Pesti Srácok

Elszámolás helyett, leszámolás - Az Öreg vendége Benkő Péter, Jászai Mari-díjas színművész

Elszámolás helyett, leszámolás - mondja keserűen a színész arra kérdésre, hogy mi lesz a színházi világgal, hogy egy fenyegető, megfélemlítésre kész kormány jutott hatalomba. Amikor a nemzeti, konzervatív gondolkodású Fidesz hatalomba került 2010-ben, akkor nem az volt az első dolga, hogy tisztogasson. A Nemzeti Színházban az igazgató, Alföldi Róbert kitöltötte a mandátumát és utána hirdettek pályázatot. Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját még a TISZA kormányra kerülése előtt lemondásra szólították fel. Milyen világ ez? - beszántják a patrióta színházakat, a törvényesség, az emberség, a művészi tehetség semmibe vételével? - kérdezte az Öregben Benkő Péter.

Egyszóval az a szomorú, hogy az élet más területén is, az előző Fidesz-kormány intézeteiben is tömeges elbocsátások lesznek, sőt már vannak - állapította meg a színész.  Benkő Péter szerint Magyarország elesett, fokozatosan veszíti el függetlenségét, a világ pénzmaffiájának kezébe került, akárcsak a lengyelek és számos más európai ország. A választás, a neoliberálisok, a globalisták hatalomra jutása sokkolta a művészt. Már híreket sincs kedvem olvasni, a hazugságcunami, a gyűlölet, az irigység ellepte az országot- vallotta meg a színész. 

Elszámolás helyett, leszámolás - Az Öreg vendége Benkő Péter, Jászai Mari-díjas színművész
Elszámolás helyett, leszámolás - Az Öreg vendége Benkő Péter, Jászai Mari-díjas színművész

Benkő Péter: az új hatalom a hitet akarja elvenni az emberektől

Ez az új hatalom a hitet akarja elvenni az emberektől. Benkő Péter örül, hogy kimaradt ebből a gonoszkodó alternatív színházi világból. Boldog, hogy visszaemlékezhet azokra az óriásokra, Sinkovits Imrére, Bessenyei Ferencre, Agárdy Gáborra, édesapjára, Benkő Gyulára, Várkonyi Zoltánra, Kazimir Károlyra, akikkel együtt dolgozhatott. Benkő most is színészkedik, szerepet vállalt a Magyarországi Szerb Színházban Jávor Pál utolsó napjainak megformálásában. Az Öreg műsorában egy jellegzetes Jávor Pál dallal búcsúzik a hallgatóktól, a Deres már a határ...Végül a színész megjegyezte, hogy bár nehéz évek várnak a magyarságra, több mint ezer év alatt annyiszor be akarták darálni a magyarságot, de nem sikerült. Most sem fog sikerülni, mert a szuverenitás, a szabadság megtartásáért óriási erő rejtőzik a magyar népben.  

 

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.