MKP-elnök: Felvidéken is könnyebb azonosulni az erős Magyarországgal

Választás után nem lehet mással kezdeni, mint az értékeléssel. Hogyan látja a leendő MKP-s képviseletet a négy évvel ezelőtti eredmény és a párt jövőképe szempontjából?

A felvidéki magyar érdekképviseletet továbbra is az MKP látja el. A tömbmagyar területeken erősödni is tudtunk, de a „huzatosabb” részeken teret vesztettünk. Ennek okát fel kell tárni, az eredményeket elemezni kell, de az már most látszik, hogy hosszú távon elengedhetetlen a párt alapszabályának módosítása. A felvidéki magyarságnak egy modern, cselekvőképes pártra van szüksége, ehhez a működés alapjait is meg kell változtatnunk.

A közvélekedés szerint az MKP szavazóbázisa elsősorban a nyugdíjasokból áll, viszont a hosszú távú tervekhez fiatalabbakra is szükség van.

Rengeteg mítosz kering a szavazótáborokról. Nem fedi a valóságot, hogy a nyugdíjasok alkotják az MKP választórétegét, ráadásul jelentős a mozgás a pártok szavazótáborai között. Az idősebbek mindamellett valóban egy stabil választóréteg, a fiatalok pedig könnyen mozgósíthatóak, de ott még más az értékrend. Akikkel nem nagyon találtuk a hangot, az a középkorú nemzedék, amelynek a gyereknevelés és a munka mellett nincs ideje politikával foglalkozni. Ők olyan, napi szintű problémákkal találkoznak, mint a családfenntartás vagy az iskoláztatás.

A fiatalok mozgósítása sikerül?

A mostani választásra hoztunk fiatal jelölteket, majdnem nyolcvan jelöltünk volt a választáson, és szép számmal voltak köztük fiatalok és középkorúak, tehát nem egy öreg csapatot indított az MKP. A fiatalok megszólítása, hogy a fiatal nemzedéket hogyan vigyük tudatosan választani, az egy nehéz dolog. A Via Novával együttműködünk, tehát van partnerség ifjúsági vonalon. A stratégia azonban nemcsak arról szól, hogy hozzunk egy fiatal politikai vonalat, hanem arról is, hogy a történelmi egyházakkal és a civil szférával való együttműködés tudja pótolni azt, amire az MKP korábban nem figyelt. Az utánpótlás szempontjából az Esterházy Akadémia elindítása nagyon jó vonal, ahogy a Pozsonyi Szakkollégium is; jó lenne, ha Nyitrán és Kassán is létrejönne ilyesmi, hogy az értelmiségképzésünk beindulhat. Olyan, elkötelezett fiatalok jöhetnek ezáltal, akik az egyetem elvégzése után akár öt-hét-tíz évet tevékenyen tehetnek a közösségükért.

Mi iránt elkötelezett fiatalokban bízik?

Én a cserkészmozgalomból jövök, amely keresztény alapokon nyugvó közösségépítést jelentett a 90-es években, amikor elkezdtük. Most azt látom, hogy akikkel akkor kezdtük, azok az emberek még mindig ott vannak, és viszik tovább. Úgy gondolom, hogy a fiatal generációnál akár az egyetemi klubok melletti tevékenykedés már elindíthat egy ilyen folyamatot. Az értékrend, az elkötelezettség számomra természetesen magyar, másrészt keresztény, harmadrészt, akárhogy is nézzük, konzervatív. A felvidéki magyarság e hármas egység mentén kell, hogy meghatározza magát, ez ad stabilitást. Mindez természetesen együtt jár a szülőföldhöz való kötődéssel, és itt azért ki kell gondolnunk azokat a stratégiákat is, hogy ha valaki az anyaországban vagy külföldön tanul, visszatérjen a szülőföldjére, itt kamatoztatni, amit megtanult. Nyilvánvalóan persze ehhez gazdaságilag is meg kell erősíteni a térséget.

Délvidék és Kárpátalja után Felvidékre is egyre több magyar állami támogatás áramlik gazdaságélénkítő pályázatok révén. Gyakori ellenvetés, hogy minek kell támogatást adni olyan országba, amelynek magasabb az egy főre eső GDP-je, mint Magyarországé…

A szlovákiai GDP nagysága régóta semmilyen összefüggésben sincs a magyarlakta régiók fejlődésével. Csallóköz és Mátyusföld Pozsony közelsége miatt még fejlődő régiónak számít, de Komáromtól keletre szemmel látható a fokozatos életszínvonal-romlás. A regionális különbségek okozta hátrányt önerőből képtelenség ledolgozni. Magyarország érdeke is a határmenti területek gazdasági megerősítése, az országhatárnál gyakorta fontosabb a természetes régió kompakt fejlesztése.

