Cserny „patkós csizmájával a lépcsőkön lerugdalt” – így emlékezik a vörös terrorra Vándor László magyar zsidó, aki 1944-ben mentesítési kérelemmel fordult a Horthy-kormányhoz. A férfi szüleit még gyerekkorában lőtte le egy ‘vörös őr’. Vándor egyike azoknak az antibolsevista hazafiaknak, akik korábbi érdemeikre (háborús tettek, a vörösök elleni harc stb.) hivatkozva mentesítést kértek az egyre durvább zsidótörvények alól. Másokat Szamuely és Cserny emberei kínoztak meg nemzeti kiállásuk miatt, így joggal vélték: az embertelen törvények időszakában is méltányosabb elbánást érdemelhetnek. Az unikális dokumentumok Hankiss Ágnes a Könyvhétre megjelenő munkafüzetében (“Hazájának, Nemzetének hű fiaként”. Mentesítési kérelmek 1944-ből) olvashatók.
„Tiszta magyar és keresztény lelkiséggel tapadok Hazámhoz, mely magyarrá nevelt, mely munkámért ízes, magyar kenyeret juttatott számomra és szeretett családom számára, akik hitben, lelkiségben velem osztályrészesek, hiszen én neveltem, tápláltam őket. Ez a magyar Haza nagyapám bölcsője is és sorsközösség természetes vállalása bennem jutott el az asszimiláció teljes befejezéséig. Én nem szavakkal, de tettel vallottam hitet Hazám ügyében, fennmaradásában. […] A Felvidék visszacsatolásakor együtt rázott a zokogás a komáromi Városbíróval, én is térdelve csókoltam meg azt a földet, ahol 1910/11-ben, a komáromi gazdasági iskolát végeztem, mely iskola megtanított a verejtékes paraszti munka értékére, a rög, a Haza szentségére, szeretetére”.
Ezeket a mondatokat Jurányi Endre zsidó származású magyar bányatisztviselő írta le 1944-es mentesítési kérelmében, amellyel végső kiszolgáltatottságában Jaross Andor belügyminiszterhez fordult (néhányan Horthy Miklós kormányzóhoz címezték a kérelmet). A bányatisztviselő által használt “tapadás” finom, már-már költői kifejezés, a kitaszított ember kapaszkodna a hazába, az anyaföldhöz, akkor is, ha legyőzhetetlennek vélt erők próbálják leszakítani.
Horthy Miklós /Fotó: Erdély.ma
Jurányi Endre minden bizonnyal nem volt jelentős történelmi személyiség, egyike annak a közel hatszáz – egészen pontosan 587 – magyar zsidónak, akinek mentesítési kérelme megmaradt az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában.
A kommunista állambiztonság vezetői és dolgozói nem történelmi érdeklődésből gyűjtötték össze ezeket az iratokat – a mentesítések számukra bűnlajstromok voltak. A kérelmezők többsége hazaszeretetét, kommunista-ellenességét, a vörös terror elleni fellépését taglalta, csupa olyan dolgot, amely a második világháború után már bűnnek számított.
Egy közös vonása van a kérelmeknek: a hazaszeretet
Hankiss Ágnes, a Hamvas Intézet alapítója és vezetője más tárgyú kutatása során bukkant rá erre az unikális, még nem kutatott irategyüttesre. A megtalált mentesítési kérelmeket 1944-ben nyújtották be, a beadott okiratok és bizonyítékok alapján egy véleményezési bizottság készített javaslatokat, a végső szót a belügyminiszter mondta ki. Fontos, hogy ezek az iratok nem bemondásra készültek (mint némely közszereplő kisatírozott, átírt önéletrajza), bizonyítékokkal, tanúvallomásokkal támasztották alá a leírtakat. A kérelmezők sokszor nem is saját életüket féltették, volt, hogy gyermekeik, feleségük számára kértek mentességet a zsidótörvények alól. Voltak közöttük ’egyszerű’ emberek, ahogy számos tiszt, hírszerző, gyáros, ügyvéd, még ismert matematikus is akad. Egy közös volt bennük: a hazaszeretet. És ez nem patetikus túlzás.
