A hatvanas években még számtalan politikai fogoly sínylődött Kádár diktatúrájának börtöneiben – köztük Pákh Tibor. Bár Kádár János 1963-ban azt hazudta, hogy egyetlen politikai fogoly sincs már rács mögött, ez volt a csúcspontja annak a gusztustalan színjátéknak, amelyet U Thant ENSZ-főtitkár hazánkba érkezésére építettek. Az egész egy jól megtervezett ceremónia része volt: Kádár úgy tett, mintha lemondott volna a megtorlásról, a burmai politikus meg úgy, mintha ezt elhitte volna. A lényeg az üzlet volt, a Magyar Népköztársaság elvesztett jó hírének visszaállítása, a forradalmárok ügyének elhamvasztása. Pákh Tibor a börtön hírhedt vezetőjétől kért kihallgatást: helyreigazítást akart, hiszen nem elég, hogy bebörtönözték, még le is tagadták. Ezután jöttek az elektrosokk-kezelések. Persze voltak még gerinces magyarok: Pákh hálásan emlékezett Bibó István levelére, amelyben a nagytekintélyű szellemi vezető Kádártól kérte a politikai foglyok valódi elengedését.
Óriási színjátékot rendeztek Kádárék 1963-ban, amikor az ENSZ akkori főtitkára, az „el nem kötelezett” [azaz nagyjából a kommunisták társutasa] U Thant a Magyar Népköztársaságba látogatott.
A burmai politikus – akit egyes források marxistának neveznek és későbbi beszédében konkrétan Lenin békeelméletét hirdette [Californiai Magyarság, 1983. 10. 07 ] – utazásának célja a Kádár-diktatúra legitimálása volt. Ez meg is történt. A színjáték csúcspontjai a csepeli gyárban elhangzott beszédek voltak.
U Thant teljes elégedettségének és boldogságának adott hangot, míg Kádár János – jó szokása szerint – jókorát hazudott.
„Kemények voltunk, amikor ez szükséges volt, de végül eljutottunk oda, hogy amnesztiát hirdethettünk” – mondta a Rákosiékkal és Nagy Imréékkel együtt „szilárdan együtt ingadozó” diktátor, majd így folytatta:
„Az, hogy közkegyelmet gyakorolhattunk, a rendszer erejéből következik. Ténylegesen ma Magyarországon politikai bűncselekmény miatt senki sincs börtönben.”
Szó sem volt általános amnesztiáról
A valóság máshogy festett: rengeteg politikai maradt a rácsok mögött. A híres-hírhedt rendelet „kizárta a visszaesőnek minősítettek 56-osokat, vagyis azokat, akiket 1951 után már egy alkalommal – akármilyen váddal – végrehajtható szabadságvesztésre ítéltek. Kizárták azokat is, akiket ugyan a forradalomban való részvételükért, de különösen súlyos minősítésű köztörvényes vádak (gyilkosság, rablás stb.) alapján (is) ítéltek el. Így a fegyveres felkelők túlnyomó része börtönben maradt, és azok a sorállományú katonák is, akik november 4-én parancsra felvették a harcot a szovjet csapatokkal. Végül nem vonatkozott az amnesztia az 1957. május 1-je után elkövetett hűtlenség vádjára sem, így továbbra is börtönben maradtak azok, akik e dátum után fordultak elítélt vagy éppen bíróság előtt álló felkelők védelmében valamely nemzetközi szervezethez.”
És akkor U Thant több termelést kívánt
Szóval az igazán veszélyes embereket, a valódi antikommunistákat bent tartották. U Thant ettől függetlenül boldog volt, hosszú beszédében dicsérte a diktatúrát, majd a következő szürreális, bolsevik kétsorossal imponált a kivezényelt nézőseregnek:
„Befejezésül engedjék meg, hogy több termelést, erőt, egészséget, boldogságot és békét kívánjak önöknek.”
Csak szabadságot nem.
Pákh Tibor a börtönparancsnoknál tiltakozott
Az 1957 május elseje után elítélt Pákh Tibor is a börtönben maradt. Ott eszkábált eszközüket a fűtőtesthez tartva hallgatták a rádiót, Kádár nagy hazugságát, U Thant boldogságát, azt, hogy nemcsak bent tartják, de le is tagadják őket.
Igazságszeretete nem hagyta nyugodni – a börtönparancsnoktól követelte a Népszabadság és a többi lap helyreigazítását. Képzeljük el az illető elvtárs elképedését; Pákh Tibor kameránknak azt mondta, a tiszt azon bosszankodott, hogy nem tették el Pákhékat láb alól. Ezért aztán itt kell őket hallgatni. Hamar meg is unták. Jöttek az elektrosokk-kezelések.
Pákh Tibor számítása szerint százötvenszer elektrosokkolták a hatvanas évek második felétől elkezdve egészen 1971-ig. De hiába kínozták, hiába gyötörték, őt nem lehetett megtörni. És azért voltak, akik melléjük álltak. Hálás szívvel emlékezett Bibó Istvánra, aki – akkor is – volt olyan bátor és gerinces, hogy magának Kádárnak írt levelet a politikai foglyok érdekében.
