Áradás, kánikula, aszály, silány élelmiszerek, klímahiszti – Mindnek ugyanaz az ellenszere

Nagy szerencsénk van az időjárással. Az emberek aktív emlékezete általában elég rövid, de annyira azért nem, hogy ne emlékeznének rá, alig két hete micsoda kínlódást okozott a kánikula és a szárazság. A gazdák pláne emlékeznek rá, ahogy minap még tapogatták a vízhiány miatt hetven centis, elszáradt kukoricájukat. Erre most zúdul ránk az irgalmatlan mennyiségű víz, és azon szűkölünk, hova tegyük a szűkre betonozott folyóinkban, és nehogy óriási árvíz legyen belőle. Meg vagyunk szeppenve, mert érezzük, hogy két hét alatt két teljesen ellentétes természeti erőnek vagyunk kiszolgáltatva. Pedig van rá gyógyszer. Az oldalirányú vízkivezetésnek, a táji vízmegtartásnak és a hozzá kapcsolódó ártéri gazdálkodásnak az anyagi, pénzügyi és jogi szükségletei, valamint a hihetetlenül szerteágazó hasznos hozadékai egy külön cikket is megérdemelnének – írtam két hete. Ez az a cikk.

Az Alföld sivatagosodása által érintett gazdák, a témában elmerült szakemberek, mérnökök és lelkes természetvédők évtizedek óta kongatják a vészharangot, hogy növekszik a baj, ám a legutóbbi időkig még volt annyi tartaléka a természetnek, hogy ez ne tűnjön föl a széles tömegeknek. Az utóbbi két évben kaptunk annyi ingert, hogy immár nemcsak a téma elhivatott szószólóinak, hanem jóval többeknek feltűntek a fokozódó szélsőségek. Ezzel együtt talán azt is egyre többen értik, hogy ami történik, az nem sorscsapás, hanem jelentős részben saját magunk által okozott baj.

A magunk által okozott bajt viszont módunkban áll helyrehozni is.

A vészharangot kongató gazdák, mérnökök és természetvédők hál’ Istennek nem olyan kiállhatatlan figurák, hogy csak a negatívumokkal foglalkoznának, hanem átfogó megoldási javaslatot lóbálnak a kezükben. Megoldást elvi, tervezési, kivitelezési és működtetési szinten egyaránt. Ez a javaslat pedig olyan hihetetlenül sokrétű hatással járna, illetve járhatna, hogy azon végignézve irracionálisnak tűnik a nem megvalósítása.

Tudjuk, mit kéne, és azt is tudjuk, hogyan

A jelenlegi, megbillent helyzetben klímaügyi cél mérsékelni az éghajlatváltozás hatásait, és természetvédelmi cél élhető állapotba visszajuttatni a tájat, miközben fenntartható művelés alatt áll. Ez a konzervatív elgondolás profitmaximalizálás helyett életmaximalizálásra törekszik, amely a pénzügyi hasznot is magával hozza – akár többet, mint a nyers profithajkurászás. Mindez abban a szemléletben gyökerezik, hogy az ember nem rövidlátóan kizsigereli a tájat, hanem annak működéséhez igazított beavatkozással gazdagítja, és a keletkező többletet veszi el, nem felélve, hanem fenntartva a természeti erőforrásokat.

Ennek nemcsak a hagyományát ismerjük, hanem a régi tudása is rendelkezésre áll, amelyet ráadásul nemcsak sok évszázadnyi működés támaszt alá, hanem az új tudományos eredmények is.

