A hazafiasság a gazemberek utolsó menedéke
Legalábbis a hazafiasság látszata biztosan. A cím egyébként Samuel Johnson mondása, aki sok mindent gondolhatott, amikor ezt a mondatot megfogalmazta, és még akár egy olyan helyzetre is érthette, ami éppen Magyarországon történik: amikor a szóban forgó „gazemberek” már nem vörös zászlót lóbálnak, és nem is szivárványos palástban és a bőrtangában vergődve törnek ránk – az már túl átlátszó lenne. Az a vonal már lebukott. Nem. Ezúttal új módszer, új emberkísérlet van: nemzeti zászlót lóbálnak, amekkorát még talán nem is láttunk, a himnuszt hangosabban éneklik, a forradalmi költészetben pedig annyira lánglelkűek, hogy Prométheusz tüze ehhez képest egy olcsó öngyújtó lángja. Az egészből valójában semmi nem igaz. Csak a gazemberség. A gazemberekre pedig igaz, hogy aki megbízik bennük, az előbb-utóbb úgy jár, mint amikor valaki eljegyez egy dominát, de kiderül, hogy allergiás a latexre.
Honnan lehet egyáltalán tudni, hogy gazemberekről van szó? Hát onnan, hogy tudjuk, hogy milyen tulajdonságok jellemzik a hazájukért aggódó, őszinte nem gazembereket. Először is ők nem szoktak üvöltözni, főleg nem gennyes, fröcsögő, savas gyűlöletet, nem keresnek öncélúan figyelmet, nem utánoznak olyanokat, akikre amúgy nem hasonlítanak (az abszurd viselkedés általános oka), de legfőbbképpen arról ismerhetők meg a nem gazemberek, hogy nekik a szabadság nem csupán az ő saját jogaikat és ambícióikat jelenti, hanem mások jogait és ambícióit is, hogy elmondják véleményüket.
A nem gazemberek emellett nem akarnak senkit a Dunába lökni, még akkor sem, ha az illető finoman megjegyzi, hogy annyit ivott a "nép reménysége úr", hogy összeszarta magát – vagy ne adj’ Isten megpróbáltak ezzel kapcsolatban kérdezni valamit. Ezen kívül a nem gazember fontos ismérve még, hogy nem hergel, nem érdeke a felfordulás és a destabilizálás, gyermekeit pedig nem lelki terrorral, hanem szeretettel neveli. A nem gazembernek ráadásul nem dicsőség önerőből senkivé válni, vagy valaki olyat követni, akinek ez a legnagyobb teljesítménye.
Csakhogy a gazemberek máshogy vannak bekötve
Ők bosszút állnának a nem gazembereken pusztán amiatt, hogy szenvedés által egy szintre kerüljenek. Mert a gazember folyamatosan "szenved": évek óta a jólét rabláncára verve kell tűrnie, hogy támogatásokkal, lehetőségekkel, türelemmel, SZJA-mentességgel, egyéb kedvezményekkel és megértéssel fogták be száját. Ezen kívül ideges is. Ideges, mert nem érti, hogy miért nem látják benne a karizmatikus vezetőt, miután éveken keresztül önjelölt áldozatként fetrengett a földön, és közben sajnálni kellett.
És mivel életének az alapélménye a dologtalan irigység, és erre építette fel az egész pályafutását, ezért bosszút áll. Ám mivel gyáva, ezért már előre magyarázkodik emiatt – mondjuk egy színpadon, egy nemzeti ünnep alkalmával: elmondják, hogy az a sok rémisztő dolog, amit tesznek majd veled meg a családoddal, azt igazából a nemzetért, a magyar emberekért teszik. Sőt, még köszönd is meg, talán a végén jobb ember leszel, de rosszabb semmiképp, ehhez pedig csak egy kis szenvedésre, egy kis veseleverésre van szükség. Vagy esetleg egy Dunába lö(v)késre, esetleg egy családos ember kirúgatására a munkahelyéről, lakásának elrekvirálására, netán egy fekete autóra az éjszakai utcákon… és ha szereted a hazádat, nem tiltakozol, mert mindez azért történik, hogy egyszer jobb legyen nekik valakinek.
A túlméretezett nemzeti zászlót a legmagasabban lengető gazemberek azt is mondják, hogy ha megfosztanak a véleményed szabad kinyilvánításától, ha elhallgattatják a másként gondolkodókat, az nem cenzúra – csak „a közösség védelme”. Hiszen ők most már mindig is nagyon aggódtak a közösségért. És mindenáron megvédik őket a nemzet ellenségeitől, de persze ők döntik el, hogy kik az ellenségek. Hogy miért azok, az meg nem feltétlenül számít.
De “ha valaki megmentőnek kiáltja ki magát, először nézd meg, kitől akar megmenteni”. Ez már Voltaire javasolta és manapság is átgondolásra érdemes. A gazemberek ugyanis minderről nyíltan beszélhetnek anélkül, hogy bántódásuk esne. És ez azért lehet így, mert ez a nem gazemberek országa.
Samuel Johnson egyébként szerintem túl finoman fogalmazott, ahogy március 15-én Orbán Viktor is. Én viszont nem vagyok úriember, szóval kimondhatom: ezek nem gazemberek és nem poloskák, hanem egész egyszerűen legalja, hazaáruló kommunista férgek, akikkel sajnos nem csak azok járnak szarul, akik támogatják őket, hanem azok is, akik még meg sem születtek.
Vezető kép: kukába hajított nemzeti lobogó Magyar Péter március 15-i tüntetése után. Forrás: Bohár Dániel Facebook-oldala.