Több olyan erdélyi, felvidéki patrióta van a kérelmezők között, akit Trianon után meghurcoltak magyarságáért, és azért, mert kiálltak az anyaország mellett. Számos olyan sokat próbált, kitüntetett katonatiszt, aki fegyverrel harcolt, előbb az első világháborúban, majd a vörösök ellen. Több kérelmezőt Szamuelyék, Csernyék kínoztak meg vagy ítéltek halálra, és csak szerencséjüknek – és a Kommün bukásának – köszönhették a túlélésüket. Mind magyar zsidók voltak.
Szamuelyt és a mentesítésekben sűrűn említett Korvin Ottót egyáltalán nem érdekelte a származásuk – számukra ellenségek voltak, külön osztály, külön kaszt.
Olyan is akadhat közöttük, aki később csatlakozott a kommunistákhoz
Sok minden kiderül ezekből a mentesítésekből, és persze sok minden nem. Nem tudjuk, mi lett a kérelmezők sorsa, nem tudjuk, hogy kit, merre vetett az élet (vagy a halál…). Ahogyan Hankiss Ágnes fogalmazott:
„A kötet bevezetőjéből a tördelés során sajnos kimaradt néhány mondat, amelyben félreértések elkerülése végett jeleztem, hogy aligha volna lehetőség ma már a személyes történetek valóságtartalmának az ellenőrzésére, esetleges túlzások vagy kiszínezések megállapítására. Előfordulhat ilyesmi, hiszen a kérelmezők az életükért küzdöttek. Csupán arra hagyatkozhatunk, hogy a hivatalos eljárásban a kérelmek többségéhez tanuk és igazoló okmányok sorát csatolták… Elképzelhető, hogy az 587 kérelmező között akadnak olyan túlélők, akik háború előtti életükhöz és felfogásukhoz képest lelkesen vagy akár tevőlegesen is csatlakoztak a kommunista hatalomhoz – amit átéltek, deportálást, táborokat, lélektani értelemben könnyen megmagyarázhat egy ilyen éles fordulatot. Szóval, bőven volna még min tovább dolgozni – „Munkafüzet” sorozatunkat pontosan azért hoztuk létre, hogy a kutatások köztes, de önálló érvényű és önmagában is beszédes állomásairól számot adhassunk.”
A „Kormányzó Úrral jöttem be Szegedről”
A legjobb, ha bemutatok néhány különlegesebb élettöredéket a munkafüzetben összegyűjtött kérelmekből válogatva. Következzen egy olyan hírszerző-tiszt kérelme, aki még Horthy Miklós kormányzóval ’jött be’ Szegedről:
„Az idecsatolt magyar nemzeti hadsereg fővezérségi igazolása szerint a Főméltóságú Kormányzó Úrral jöttem be Szegedről. Ebben a megtisztelő és kötelességszerű beosztásban az a kegy ért, hogy a Főméltóságú Úr hírszerző őrmestere lehettem” – írta mentesítési kérelmében Bács Géza, majd így folytatta: – Negyvenhat életévem dacára ezideig harminchat havi első vonalbeli világháborús szolgálatommal együtt kilenc év és két hónapi katonai szolgálat van mögöttem, melynek oroszlánrészét önként vállaltam magamra. Megsebesültem, és ezt követőleg is visszatértem az első vonalba, megszerezvén a bronz és kisezüst vitézségi érmet. Folyó évi április hó 18.-án a szegedi szereplésem és a nemzeti hadseregbeli szolgálatom óta, első ízben fordultam az én Főméltóságú Uramhoz, mert szerénységem tiltotta, hogy fenti szereplésemből magamra nézve bármikor is tőkét kovácsoljak. Ajánlott levélben hódolattal kértem, hogy részemre a kivételezettség iránti kérésemet támogassa”.