A többi határon túli régióval összehasonlítva mennyi pénz érkezik a szlovákiai magyarokhoz, és mire költik ezeket a forrásokat?

A Magyar Közösség Pártja semmire sem költi, a magyar kormány stratégiai partnereként tanácsadói, közvetítői és felügyelői tevékenységet látunk el. Az anyaországból érkező támogatások nagy része pályázat útján kerül szétosztásra, a kiemelt intézményi támogatások – ahogy nevük is jelzi – kiemelt fontosságú, közhasznú tevékenységet folytató intézményekhez, szervezetekhez kerül. Az egyes támogatási programok nem egyenlő arányban kerülnek elosztásra a határon túli területek közt – arányaiban például az óvodafejlesztési program keretében Felvidékre érkezett a legtöbb támogatás.

A magyarországi közbeszéd visszatérő eleme, hogy a határon túli magyarokat kell megkérdezni arról, mire van szükségük. Létezik olyan, hogy „a határon túli magyarok igényei, akarata”?

Ha nem lenne felvidéki magyar akarat, az azt jelentené, megszűntünk közösségként létezni. Tehát igen, „a határon túli magyarok igényei, akarata” létező fogalom. Más kérdés, hogy mennyire tudatosítjuk itt Felvidéken ennek jelentőségét. Az anyaország kész támogatni az itteni magyar közösséget, de a prioritásainkat, a közösség felemelkedésének alapköveit jelentő egyes lépéseket bizony nekünk kell meghatározni. Ez egy új fogalmat is bevezet: a kollektív felelősség elvét.

Kövér László 2012-ben úgy fogalmazott, hogy a felvidéki magyarok a leggyengébb láncszem a határon túli közösségek közül, elsősorban öntudati szempontból. Mi a helyzet, és mik a kilátások öt év múltán?

Tény, hogy hiányzik az igazi „felvidéki öntudat”. Az évtizedekig belénk táplált megfelelési kényszer nem múlt el nyomtalanul. Míg egy székely góbé sosem nem nevezné magát romániai magyarnak, nálunk a többség ehhez idomult. A mi dolgunk, hogy a regionális öntudatra, a csallóközi, Ung-vidéki, mátyusföldi, önazonosságra építve felépítsük a felvidéki identitást. Komoly és nehéz munka, ehhez mérten hosszú folyamatról beszélünk.

Az MKP új elnökeként, sokat járva Felvidéket, milyen viszonyt tapasztal a gazdaságilag egyre erősödő Magyarországhoz?

A felvidéki magyarok nem az „adakozó Magyarország” miatt tartják magyarságukat. Többségük igenis büszke magyarságára, a lényének része. Más kérdés, hogy egy erős, határozott vezetésű, fejlődő Magyarországgal értelemszerűen könnyebb azonosulni. A gazdaságélénkítő és egyéb támogatások épp ezt a képet erősítik meg a felvidéki magyarokban.

Hol tud a saját érdekérvényesítésének helyet találni a felvidéki magyarság a kiváló magyar-szlovák külpolitikai kapcsolatok mellett, miközben mégiscsak a szlovákokból kell kibirkóznia a jogait és a méltó körülményeit?

A magyar-szlovák kapcsolatok pragmatikus viszonyon alapulnak, ami azt is jelenti, hogy a kényes témákat egyik fél sem nyitja meg. A mi feladatunk, hogy Szlovákiában azt kérjük, ami jár, és ne hagyjuk, hogy elhitessék velünk, nem érdemlünk többet annál, ami jut. A felvidéki magyarság a politika minden szintjén saját súlyával van jelen – a pozitív diszkrimináció ebben a tekintetben errefelé ismeretlen fogalom. Az MKP feladata, hogy ott, ahol erre a választóitól megbízást kap, minden esetben a maximumot követelje meg. Ahol nem vagyunk jelen – országos parlament –, az ott születő döntéseket minden esetben véleményezzük, és alternatívát kínáljunk.