Végzetes értekezlet – Így tették tönkre az erdélyi katolikus egyházat a román kommunisták
Hetvenöt éve, 1950. április 27-én tartották meg a marosvásárhelyi értekezletet, amely egyenes utat biztosított a román elvtársaknak, hogy az erdélyi egyházi életet tönkretegyék, és egy "alternatív", kommunista vezetésű "egyházat" működtessenek. Az erről szóló határozatot nem aláíró erdélyi papok közül sokakat börtönbe vetettek vagy száműztek, olykor gyilkoltak is. Bár maga az esemény nem járt közvetlenül halállal, lényegében ez a határozat biztosította az akkori kommunista vezetés hatalmát, és közvetve Nicolae Ceaușescu diktatúrájának tizenöt évvel későbbi kiépítését.
„A résztvevő lelkészek határozatot hoztak, amelyben kifejezik az óhajukat, hogy az ország római katolikus egyháza minél hamarabb beilleszkedjék a Román Népköztársaság Alkotmánya szellemében a törvényes keretek közé. Az értekezleten felszólaltak a bánsági német római katolikus lelkészek, valamint a iaşi püspökséghez tartozó katolikus lelkészek képviselői. (…) Egyházunk iránti szeretettől és felelősségérzettől, valamint Hazánkhoz, a Román Népköztársasághoz való hűségtől áthatva kijelentjük, hogy a Román Népköztársaságban lévő békeszerető katolikus papok és hívek elítélnek minden olyan magatartást, amely az Egyházat háborús uszítás céljaira próbálná felhasználni és elítéljük azokat is, akik híveik vallásos érzületét népellenes és államellenes célok szolgálatába igyekeznének állítani.”
Így kezdődött az 1950. április 27-én megtartott, marosvásárhelyi értekezlet néven elhíresült békepapi gyűlés határozata.
A fent idézett szöveg ne tévesszen meg senkit! Ez volt az az esemény, amit a Márton Áron által vezetett gyulafehérvári püspökség ellenállásának megtörésére szerveztek meg a szovjetek (a román elvtársak segítségével).
Először a Vatikánnal szakítottak
Persze ez már akkor sem volt újdonság. Ugyanis már a kezdetektől, lényegében az 1945-ös „felszabadítás” óta törekedtek arra a kommunista elvtársak, hogy az „imperialista” Róma-központú katolikus és görögkatolikus egyházakat tönkretegyék, saját, beszervezett „papokkal”, és a hívek tudatos megtévesztésével, ami persze nem mindig járt sikerrel.
Már csak azért sem, mert mielőtt a szovjetek hozzáláttak volna a hálózat kiépítéséhez Erdélyben, a gyulafehérvári püspök, a második világháborúban a zsidóság kitelepítése ellen felszólaló Márton Áron 1947-ben kelt titkos körlevelében előre igyekezett felkészíteni papjait a bekövetkezhető üldözésekre.
Ennek megfelelően a pap nem hagyhatta el állomáshelyét, semmilyen körülmények között. A paptanárokra is érvényes volt ez, akik a kerületi főesperesnek tartoztak engedelmességgel, ha a püspökkel történt (volna) „valami.” Ha a szomszéd plébánia lelkipásztor nélkül maradt, a szomszédos plébános – aki legközelebb van közlekedés szempontjából – joghatósága alá került, azonnal. Körlevelét végül a következőkkel zárta:
„ne gondoljunk rosszat senkiről, s kerüljük azokat, akik felebarátainkról rosszat szólnak.”
Ne feledjük! Ez volt az az időszak, amikor a szovjet blokk országaiban – köztük Magyarországon is – egymás után rúgták (vagy rúgatták) fel az elvtársak a Vatikánnal kötött szerződéseket.
Romániában először trónfosztották az akkor még csak 26 éves román királyt, I. Mihályt 1947. december 30-án, majd 1948. április 17-én érvényesítették a kommunisták az új alkotmányukat, amely után néhány hónappal Románia is megszakította diplomáciai kapcsolatát a Szentszékkel.
Pedig ki nem találnák, ebben az alkotmányban formálisan „biztosította” az államhatalom a vallásszabadságot, de „nagy megdöbbenésre” ezután egymás után jelentek meg a hit és egyház jogainak korlátozására hozott rendeletek.
Hogy a kommunista vezetés még jobban elhidegüljön a Vatikántól, elkezdődött a minden szélsőséges ideológiát nyíltan megvető XII. Piusz pápával szembeni lejáratás.
„Ehhez járult még, hogy a sajtó Szentatyánkat tiszteletlen módon rágalmazta, és mint háborús bűnöst és kapitalista zsarnokot állította be, hogy a híveket tőle elidegenítse”
– írta Pacha Ágoston temesvári püspök egy későbbi körlevelében.
Kiiktatni az "ellenséget", Márton Áront
A Vatikánnal való szakítás miatt „elárvult” katolikus egyház így ki lett szolgáltatva a gyakorlatban „Dupla Gyuri”, azaz a Gheorghe Gheorghiu-Dej által vezetett kommunista államhatalomnak.
Amely aztán nem titkolt céllal vágott neki a Rómától független egyházszervezet létrehozásának, a „békemozgalom” bevonásával. Ezért – az erélyes, de a kommunista vezetés lépése elleni sikertelen fellépések után – Márton Áron egy újabb körlevelet intézett 1948. október 6-án.