Horthy Miklósék bevonulása Budapestre / Fotó: Budapest.org
Soraiból látjuk, hogy egy sokat próbált katona fordult vezetőjéhez, Horthy Miklóshoz, aki – ha eljutott hozzá ez a kérelem – valószínűleg nehéz szívvel, talán bűntudatot érezve olvasta el. (Nem úgy a későbbi állambiztonsági alkalmazott – „Horthy hírszerzője, lássuk csak, él-e még…”). Érdekes, hogy nem Bács Géza volt az egyetlen hírszerző a kérelmezők között. A sokszoros válogatott futballista Braun ’Csibi’ József testvére, Braun Béla több titkos küldetést teljesített Romániában, ezeket részletesen le is írta. Bár Braun Béla későbbi sorsát egyelőre nem ismerjük, testvére, az ismert és közkedvelt labdarúgó nem élte túl a háborút, 1943-ban halt meg Ukrajnában, a munkaszolgálatban. Fivére így fogalmazott erről kérelmében: „Sajnos a mostani világháborúban, mint kisegítő munkaszolgálatos katona, a harctéren eltűnt”.
Legendás futballisták: Braun mellett Orth György / Forrás: Szombat.org
Sport
Két Horthy-ellenes merényletet is megakadályozott
Akad a kérelmezők között olyan detektív, akinek története novellába kívánkozik. Nyerges Alfréd György állítása – és a csatolt bizonyítékok – szerint kétszer is megakadályozott egy Horthy-elleni kommunista merényletet.
A nyomozó előbb egy kommunista sejtbe beépülve lebuktattatta az iratokat a falábába (!) rejtő összeesküvőt (a történet Rejtő Jenő tollát igényelné), majd meghiúsította a Sztaron Sándor-féle merényletet (ezzel a sikertelen gyilkossági kísérlettel a Betekintőben is foglalkoztak).
Történelmi szempontból a legérdekesebbek a vörös terrort érintő részek. Régi legenda (és sajnos mostanában is elő-előkerül történészek szájából), amely szerint a Kommün egy zsidó összeesküvés volt. Így egyszerűen, feketén-fehéren. Bár a különböző összeesküvés-elméletek hívőit nyilván lehetetlen és felesleges lenne bármiről is győzködni, nem árt árnyalni a képet. A mentesítések között számtalan olyan magyar zsidó felbukkan, aki tevőlegesen (tűzharcban, szabotázsakcióval, passzív-, aktív-ellenállást kifejtve) vett részt a vörös terror elleni harcban. Ha van a történelemnek üzenete, akkor az ez: semmi sem fekete-fehér. Nincsenek kollektív bűnök és bűnösök.
A Lenin-fiúk vezérei: 1. Cserny József, 2. Papp Sándor, 3. Radányi Kornél, 4. Nével József, 5. Natusek Szaniszló /Fotó és forrás: Wikipedia.hu
Vörös terroristák a Batthyány-palotában
A Cserny József terrorlegényei által elfoglalt Batthyány-palota (filmhíradó itt) több mentesítésben felbukkan. Bodonyi (Fleischer) Jakab Jenő kárpitost a május elsejei ünnepre ’alkalmazták’: „[…] a vörös május 1. díszítési munkálatokhoz, mint kárpitos és díszítőmester, – a kommunisták a Batthyány palota díszítéséhez rendeltek ki, ahol akkor a Cserny terroristavezér parancsnoksága alatt álló Lenin fiúk tanyáztak. A Lemberkovits századostól kapott utasítás alapján a terrorcsapat kebeléből híreket szereztem és később két ízben vállalkoztam arra, hogy a Batthyány palotába bemenjek és onnan újabb híreket hozzak”.
Szamuely Tibor és Kun Béla (1919. május 1.) /Fotó és forrás: Wikipedia.hu
Történelmi kiegészítés: a Kommün elleni legjelentősebb puccskísérletet az említett Lemberkovics Jenő vezette. Az akció meghiúsítása után csak az olasz Guido Romanellinek köszönhetően maradt el a vérfürdő, az antant megbízottja erélyesen lépett fel Kun Bélával szemben, több tiszt és katona kivégzését megakadályozta (Romanelli neve – mint életmentő – több mentesítésben felbukkan).
Cserny „patkós csizmájával a lépcsőkön lerugdalt”
Bár a kárpitos szabadon elhagyhatta a Batthyány-palotát, más alig tudott kimenekülni: „Ezalatt én, a tapasztalatlan gyerek éppen a szomszédos gróf Batthyány-féle palotában tanyázó Lenin terroristák karjaiba futottam.
