Az idei év pedagógusmegmozdulásairól és a magyar kormánynak adott ultimátumáról elhíresült Pukli István besokallt és otthagyta a kockás ingeseket, mondván, nem akar tovább a Tanítanék Mozgalom képviselője lenni, mert a csoport beállt egy olyan ügy mögé, amely szerinte túlmutat a szakmaiságon és nem összeegyeztethető a mozgalom eredeti célkitűzésével. A Magyar Nemzetnek adott interjúban Pukli úgy fogalmaz, azért száll ki, mert a Tanítanék azzal, hogy csatlakozott a menedékkérők befogadása mellett állást foglaló szeptember 30-i, Lásd meg az embert! nevű demonstrációhoz, egy olyan ügy mögé állt, amely amellett, hogy irtózatosan megosztó, átpolitizált. A PestiSrácok.hu ennek apropóján most felidézi, hogy Pukli ez elmúlt hónapokban milyen átpolitizált eseményeken vett részt, hogy miként migránsozta a magyarokat, és pont ezért most miért sántít a kihátrálásának a magyarázata.
A hazai oktatási helyzet ellen elsők közt emelt hangot a Tanítanék Mozgalom – mára – megfogyatkozott tagjai közül Pilz Olivér. A miskolci Hermann Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke tavaly novemberben írt nyílt levelet a kormányzatnak a hazai közoktatás tartathatatlan körülményeiről. A levelet egyre nagyobb elégedetlenségi hullám követte, amelynek előidézésben a létező problémák mellett a Tanítanék Mozgalom is nagyban szerepet játszott. Létrejöttükkel szerzett hírnevet és lett az arca az ellenállásnak Pukli István. A zuglói Teleki Blanka Gimnázium igazgatója minden tőle telhetőt megtett, hogy nevéből – ahogy a Magyar Nemzetnek ő maga fogalmazza meg – „brand” legyen.
15 perc hírnév?
Ugyan nem tartozik szorosan a tárgykörhöz, Puklit először a 2012-es igazgatói kinevezése körüli balhé miatt kapta föl a sajtó. Korábban megírtuk, a zuglói Teleki Blanka Gimnázium vezetői posztjáért mellette a korábbi iskolaigazgató Rudas Péter indult 2012-ben. Kettejük „párharcából” végül a tapasztalatlan Pukli került ki győztesként, annak ellenére, hogy a diákok, szülők és a nevelőtestület kétharmada is Rudas Pétert támogatta. Kinevezése ellen az iskola diákjai még tüntetést is szerveztek. A kerület korábbi LMP-s politikusa, Várnai László is kifakadt blogján az esettel kapcsolatban.
Politikáról szó sem volt
2016-ban aztán újra “címlapra került” Pukli István neve. Nem a Tanítanék Mozgalom év eleji megalakulása, hanem a folyamatos ellenállásban létező és egyre hangosabb a kormány megbuktatását célzó kijelentései miatt vált a „baloldali média hősévé”. Emlékezzünk csak a március 15-i nagy bejelentésére, amikor a Kossuth téren megtartott pedagógustüntetésen ultimátumot adott a magyar kormánynak. Aki nem emlékezne az ominózus kijelentésére:
Amennyiben a magyar kormány képviseletében Orbán Viktor miniszterelnök és amennyiben a magyar állam képviseletében Áder János köztársasági elnök 2016 március 23-ig – azaz 8 napon belül – nem kérnek bocsánatot az elmúlt 6 esztendőben megfélemlített, megalázott emberektől, azoktól, akik Magyarország jövőjéért vagy saját jogaikért szólaltak fel, akkor 2016 március 30-ra egy órás országos munkabeszüntetésre szólítjuk fel a 70 támogató szervezetet, a 950 támogató intézményt, a 35 ezer magánembert, valamint a Fidesz szavazók 67 százalékát, és a társadalom 75 százalékát. Sőt, mindenkit, akit érdekel gyermekeink jövője!
