Nem lehet mindig Magyar Péterrel foglalkozni, még akkor sem, ha ő így szeretné, és még akkor sem, ha napi szinten ad muníciót. A Karanténvlog időnként összefoglalja majd a zsebmessiás bicskanyitogató teljesítményét, de most muszáj volt lecsapnunk a szemkilövetőre, aki nem hogy nem szégyelli a 2010 előtti tevékenységét, hanem egyenesen büszke rá és most azzal a időszakkal haknizik, hiszen szerinte Gyurcsány alatt jobb volt, mint most. Ezt több millió érintett tudja ugyan cáfolni, de Ferit ez nem érdekli, a valóság sosem zavarta. Ellenben képes volt egy videós sorozatot indítani, ahol elképesztő zavaros módon, de mégis rendkívül átlátszó hazugságokkal azt akarja bizonyítani, hogy a Gyurcsány-korszakban jobban éltek a magyar családok és több támogatást kaptak, mint az elmúlt 14 évben. Gyurcsányék pánikszerű vagdalkozása jól mutatja, hogy az 5 százalék környékére süllyedt munkásőrbrigád semmilyen valós üzenettel és jobbító szándékkal nem rendelkezik, csupán vaskos történelemhamisításaikkal, szánalmas és pitiáner átverésekkel operálnak, a csodaváróknak pedig ennél több kell már. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl csatornáinkra a Youtube-on, a TikTokon és a Rumble oldalán.
Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PS
Facebook hozzászólás
aladin
2024-10-05 at 20:09
Gyurcsány egyre jobban aszalodik, már ugy néz ki mint egy kobor kutya. A felesége Gyurcsányné-Dobrev meg egyre jobban dagad, igy együtt szépen fogak kinézni…he..he..he..
puncuis pinatus
2024-10-05 at 19:42
Egy zöldes-sárgás nyúlós slejm!
AnonimAndras
2024-10-05 at 19:42
Feri, már az őszödi beszédedre sem emlékszel, ilyen amikor elkerülhetetlenül utoléri a szenilitas.
Sajnáljuk Feri, de mi nem felejtünk.
A beszéded minden sorát jól agyunkba vestuk és nem szeretnénk ismét átélni.
Boldog nyugdíjas éveket az Orbán szférákba.
aladin
2024-10-05 at 19:32
A Gyurcsány féle DK. árnyékszékkormány az obaloldallal már csak evickélnek a trágyadombon, nincs erejük lassan elszáradnak.
túródóra
2024-10-05 at 19:12
Dögkútban a helye a mocskos kommunista brigantinak.
Sarolta
2024-10-05 at 19:01
Az 1.2millió munkanélkülit kellene
megkérdezni és annak
gyerekeit akik akkor
12-15évesek voltak azók
már tudták hogy nincs miből ezt azt venni és
a lakás is oda van.
hufi
2024-10-05 at 18:46
A folytassa… sorozat legújabb epizódja.
matrix
2024-10-05 at 18:33
A Dobravert Feri dobra verte az agyhalált !
Bár abban igaza van hogy neki meg a DK szektának sokkal jobb volt !
Ezt még Putyin is látta az Apro csárdában !
2 ÉNAKI
2024-10-05 at 18:32
Kiknek volt jobb Gyurcsány alatt? A nagyar nepnek nem;az biztos.legfeljebb a holdudvarának.