Mikor lihegve, félőrülten elmondtam, hogy nálunk mi történt, a terroristák engem főnökükhöz Csernihez vittek be, aki engem „ellenforradalmár burzsik kölkének” nevezve patkós csizmájával a lépcsőkön lerugdalt, mialatt szüleim szörnyű sebeikben már haldokoltak.
A Batthyány palota kapujától az ott lemozdonyozott ágyuk között négykézláb csúszva, majd futva menekültem néhány háznyira lévő kapunkig, miközben a terroristák utánam lövöldöztek, üldöztek” – írta Vándor László műszaki vezető, aki mártír szülei kapcsán került be a történelembe.
Vándor László mentesítési kérelmében a gyerekként átélt rettenetes időkre így emlékezett: „Szüleim nemzeti érzelmükről általában ismert köztiszteletben álló polgárok voltak, akik a proletárdiktatura idején velem, akkor még kiskorú egyetlen gyermekükkel együtt Budapesten VI., Teréz krt. 3. III. 3. sz. lakásban laktak. Szüleim az őszirózsa-forradalommal, majd pedig a kommunista forradalommal szembehelyezkedtek, az azokkal merőben ellenkező gondolkodásukat és érzelmeiket nyíltan hangoztatták. […] Besugások következtében lakásunk állandó megfigyelés alatt állott, éjjel – nappal nem egyszer váratlan házkutatásokat rendeztek nálunk, édesapámat pedig fegyveres vörös katonák többizben vallatás végett lakásáról elvitték”.
Legyilkolta a ‘panaszkodó’ ügyvéd házaspárt
Később vörös katonákat költöztettek Vándorék lakásba, így a tragédia valahol várható volt. „1919 május 2.-án este édesapám Czitrom Mártont /aki szintén lakásunkban lakott, de apám által még aránylag jobbindulatunak ismert vörös katona volt/ arra kérte, hogy próbálja valamennyire enyhíteni az ellenünk való kegyetlenkedéseket; mikor ez az ember – mint azt a zárt ajtók mögött hallgattuk – társaival erről beszélt, egyik vörös katonatársa név szerint Vincze Lajos ezen közbelépéséért őt is felelősségre vonta, majd berohant hozzánk bennünket apám panaszkodása miatt keményen megfenyegetett, visszafutott Manlicher fegyveréért, amivel kezében ismét berontott hozzánk. Édesapám érezvén a közelgő veszedelmet, engem elküldött a lakásból azzal, hogy szerezzek gyorsan valami fegyveres segítséget. Én a meghagyás értelmében szüleim lakásáról futva indultam az utca felé, de alig értem még le a harmadik emeletről, már a kapualjában hallottam azokat a fegyverdörrenéseket, amelyek – mint arról később fájdalmasan meggyőződtem – apám és anyám életét kioltották.”
Szegény fiú ezután rohant a Cserny-féle brigád karmaiba – a többit már olvastuk, valahogyan túlélte. A család esete egyébként már akkor ismertté vált, a gyilkosság főkolomposát, Vinczét a vörös törvényszék végeztette ki.
Terrorlegények / Forrás: Wikipedia.hu
Ma is dúl a kultúrharc, képzelhetjük, mi volt 1919-ben. Az egyetemeken valóságos ütközetek dúltak, Abonyi Pál gyógyszerész így emlékezett erre mentesítési kérelmében: „Az 1919. májusában mint a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karának hallgatója tudomásomra jutott, hogy kollegáim között antibolsevista szervezkedés folyik. Átérezve a fennálló rendszer nemzetietlen voltát, érintkezést kerestem a mozgalom vezetőivel, felajánlottam közreműködésemet. A Rémy Gyula által vezetett csoportban nyertem beosztást.”