Pukli szerint rendezvényeik is politikamenetesek voltak. Az első – február 16-i szintén Kossuth téri – tüntetésen felszólaló diákról, Dávid Gyula Mártonról kiderült, hogy egy egykori MSZP-és képviselő Dávid Gyula fia, és még csak nem is állami iskolába jár, hanem egy a baptisták által működtetett egyházi intézmény padját koptatja.
A március 15-i Kossuth téri tüntetést egy sor baloldali, a Norvég Civil Alap illetve Soros György által pénzelt civil szervezet támogatta. Például a Hálózat a Tanszabadságért, amelynek alapítója Magyar Bálint 2012-ben oktatáspolitikai együttműködési megállapodást írt alá a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 Választói Mozgalommal. A Humán Platform tagszervezete az Oktatói Hálózat (OHA) is, melynek tagjai között megtalálható Heller Ágnes, Gyurcsány Ferenc kedvenc szociológusa, Ferge Zsuzsa, de a Republikon Intézet stratégiai igazgatója, Tóth Csaba is feltűnik a szervezetben, aki a 2004-ben és 2006-ban részt vett az SZDSZ kampányainak az irányításában.
Tágabb értelemben, de idevehető Pukli István MSZP-és múltja. A Teleki Blanka igazgatója tinédzserként lépett be a szocialista pártba és az 1998-as országgyűlési választáson az MSZP Tolna megyei listáján indult. A pártból – elmondása szerint -2007-ben lépett ki. Zuschlag János szerint ők ketten harcostársak voltak, nyilatkozta korábban a börtönt megjárt országgyűlési képviselő a TV2 Tények-nek. ÁVÓ-s nagyapjáról pedig maga Pukli István mesélt.
Teljes zavar a zűrben
A teljes összeomlás szélére kerültek a baloldali médiumok, miután Pukli István szöges ellentétben a korábbi kijelentéseivel, igen markánsan fogalmazott a baloldalról a kormányközeli Magyar Időknek. Az ATV-s Kálmán Olga szó szerint a “szőnyeg szélére állította” nyilatkozata miatt. Ezt követően jött ki egy hasonló hangvételű Pilz Olivérrel készült interjú is. Mindenkit összezavart a két nyilatkozat, még a 24.hu-n megjelent Palkovics interjúban is elhangzik a következő kérdés:
Ön csempészett bele valahol valamit Pukli és Pilz pálinkájába?
Pukli szerint mind migránsok vagyunk
Érdekes egyébként, hogy pont a Tanítanék Mozgalom csatlakozása a menedékkérők befogadása mellett állást foglaló demonstrációhoz lett az a pont, amely már nem fér bele Puklinak, miután pár hónapja még lemigránsozta a Kárpát-medencébe érkező magyarokat.
Egyedül folytatja
Pukli István a Magyar Nemzetnek elmondta, folytatni fogja amit elkezdett, mert nem szeretné abbahagyni a küzdelmet az oktatásért. Lehet, hogy létrehoz egy egy újabb mozgalmat, de az is elképzelhető, hogy csak a neve lesz a brand, mert az elmúlt időszakban azért eléggé elhíresült.
Reagál a Tanítanék
Szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében a következőket írják: “A Tanítanék Mozgalom képviselői sajnálattal, de tudomásul veszik, hogy Pukli István ma reggel a sajtóban hozta nyilvánosságra, hogy kilép a mozgalomból. Az elmúlt fél évben sokat köszönhettünk Istvánnak, ezért reméljük, hogy távozása után megtalálja azt az utat, ami számára a legmegfelelőbb lesz. Mi is így teszünk. A Tanítanék Mozgalom pár hete adta ki Szeptemberi Kiáltványát. Mi az abban megfogalmazott értékek mentén, erős elhatározással folytatjuk lassan egy éve elkezdett munkánkat. Hiszünk abban, hogy a társadalmi összefogás erejével lehet változásokat elérni. Hiszünk abban, hogy van ma Magyarországon ereje a tömegek szavának. Azt vállaltuk, hogy egy emberséges, élhető oktatási rendszerért fogunk küzdeni, amely mindenki számára elérhető, és amely esélyt biztosít minden gyermeknek arra, hogy a kihívásokra felkészülten lépjen ki a világba. Számunkra még mindig a gyermekeink jövője a tét.
Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS