kommunisták
A hazafiasság a gazemberek utolsó menedéke
Legalábbis a hazafiasság látszata biztosan. A cím egyébként Samuel Johnson mondása, aki sok mindent gondolhatott, amikor ezt a mondatot megfogalmazta, és még akár egy olyan helyzetre is érthette, ami éppen Magyarországon történik: amikor a szóban forgó „gazemberek” már nem vörös zászlót lóbálnak, és nem is szivárványos palástban és a bőrtangában vergődve törnek ránk – az már túl átlátszó lenne. Az a vonal már lebukott. Nem. Ezúttal új módszer, új emberkísérlet van: nemzeti zászlót lóbálnak, amekkorát még talán nem is láttunk, a himnuszt hangosabban éneklik, a forradalmi költészetben pedig annyira lánglelkűek, hogy Prométheusz tüze ehhez képest egy olcsó öngyújtó lángja. Az egészből valójában semmi nem igaz. Csak a gazemberség. A gazemberekre pedig igaz, hogy aki megbízik bennük, az előbb-utóbb úgy jár, mint amikor valaki eljegyez egy dominát, de kiderül, hogy allergiás a latexre. Vény nélküli esemény utáni tablettát, “fair fizetést” és kormányváltást kívánnak maguknak nőnapra a kék hajú komcsi feministák - Libz of TikTok PODCAST
A lányok nem akarnak virágot. A lányok izmokat akarnak, vény nélkül kapható esemény utáni kapszulát, fair fizetést, kormányváltást, egyenlő bánásmódot, elérhető abortuszt és hogy anélkül viselhessék amit akarnak, hogy félniük kéne az utcán - olvasható egy kék hajú lázadó “feminista” TikTok-videójában, melyet nőnap alkalmából készített. Mi pedig leírtak mindegyikével tudunk vitatkozni, sőt meg is tesszük a “valódi” feministák és az ésszerű gondolkodás nevében. A Libz of TikTok legújabb podcast adásában Bálint Botonddal arra keressük a választ, hogy miként alakult ki az a buborék, ahol ezek az örök lázadó kék hajú nem túl okos fiatalok élnek és miért veszélyes mindez valójában a egészséges önképű társdalalomra nézve? A felforgató kommunisták lettek a jók, a kapitalista vámpírok a rosszak, a keresztények meg az LMBTQ – DezseVű
A Netflix Castlevania sorozatát sokan ismerik: ez egy klasszikus 80-as években népszerű videójáték feldolgozása, amibe a Netflix most becsempészett egy keresztényellenes szálat, ami nyilvánvalóan soha nem volt része a sztorinak. És ha már ez belekerült, gondolták, miért álljanak meg itt, úgyhogy beletettek egy kis LMBTQ-t is, persze csak mint teljesen felesleges mellékszálat. Ja, és a francia forradalmat támogató felforgató kommunisták benne a jók, akiknek szurkolni kell. Szóval van itt minden. A Székely Hadosztály lehetetlen küldetése (Videó)
Közhelyesen szakmaiatlan feltevés a történettudományban a „mi lett volna ha…”, mégis ez szokott lenni az egyik legizgalmasabb kérdése is. Esetünkben pedig a „mi lett volna ha…” rendszerint Trianonra vonatkozik, és nem is alaptalanul. Annyiszor és annyi helyen lett valószerűtlenül, ráadásul a megszállóink számára legszerencsésebben elrontva az 1918 októbere és 1919 júniusa közti honvédelmünk, hogy az már szürreális. Amikor az ilyen hibák sorozata miatt már eleve térdre kényszerített országban, önálló kezdeményezésként, megalakult a Székely Hadosztály, annak rögtön nemcsak az óriási román túlerővel kellett felvennie a harcot, de folyamatosan a háta mögé is kellett néznie, a budapesti kommunista kormány áskálódásai és szabotázsai miatt. A győztes végkifejletre így esélyük sem volt az önkéntes honvédőknek, ám az egység megszervezése, felállítása és harci érdemei is megérdemlik, hogy a történelmünk dicsőséges lapjain szerepeljenek. Tari Tamás kutatóval jártunk utána ennek a bátor honmentő kísérletnek. Ha káoszt akarsz, tanulj a franciáktól, de ha húslevest akarsz készíteni, ne hagyd ki belőle a húst – Itt a vége Macronnak?
Nincs túl nagy nyugalom a mintademokráciákban, így a franciáknál sem. Ha nincs éppen a fél országot lángra lobbantó migránslázadás, vagy sárgamellényes gigatüntetés, akkor épp azzal vannak elfoglalva, hogy egymás után buktassák meg a töketlen kormányokat. Egy dologra azonban a liberális mainstream a franciáknál is figyel: nehogy a legtöbb szavazatot kapó, legnépszerűbb párt alakíthasson kormányt, mert az már nem lenne valódi demokrácia. A szélsőbal és az összes liberális erő összefogásának és trollkodásának minden gondolkodó ember látta a végét, ami be is következett, kormányválságok, bizalmatlansági szavazások, káosz és bukás. Van mit tanulni nekünk, magyaroknak is. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.