Az elmélet után tehát ott a bizonyított gyakorlat. A vizes tájgazdálkodás az irányított vízkormányzáson alapul – ellenőrzött vízkivezetést és tározást jelent a tájban, természetes mélyedésekben, laposokban, tocsogókban, ahol be tud szivárogni a talajba, a talajvízkészleteket feltöltve, továbbá az erdők és a növényzet, valamint a párolgás révén a légkör is helyben tárolják a vizet. A táji víztározáshoz szükséges régi medrek túlnyomó része máig megvan, használhatóak, és az időszakos elárasztásukat legritkább esetben akadályozza az infrastruktúra, tehát az eredeti ártérben lévő utak vagy épületek. Ahol esetleg már nem használható a régi meder, ott mesterségesen is előállítható a kívánt helyzet, a természethez igazodó elvet követve.

A Tisza jelenlegi országhatárokon belüli teljes szakaszára készen áll a mérnöki felmérés, terv és szimuláció a domborzatról, talajminőségről, felszínborításról, a várható vízborítottságról, hogy pontosan mely területeket lehetne elárasztani, akár a hullámtértől hihetetlen távolságokra is, ez milyen ütemben történne, és milyen hatásokkal járna. Csak meg kéne fogni az ásót, lapátot, elindítani a munkagépeket, és csinálni.

Biztonsági, természeti és közérzeti hasznok

Az elv és módszer ugyanígy alkalmazható lenne a Duna, a Dráva és bármelyik kisebb folyónk völgyére, ha valaki elvégezné azt a rendkívüli munkát, amelyet Koncsos László mérnök megtett a Tisza ügyében. Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága előtt is bemutatott terv és módszer meglepő pozitív dominóhatást indíthatna el.

• A természetes ártérben roppant vízmennyiség tudna szétterülni – sokszorosa, mint az összes mesterséges tározókapacitásunk. Áradáskor – mint például most – az irányítottan kivezetett víz nem a repedező töltések, mobilgátak meg homokzsákok közt tornyosulna fenyegetően, hanem békésen kitölthetné a neki való mélyártereket.
• A természetes medrekbe kijutó vízből csak a Tisza völgyében évi 2-3 km3 beszivárogna. Ez nemcsak az árterekben, de azok környékén is nedvesítené a talajt, javítva annak termékenységét. Ezenfelül megállítaná vagy akár visszafordítaná a talajvíz régóta tartó süllyedését, eltűnését, a kutak kiszáradását.
• A hullámtereket közrefogó, kikövezett vagy kibetonozott mederfalak felszedésével abbamaradna a folyók egyre mélyebbre bevágódása a kanyarokban, amivel ugyancsak kiszippantják a földalatti talajvízkészleteket.
• Az árasztás utáni kiterjedt vízfelületek jelentősen párolognának a nyári hőségben, csökkentve a légköri aszályt és egyúttal hűtve a levegőt a legkínzóbb kánikula idején.

Gazdasági hasznok

• A vízjárta táj megoldaná a szántóföldi kultúrák vízhiányát, és a talajminőség folyószabályozások óta bekövetkezett romlásának is véget vetne.
• A természetes medrekben télen és tavasszal betárazott vizet használhatnánk öntözésre a száraz nyári időszakban. Ennek még akkor is lenne jelentősége, ha az öntözött területek aránya még akkor se érné el az összes művelt terület 10 százalékát, ha a folyók visszakapnák a jelenleg még beszántott árterüket. Épp ezért a kertészeti kultúrák öntözésében érdemes gondolkodni, és nem a kukoricáéban.
• Nagy területen jelenhetnének meg újra az ártéri erdők és legelők, amelyek a szálaló fakitermelés (nem tarvágás!) révén faanyagot, a közéjük telepített gyümölcsösökben gyümölcsöket, továbbá a legeltetés révén bio minőségű húst és tejet tudnának adni, egyazon területen hármas hasznot kínálva. Itt ugyan nem alkalmazhatóak a rendkívül hatékony, teljesen gépesített ipari mezőgazdasági eljárások, ugyanakkor a termények hozzáadott értéke többszöröse az ilyen módszerekkel ma, száz meg százezer hektárakon termesztett takarmánygabonának meg biodízel-alapanyagnak.
• Az irányítottan visszavadított tájban növekszik a biodiverzitás, egészségesebbé, ellenállóbbá válnak a vadállatok, jótékony hatást gyakorolva a vadgazdálkodásra.