Abonyi Pál emlékezése szerint társaival szétverték a vörösök diáktanácsát, ezután előbb Rémyt, majd őt is letartóztatták. „Julius 4-én két férfi jelent Üllői út 68. szám alatti lakásomon, azzal a kifogással, hogy Szegedről hoztak számomra megbízást. Ezek Lugosi Béla és Schmitt nevű terroristák voltak, letartóztattak és a Parlament pincéjébe vittek. Itt találtam Rémyt is. Fenti terroristák vallatóra fogtak, a csoport névsorát követelték tőlem, tagadtam mindent, nem ismertem senkit. Másnap házkutatást tartottak a lakásomon és két frommer-pisztolyt és töltényt találtak, valamint a 2-ik számú anatómiai intézetben lévő szekrényfülkémben egy Browningot. Ezekután visszavittek az Országházból, a legválogatottabb kínzásoknak vettek alá, kinint, sósheringet etettek velem, mely után 24 óráig nem kaptam vizet. Ekkor már kénytelen voltam látszólag címeket kiadni, hogy időt nyerjek. Végigjártuk az összes megadott címeket, de egytől – egyik hamisak voltak. Ezekután kikötöttek. A kikötést Bonyhádi és Engländer terroristák oly módon végezték, hogy a csuklóimat összekötő spárga vékony volt s amikor egy vízvezeték csövön függve testsúlyom ránehezedett balcsuklómba bevágott, mely nyoma ma is látható. Mindezek dacára senkit el nem árultam, senkit nem kevertem az ügybe.
Konok tagadásomnak tápot adott az a körülmény is, hogy egy véletlenül kihallgatott beszélgetésből, itt értesültem, hogy anyagi nagybátyámat Gunst Sándort Szolnokon ugyancsak ellenforradalmi tevékenység miatt Szamuelly kivégeztette.
Négy nap után átadtak a Korvin-Klein Ottó őrizetes osztályának, ahol két napig tartottak fogva, majd az eredménytelen vallatás után Rémy Gyulával együtt átszállítottak a Markó-utcai fogházba, ahol akkor a forradalmi törvényszék székelt. Itt augusztus 3-ig a kommunizmus bukását követő napig voltam. Azóta politikával nem foglalkozom, semmiféle pártnak vagy szervezetnek tagja nem voltam és nem vagyok”.
A korabeli cikk szerint Cserny selyemkötelet követelt
A Szamuely-féle szolnoki bestiális gyilkosságokról ezen a történelmi portálon írtak bővebben, az áldozatok között szerepel a negyvenhat éves Gunszt Sándor bankigazgató is. A szintén Abonyi által említett Rémy Gyula neve egy korabeli, 1920-as cikkben bukkan fel. Az írás szerint Rémyt (Rémit) egy ’Lloyd Matild nevű magánhivatalnoknő ’súgta be’, ellenforradalmárnak nevezve őt, és Kovács Géza tartalékos huszárfőhadnagyot. A cikk szerint mindkettejüket megkínozták, „Rémit a terroristák egy tőrrel szurkálták. Kovács főhadnagy kezeit hátrakötötték és az állát verdesték felfelé. A kinzások alkalmával ott volt a hirhedt terroristavezér, Cserny József is, aki még azzal biztatta a Lenin-fiukat, hogy az akasztásnál selyemkötelet tegyenek a két burzsuj nyakára”.
A Vörös Hadsereg egyik hírhedt páncélvonata / Forrás: Mek.oszk.hu
Ez csak néhány kiragadott történet volt. Hankiss Ágnes a napokban megjelenő műve jóval több érdekes dokumentumot tartalmaz. Nem tudjuk, hogy végül mi lett a mentesítést kérők (mondjuk Vándor László vagy éppen Abonyi Pál) sorsa – Cserny Józsefé és a többi vörös terroristáé nagyjából ismert… Néhány név felbukkan a második világháború után, mások teljesen eltűntek a ’történelem színpadáról’. A többi a történészek, kutatók feladata: mi történt ezekkel a kitaszított magyar zsidókkal? Hányan kezdtek, kezdhettek új életet a második világháború után? Ha túlélték…
A Hamvas Intézet három munkafüzetet mutat be a csütörtökön kezdődő könyvhéten. Orbán-Schwarzkopf Balázs történész-levéltáros munkája (Szürkék és farkasok a vörös árnyékában) mellett az én dolgozatom (Nyilasból kommunista besúgó – Egy “politikai prostituált” története) és Hankiss Ágnes most bemutatott műve jelenik meg.
Az alábbi képekre kattintva megjelenik a rövid kivonat:
Facebook
Twitter
YouTube
RSS