Ebben tudatja, hogy azonnali kiközösítés alá esik minden pap vagy hívő, aki olyan gyűlésen vesz részt, amely a katolikus egyháztól, Rómától való elszakadás előmozdítása érdekében történik.
A kommunisták eközben betiltották a román görögkatolikus egyház működését, amelynek papjait Márton Áronék befogadták, és védelem alá helyezték.
Ekkor már egyre erőteljesebben szemet szúrt a kommunistáknak a gyulafehérvári püspök.
A rendszerváltásig utolsó csíksomlyói búcsún, 1949. június 4-én vették volna őrizetbe, bénaságuk miatt viszont „csupán” több mint két héttel később sikerült letartóztatnia az egyházmegye vezetőjét a Securitaténak.
Márton Áron fogvatartása így lehetőséget adott Gheorghiu-Dejéknek, hogy tovább erősítsék a „békemozgalmuk” befolyását az egész országban, különösen Erdélyben.
Ennek lett a része a már említett 1950. április 27-i értekezlet is, amelyre papokat és világi híveket toboroztak az egész országból a "béke megvédése" ürügyén.
Ahogyan a történteket szemtanúként megélő Léstyán Ferenc erdélyi katolikus pap is később megírta, a cél valójában a következő volt: a papság és hívek határozatban követeljék, hogy a katolikus egyház az „alkotmány szellemében illeszkedjék be a törvényes keretek közé.” Mivel a többi egyházak már mind megtették ezt a lépést, „bekapcsolódtak a Népköztársaság törvényes kereteibe”, így most a katolikusokon volt a sor.
A valódi szándék álcázására tették közzé azt a cikkünk legelején idézett „békefelhívást,” amellyel a rendszer ellenségének nyilvánították azt, aki nem fogadta el a marosvásárhelyi határozatot.
Érdekesség, hogy az értekezletre az egész erdélyi egyházmegyéből összesen 27 pap jelent meg, de – a vezető szerepet vállaló néhány pap kivételével – ők sem önként, hanem kifejezett kényszer hatására vagy a „békemozgalom” megtévesztő csábítására jöttek Marosvásárhelyre.
Akik megtagadták a határozat aláírását, azok súlyos büntetésre számíthattak. Boga Alajos magyar kanonokot letartóztatták, Gerald Patrick O'Hara pápai nunciust pedig kiutasították az országból.
De akadtak olyanok is, akikért egyszerűen házhoz mentek a Securitate emberei.
„Szemléltetésül álljon itt Molnár Lázár csíkszentimrei plébános esete. Úgy látszik, az előzetes toborzáskor nem volt eléggé határozott a részvétel elutasításában, ezért autóval mentek utána, úgy, ahogy a többieket is összegyűjtötték. Megszökött előlük, erre kivallatták a házvezetőnőt, merre utazott. Sepsiszentgyörgyön a vonatról szállították le, és úgy vitték a gyűlésre. (…) Amikor a résztvevők megtudták, hogy a marosvásárhelyi határozat aláíróira a Szentszék kimondotta a kiközösítést, és az elnökségét vállaló Ágotha Endre excommunicatus vitanduslett, többségükben azonnal feloldozást kértek az ordináriustól. Az értekezlet után a szekuritáté emberei és más aktivisták sorra felkeresték a plébánosokat és egyháztanácsosokat, és arra próbálták rávenni őket, hogy csatlakozzanak a határozathoz. Nem egynek az akkoriban hozott stockholmi Béke Világtanács határozatára hivatkozva kérték csatlakozását, és később úgy állították be őket, mint a marosvásárhelyi határozat támogatóit”
– írta Lestyán.
A határozat egyben belépés volt a pokolba
Fontos adalék, hogy a Béke Világtanács a Szovjetunió kezdeményezésére létrejött, általa ellenőrzött és finanszírozott szervezet volt, és arra az 1950. március 18-i stockholmi határozatára utaltak folyamatosan az elvtársak, amely – mint tudjuk, pusztán papíron – felszámoltatta volna a nukleáris arzenálokat. Ez a világtanács követelte meg lényegében a „békemozgalomból” átalakult „békeszervezetek” működését.
És hogy kik voltak a tagok? Elsősorban azok, akik – többnyire kényszer hatására – aláírták a marosvásárhelyi határozatot.
Ráadásul ahogyan Pacha Ágoston egyik levelében írta, sok pap, akiket nem lehetett idejében figyelmeztetni, vagy akiket állandóan zaklattak, aláírták a békefelhívást. Ők csak néhány hét múlva értesültek az újságokból, hogy az Egyház által szakadárnak minősített mozgalom tagjai lettek
Vagyis a határozat egyben titokban egy belépési nyilatkozat is volt a román kommunista állam által támogatott „békeszervezetbe.”
Ami a továbbiakat illeti, egyre több, a rendszerrel szembemenő papot tartóztattak le, sokakat azzal vádoltak, hogy támogatja a 1956-os magyar szabadságharcot. Ezzel együtt több ezer erdélyi magyar került e váddal börtönbe, akik közül sokakat meg is gyilkoltak.
Aztán a Szovjetunió 1958-ban kivonta megszálló csapatait Romániából, és ezután enyhült a diktatúra. Persze nem sokáig. Mert 1965-ben egy bizonyos Nicolae Ceaușescu kaparintotta meg a hatalmat.
Kiemelt kép: Gheorghe Gheorghiu-Dej, a román kommunista rendszer egyik fő alakja beszédet mond. Forrás: Podul.ro
