Pesti Srácok

Angol csodaegészségügy: 9 órán át volt kénytelen várni a mentőre egy törött kezű kisfiú

Angol csodaegészségügy: 9 órán át volt kénytelen várni a mentőre egy törött kezű kisfiú

A magukat függetlenként jellemző balos sajtóorgánumok egyik legkedvesebb időtöltése, hogy a magyar egészségügybe minden elképzelhető módon belerúgjanak, ahol és amikor csak lehetőségük adódik rá. Ezzel párhuzamosan az egekig felmagasztalják a nyugati "fejlett" és "csodálatos" orvostudományt és ellátórendszert, amihez mi innen, Orbán árnyékából sosem fogunk tudni felérni. Így hát az sem lehet meglepetés, hogy az angliai Essexben történtekről elfelejtettek beszámolni, amikor is egy anyuka és négy éves kisfia kilenc órát voltak kénytelenek várni, hogy segítség érkezzen a törött csuklójú fiúért.

Az angliai Essexben történt megrázó eset szerint egy anyuka két kisfiával este nyolc óra körül lement a házuk közelében lévő játszótérre, ahol a kisebbik fiú, Sidney leesett a három méter magas csúszdáról és eltörte a csuklóját. Miközben a gyermek üvöltött a fájdalomtól, az anya azonnal mentőt hívott, akik három órával később közölték vele, nem fog értük menni senki, üljenek be egy taxiba inkább. Az asszony elmondása szerint, mivel nagypénteken történt a baleset, így a taxiárak a kétszeresére emelkedtek aznap – nagyjából 35 ezer forintnak megfelelő összegért vitték volna el a kórházig.

Négy éves kisfiú már a reggeli órákban, a mentőautóban – Fotó: BPM media

A mentőautó végül reggel öt óra környékén érkezett meg a nőhöz és négy éves kisfiához, ahol a mentősök világosan a tudtukra adták, hogy egész éjjel műszakban voltak, és ilyen esetekhez általában nem szállnak ki. A Daily Mailnek adott interjúban az édesanya elmondása szerint szörnyen "bunkón" és lekezelőn bántak velük. Mint mondta, nincs autójuk, és mivel húsvéti hétvége volt, tömegközlekedéssel el sem tudtak volna jutni a kórházig.

PestiSracok facebook image

Forrás: Daily Mail; Fotó: BPM Media

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.