Bibó nagy tekintély volt. Őt nem lehetett csak úgy elsüllyeszteni.
U Thant: cinkos vagy végtelenül ostoba?
És U Thant? El tudjuk képzelni, hogy az ENSZ főtitkára ne tudott volna a politikai foglyokról? Nem látta át, hogy az egész csak egy színjáték? Dehogynem.
De ő is épp megfelelő ember volt: a szovjet vétók és a játszmázás miatt az ENSZ-t szinte kizárólag balos, szocialista, marxista, stb., stb. alakok vezették, U Thant működését látva ő is egy volt közülük.
Őt egyébként egy újabb mákvirág követte, az osztrák Kurt Waldheim.
Ő korábban náci volt.
Waldheim náci múltja már akkoriban is kiszivárgott, de ő a nyúlós testű és lelkű politikusokhoz híven mindent tagadott. Az igazán nagy leleplezések már a kétezres években jelentek meg róla. Kiderült, hogy tényleg náci volt, sőt, hírszerző, akit a jugoszláv partizánok ellen is bevetettek. Képzelhetjük, miket művelhetett.
És letörölték Kádár arcáról a vért
De térjünk vissza burmai elődjéhez, aki jött, látott és győzött. ENSZ-logós habszivacsával letörölte Kádár elvtárs arcáról a rászáradt vért és valahogyan mosolygásra késztette ezt a mindent és mindenkit túlélő kommunista kalandort.
Taps, díszlövés, U Thant meg mehetett a dolgára. Pákh Tibor végül hét évvel később, 1971-ben szabadult. Olyan tortúrákat túlélve, aminek a tizedébe beleőrültünk volna.
Adásunk második részében azt is elmesélte, hogy gyermeke, aki akkor született meg, amikor ő a börtönbe került, csak pár napot élt. Elmondása szerint olyan kegyetlenül vezették le a felesége – a politikai fogoly neje – szülését, hogy a kisbaba abba később belehalt.
Nem voltak hajlandóak császármetszést végezni. Ezt felesége akkor mondta el, amikor először meglátogathatta a börtönben. És most képzeljük el ezt a pillanatot. Képzeljük el az apa és az anya érzését. És kicsit azért szoruljon ökölbe a kezünk.
Az üzletnél nem volt fontosabb
„Ténylegesen ma Magyarországon politikai bűncselekmény miatt senki sincs börtönben” – harsogta tehát Kádár. Az ENSZ főtitkára meg tapsolt hozzá. Hiszen a béke, azaz a biznisz mindent felülírt.
Annak folytatódnia kellett: ma már tudjuk, ex-nácik és kommunisták között, saját zsebre, kifosztva, legatyásítva az országot. Egy olyan képzeletbeli asztalnál, ahol a zsidó származású, családját elveszítő külkeres leült az ex-náci Waldheimmel szemben és vidáman koccintottak a konc felett.
Persze nem mindenki vállalta: Seres László írta meg korábban, hogy apja nem volt hajlandó leülni egy német háborús bűnössel. S hogy maradjon még egy kis remény, idézzük fel Bibó Kádárnak írt sorait:
„[…] Az emberek túlnyomó része az országon belül és kívül egyaránt, s valószínűleg ön is el könyvelte az 1963. évi amnesztiát mint egy, az 1956-os politikai foglyok ügyét végleg lezáró nagyvonalú gesztust, amiből már csak azok maradtak ki, akik erre teljességgel méltatlanok, s megérdemlik, hogy kiszabott büntetésüket az utolsó napig kitöltsék. Valójában ez az amnesztia egy inkább formális, helyenként csaknem véletlen választóvonallal osztotta ketté a politikai foglyokat amnesztiát nyertekre és abból kimaradókra, úgy, hogy a bennmaradottak egészükben sem nem elvetemültebbek, sem nem veszedelmesebbek, legfeljebb szerencsétlenebbek, mint a kikerültek; ezenfelül az amnesztia értelmezése és végrehajtása, melyet érzésem szerint inkább a harag, mintsem a rendelet szövegének és szándékának a mérlegelése vezetett, még tovább szűkítet te a kegyelmezés kereteit.
Ezért éreztem az 1963 óta szabadlábon töltött idő múlásával a magam számára mind nyomasztóbbnak azt a tényt, hogy olyanok, akik nálam nem súlyosabb, sőt sokszor enyhébb cselekményt követtek el, azóta is, idestova kétszer annyi ideje ülnek börtönben.”
Tanuljunk ebből a bátorságból és Pákh Tibor megtörhetetlenségéből.
Gijutsushi
2021-10-03 at 11:34
“Kádár” csermanek zabigyerek a legsz@rabb komcsi hazaárulók szűk csoportjához tartozott, ugyanolyan volt mint rákosi, gerő, farkas, marosán, apró, biszku. Mind kötelet érdemelt volna.
