Wittner Mária: Nem tűntek el a kommunisták, de pesti srácok is mindig lesznek (PS-interjú)
A kommunizmus áldozatainak emléknapján adja magát, hogy olyanokat szólaltassunk meg, akik szemtől-szembe találkoztak a kommunista terror dühöngésével. Sokuk éppen azért vált áldozattá, mert nem hódoltak be az embertelen ideológiának, illetve az ideológia kiszolgálóinak. Wittner Máriát alaposan meghurcolta 1956-os tevékenységéért a pártállam, tizenhárom évnyi börtön után, az utolsók között szabadult 1970-ben, amikor a közvélemény úgy tudta, már senki sincs börtönben a szabadságharcosok közül. Vele beszélgettünk arról, hogy miért kell emlékezni, és tényleg megszabadultunk-e a kommunista eszméktől és hordozóiktól.
Ön annak idején személyesen találkozott a kommunizmus második és legdurvább magyarországi pusztításával. Miért fontos erre még ma is emlékezni, csaknem három évtizeddel a rendszerváltozás után?
Mindig fontos lesz emlékezni rá, bármennyi év telik el. Egyrészt ez is a történelem része, másrészt soha nem szabad hagyni megismétlődni. Éppen tegnapelőtt voltam Pócspetriben a kommunizmus áldozataira való megemlékezésen, ahol egy tüntetés és egy rendőr halála miatt koncepciós perben végezték ki a falu aljegyzőjét, többeket hosszú évekre bebörtönöztek, előtte pedig körbezárták az egész falut, és súlyosan megverték a gyanúsítottakat és tanúkat. Emlékezni kell minden egyes meggyilkolt emberre. ’56 kapcsán 235 kivégzettről beszélnek, de sokkal többen voltak, hiszen köztörvényesként ítéltek el sokakat, akiket szintén ’56 miatt végeztek ki. A mosonmagyaróvári sortűzben 107 áldozat volt, de 59-ről beszélnek. A salgótarjáni sortűzben, ahol több, mint 130-an haltak meg, 56-ról beszélnek. Mindenhol kisebbíteni próbálják a bűnüket, de az nem lesz soha kisebb. És nemcsak a meggyilkoltak az áldozatok. Embereket nyomorítottak meg, a társadalom minden rétegét: a polgárságot, a parasztságot. Nincs olyan család ebben az országban, amelyet nem érintett fájdalmas megtorlás. Elvették az életlehetőségeiket, a tanulási lehetőségeiket, az életterüket. Ezért háborodtak fel azon, amikor Orbán Viktor kiejtette az élettér szót, mert minden ember beleszületik egy élettérbe, amit senkinek sincs joga elvenni, a kommunisták mégis megtették.
Ezeket a rémtetteket a régebbi kommunisták is eleinte csak tervezték, aztán a hatalommal a kezükben meg is valósították. Most pedig azt látjuk, hogy baloldali újságírók, aktivisták, véleményformálók lámpavasra akasztgatásról, lefejezésről, vérügyészkedésről, fideszes hullák lapátolásáról, Orbán Viktor kivégzéséről beszélnek nyilvánosan. Tényleg eltűntek a kommunisták?
Nem tűntek el, és nem tűnt el a szellemiségük sem. Eddig lappangott, most pedig újfent támadnak, és látszik, hogy semmit nem változtak. Ugyanúgy folytatnák a vérengzésüket egy társadalom ellen, ahogy tették évtizedekkel ezelőtt. Bocsánatot senki nem kért, nem is fognak, de azon csodálkozom, hogy fiatal emberek csatlakoznak hozzájuk. Ezek a fiatalok már a rendszerváltás után nőttek fel, és elvileg gondolkodó emberek. De felfogják egyáltalán, hogy mi az az erkölcs? Itt már nem a régi kommunistákról van szó, megtörtént a nemzedékváltás, de az eszmeiség, az élősködés és a könnyű pénz imádata ugyanúgy jelen van. Innen ez a torzult lélek.
Milyen pénzre gondol?
Amit kapnak a tevékenységükért. Amerikából vezényelték le a változást, a ’80-as évek közepétől itt van Soros, és diktál, és fizet – szédíti az embereket a pénzével. Erre a könnyű pénzre hajtanak ezek a fiatalok, ezzel lehet behúzni őket a rendszerbe, ebbe a hálózatba.
Jelen vannak azért régebbi arcok is, Szanyi Tibor például minap egyszerre lekommunistázta és lenácizta Orbán Viktort. Azt is látjuk, hogy általános baloldali hóbort lebolsevikozni a kormánypártot. Hogy van ez, hogy a kommunisták szellemi utódai formálnak előjogot arra, hogy ők döntsék el mindenkiről, hogy náci, de azt is, hogy bolsevik?
Szanyi Tibornál nagyobb hazug hazaáruló nem kell, ugyanazt csinálja, amit korábban csináltak. A lágereket és a népirtást Sztálintól tanulta Hitler, a kommunistáknak és a náciknak egy volt a forgatókönyvük, mindkettő felcímkézte az embereket, aztán elpusztította azokat, akiken nem a megfelelő címke volt. Ugyanezt csinálják ma is, minden embert felcímkéznek, akár azzal is, hogy kommunista vagy náci. Semmit nem változtak, senki nem hatalmazta fel őket, de saját magukat megváltóknak tartják.
Szanyi ezt éppen Brüsszelben mondta. Az említett hazai körök feltűnően jó viszonyt ápolnak az Európai Uniót uraló liberális elittel, amely éppen egy nemzetállamok fölött álló birodalmat próbál kialakítani. Miért megint Magyarország dolga elsőként szembeszállni ezzel?
Jakobius könyve az Utolsó harc a fény és a sötétség között, amelyet elolvasva pontosan tisztába jöhetünk azzal, hogy mi történik a világban. A világbirodalom kiépítésére az ENSZ fogja feltenni a koronát, ezzel kapcsolatban most leleplezte magát a világszervezet. Ez ellen fel kell vennünk a harcot, és nem szabad behódolni. Magyarország már 1956-ban is egy birodalommal szállt szembe, és most is. A magyar nép szereti a szabadságot, nem bírja elviselni azt a kényszert, amit rá akarnak erőltetni. Erről szól a történelmünk, és erről az útról az igazi magyarok nem térhetnek le. A pesti srác motívuma benne van a múltunkban, és a magyar van olyan szabadságszerető, hogy lesznek a jövőben is pesti srácok, amikor szükség lesz rájuk. Nagy harc lesz még a világban, amire lélekben is meg kell erősödnünk, hinni kell a Teremtőben, bízni kell önmagunkban, és erőt meríteni a történelmünkből. ’56-ban nagy volt ugyan a vérveszteségünk, de mi még itt vagyunk, amíg a Szovjetunió már nincs. Ezért kell a régi hősökre és minden magyar áldozatra emlékezni, akiknek a vére ontatott. A harcot pedig nem mindig fegyverekkel vívják, hanem szellemileg is. Ehhez kell a gondolat, a tisztánlátás, és az a lelkierő, ami nem engedi árulóvá válni az embert. Ha a lelkünk szabad, akkor úgysem tud az ellen erőt venni rajtunk.
