei mentén káoszt teremtő, és arra felkapaszkodó ügynökeink. Mind Magyarországon, mind tágabb hazánkban, Európában.

Idehaza kormányon kívül a szubjektív jólét érzetet próbálják meg rontani, amihez külföldről igyekszenek a gazdasági helyzetet hozzákanyarítani. Egy háború árnyékában egy világjárvány után és egy készülő újabb migrációs krízissel, ez menni is fog. Mert ne legyenek kétségeink, hogy ez következik.

A tragikus kabuli kivonulás után három hónappal már az afgán hadsereg szökevényeivel találkoztam a déli határnál, akik elmondták, hogy Németországba tartanak, és maradni is terveznek. Ha Afganisztánból ilyen hamar ideértek, kétségtelen, hogy Szíriából még hamarabb megérkezik az áradat. És bár az arcok, meg a Péterek cserélődhetnek a nemzetközi hálózatok szabotőri hálózatában, ne legyenek kétségeink, hogy legalább olyan hévvel fognak küzdeni, hogy a lehető legnagyobb káoszt okozzák, mint elődeik. És mire elolvad a le sem hulló hó, Európa egy újabb válsággal fog szembe nézni. És most még sebnyalogatásra sem lesz időnk.

Fotó: MTI/EPA/Juszef Badaui