U Thant meg egy tehetetlen, nevetséges báb volt, éppen úgy, mint minden utóda azóta, és a jelenlegi “szocialista” (=kommunista) Guterres, aki szintén “különleges anyagból van gyúrva”, hiszen 22 éves korában egyetemi docens(!), majd 25 éves korában a szocialista párt tagja, és felhagy “tudományos” pályafutásával. Bukott miniszterelnökként a háttérhatalom több lépcsőben felfelé buktatta – megbízható ügynök lévén. Így megy ez a marxistáknál…
ómió
2021-09-14 at 10:05
De az az áldozataié volt, ugye?
Gotha
2021-09-13 at 20:41
Kádár egy aljas tömeggyilkos volt. Azóta felnőtt legalább 2 generáció, akik már szinte semmit nem tudnak azokról az időkről! Remélem az ellopott koponyájában budikefét tart valaki! Pákh Tibor egy mártír volt, egy valódi hős! A cikk ismét remek, ahogy Mező Gábortól megszoktuk.
Egy még erre is emlékező akárki
2021-09-13 at 18:45
Emlékszem a Pákh Tibi bácsira aki a rendszerváltáshajnalán a klf.m3gmozdulásokon igazán öblös,sztentori hangján énekelte a Himnuszt,a
Boldogasdzonyanyánkat,a Székelyhimnuszt,nameg a bekiabálásai is emlékezetesekvoltak.
opettaja
2021-09-13 at 16:26
Kedves Szentkirályi Mariann!
Vannak, sajnos vannak még mindig “olyan” emberek, köztük sok, magával mit sem kezdő fiatal is. Ezeket az embereket nem zavarja, hogy Gyurcsányék a szennyes vörös ingük fölé még felöltötték a mocskos barnát is! Így nézünk a jövő évi választások elé…
Nonvideor
2021-09-13 at 16:13
https://archivum.mtva.hu/m3/M3-c2F6Wm9Ca0ZyRTI1bEwzaE9rajRjdCt6eDByM3hDYVlhZllQcEt1VW1YTT0
Na, ezt sem gondoltam volna. Belebotlottam
az M3-ason a “Halló, fiúk! Halló, lányok!” KISZ-es TV sorozat
intervíziós adásába. Neményi Béla, akinek
se hangja, se zenei érzéke, nem volt, ráadásul beszédhibás, korának pártfuttatottja, ki nem maradhatott belőle. Több adásban is szerepelt,
ahol még Szörényiék és Zorán is csak a macska asztalnál tapsolhattak neki.
Nem vagyok benne biztos, de úgy emlékszem, hogy a külker. miniszter lányát vette el feleségül, aztán ő is külker. képviselő lett. Ha még nem volt szó
róla, talán érdemes utána kapirgálni.
Gáspár Anette
2021-09-13 at 15:44
Szentkirályi Mariann
2021-09-13 at 11:55
Vannak, akik azért nem tanultak, mert nem is tudnak róla semmit.
Viszont az utóbbi 30 évben nőttek fel, és az általános iskola felsőtagozatában, a középiskolában Kádár tancsinénijei és tanárai tanították őket. A mai napig ott vannak a főiskolákon, egyetemeken, középsikolákban, és nevelik a következő nemzedékeket.
Óriási hibát követtek el a kormánypártok, hogy a Fidelitast, IKSz-et nem vetették be a fiatalokat felvilágosító folyamatos programokkal.
Szentkirályi Mariann
2021-09-13 at 11:55
Felháborító, hogy még mindig vannak olyan emberek akik nem tanultak a Kádár diktatúra borzalmaiból és 2021-ben is támogatják a baloldali politikusokat!!!
Gáspár Anette
2021-09-13 at 11:20
“utazásának célja a Kádár-diktatúra legitimálása volt.”
Ugyanezt megtette az EU, az ENSz, pl. Gyurcsányékkal…
És ha úgy adódna, a jövőben is megtenné. Mi az, hogy?! Nagyon is.
Orientál
2021-09-13 at 11:11
Kádárék tehát Gyurcsányék akkorra már nyugat felé eladósították a hazánkat ilyeneket mint a csürhe élősködő Gyurcsányékat a kisz-es kommunistáikat is el kellett velemiből tartani ,hát a népen eladósításukkal is élősködtek.
Gáspár Anette
2021-09-13 at 10:56
“A hatvanas években még számtalan politikai fogoly sínylődött Kádár diktatúrájának börtöneiben”
A 70-es években is.
Számtalan polgárt tettek földönfutóvá, segédmunkát sem kaptak, viszont kmk (közveszélyes munkakerülés) miatt rendszeresen berángatták őket. Volt, aki pl. a Rákóczi út és Puskin sarkán, a Mézes Mackóba járt a helyben fogyasztásra szolgáló magas asztalon, a tányérokon hagyott maradékot megenni.
https://www.europeana.eu/en/item/2048128/643081
Gimnazisták voltunk, amikor egy 50 körüli, ballonkabátos nő, amikor látta,
hogy készülődtünk, hogy visszavisszük a tányérokat, megkérdezte, hogy igényt tartunk-e a maradékra. A barátom áttolta neki a tányérokat, és beszélgetett vele.
Voltak, akiket kitelepítettek, agyonvertek, bebörtönöztek, felakasztottak,
de még többen, akiket, noha kiengedtek a börtönből, de tartós megaláztatásra, lassú halálra ítéltek…