Erdő, legelő és víz békés harmóniában, gazdasági hasznot hajtva (fotó: agroinform.hu)

Társadalmi hasznok

• A táj helyreállításához szükséges munkálatok és beruházások munkahelyeket teremtenének.
• Az ártéri gazdálkodás nagyobb hozzáadott értékű terményeket ad, ugyanakkor nagyobb az emberi munkaerőigénye is, tehát helyben hosszútávú munkalehetőségeket teremt.
• Az ártér újraélesztésével és az ehhez igazított gazdálkodási módszerekkel mozaikossá váló, egészségesen működő táj kedvez a kisgazdaságok működésének, ami családok anyagi hátterét biztosítja.
• A családi gazdaságokban, illetve a nagyobb birtoktesteken, illetve a rövid ellátási láncokon át történő feldolgozásban létesülő munkahelyek egyaránt megélhetést és így jövőképet kínálnának, azaz elősegítenék a vidéki lakosság helyben maradását.
• A vidéki lakosság helyben maradása támogatná az áhított demográfiai fordulatot. A városi lakosság ugyanis nemcsak ma, de már a középkorban sem volt képes fenntartani, pláne növelni a népességet, ahhoz mindig a vidéki többlet kellett.
• A légköri aszály csökkenésével elviselhetőbbé válna a nyári kánikula, valószínűleg csökkentve a kórházi kezelések számát és így az egészségügyi kiadásokat.
• A növekvő élelmiszerbiztonság és javuló minőség miatt valószínűleg csökkennének az ország egészségügyi kiadásai.

Politikai hasznok

• A konzervatív, életpárti tájszemlélet egységes területként tekint a Kárpát-medencére – hiszen a természet szintjén valóban az. A teljes Kárpát-medence tájszemléletű, fenntarthatóságot szem előtt tartó felmérése, nyilvántartása és az ilyen működtetésére törekvés erősítené a terület integrációját és ebben Magyarország súlyát.
• A vidéki lakosság nagyobb mértékű helyben maradása fékezné az urbanizációt. A nagyvárosok lakosságának fokozott duzzasztása nem véletlenül baloldali program Európa-szerte, hiszen az újonnan felhúzott, steril lakótelepek és lakóparkok mindenütt fontos elemei a baloldali szavazótábor szaporításának.
• A klímarettegtetésben és széndioxid-hisztiben nagy eredményeket elért zöld–újkommunista propaganda komoly vetélytársat kapna egy átfogó, tájszemléletű konzervatív környezetpolitikával.
• Magyarország igazodna az Európai Unió irányához, amely pályázatok sokaságával serkenti a folyók visszaszabályozását, a természet és a vizes élőhelyek helyreállítását, valamint a fenntartható vízgazdálkodást. Ugyanezt célozza az Európai tanács által elfogadott Természet-helyreállítási törvény, amely augusztus 18-án lépett életbe.

Mindennek persze vannak elkerülhetetlen szükségletei: módosítani kell, illetve rugalmasabbá kell tenni az agrártámogatási rendszert, a jogszabályokat is meg kell igazítani, és alaposan tájékoztatni kell az érintetteket, elsősorban a gazdákat a lehetőségekről és előnyökről. A másik alternatíva viszont az egyre durvább időjárási szélsőségek, a talaj romlása, az aszályok és az áradások váltakozása, ahogy azt most két héten belül megtapasztalhatjuk. Arról nem beszélve, hogy a felsorolt, rengeteg előnyt figyelembe véve, a jobboldali kormány teljesen önazonos módon lőhetné be ezt az óriási ziccert. Ha viszont nem teszi, azzal ezüsttálcán nyújt át az éledező baloldalnak egy olyan világbajnok témát, amelyben ráadásul igaza lesz.