Pesti Srácok

A kampányban még közösen hazudnak, de hatalmon egymás torkát is átharapnák a nagy ellenzéki összefogók – PS-interjú Bús Balázzsal!

null

„Az ellenzék a kampányban a csillagokat is lehazudja az égről, hazugságokkal házalnak, félelemkeltésre építenek és félinformációkra; minket Óbudán nem is szemtől szemben támadnak a szocialisták, a baloldal politikusai, hanem övön aluli ütésekkel próbálkoznak” – jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Bús Balázs, a III. kerület fideszes polgármestere. Az óbudai politikus, a kerület jobboldali polgármester-jelöltje kiemelte: Karácsony Gergely kétszer is sajtótájékoztatót tartott a kerületben, és mind a kétszer valótlan állításokat fogalmazott meg. „Óbudán az MSZP-s Kiss Lászlóval az élen az a baloldal és azok az emberek szeretnének hatalomhoz jutni, akik ifjú korukban tényleg fiktív ifjúsági civil szervezetek gründolásában vettek részt a Gyurcsány-minisztérium védőszárnyai alatt. Kiss László egy bábpolgármester lenne Óbudán, akit Gyurcsány Ferenc mozgatna” – mondta Bús Balázs. A politikust elborzasztotta Karácsony Gergely hangfelvétele; a baloldal bevett szokásának nevezte egymás beszélgetéseinek a rögzítését és egymás zsarolgatását. „Ez a baloldali mindennapok része, olyan lehet ez náluk, mint nálunk a kávézás” – vélekedett Bús Balázs. Az ellenzéki összefogás szerinte csak egy blöff, mert ha hatalomhoz jutnának, a következő pillanatban egymás torkát is átharapnák. „2010 óta Budapest és Óbuda is elképesztő fejlődésen ment át, elég csak megnézni a várost és a kerületet. Mindezt nem lehet helyes veszélybe sodorni alkalmatlan polgármesterekkel és képviselőkkel, akik eddig csak a károkozásban és a félelemkeltésben szereztek gyakorlatot” – hívta fel a figyelmet Bús Balázs.

Még „gyermekorvosi szakrendelő sincs a kerületben”, „a fideszes városvezetés elherdálja a kerületi tulajdont”, „Bús Balázs erőművet építtetne”. Ilyen és ehhez hasonló üzenetekkel házal és uszítja a baloldal a választókat Ön ellen. Élvezi a kampányt?

Minden ilyen címke elképesztő és ordító hazugság. Szomorú, hogy idáig süllyedt a baloldal.

Puzsér Róbert szerint onnan lehet tudni, hogy Karácsony Gergely hazudik, hogy mozog a szája. Csak nem azt akarja mondani, hogy ez nemcsak Karácsonyra igaz, hanem a kerületi baloldalra és kihívóira is?

PestiSracok facebook image

Nézze, sok választásban részt vettem már, de ez a mostani kampány mindennek a legalja, hiszen most először nem szemtől szemben támadnak a szocialisták, a baloldal politikusai, hanem övön aluli ütésekkel próbálkoznak. Már a kampányban hazudnak, hazugságokkal házalnak. Félelemkeltésre építenek és félinformációkra. Nehéz ez ellen harcolni.

Az óbudai erőműépítés hazugság, vagy félinformáció?

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

A baloldal kiszemelte magának Óbudát, mindenképpen rá akarják tenni a kerületre a kezüket, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy Karácsony Gergely kétszer is itt tartott sajtótájékoztatót, Óbudán pedig többször is felvonult a baloldali vezérkar. Miért ilyen fontos a baloldalnak a kerület?

A baloldalnak tényleg nagyon fontossá vált Óbuda, de csak most, a kampányban. A legszörnyűbb, hogy a baloldal az elmúlt 10 évben sehol nincs jelen, semmilyen javaslatuk nincs; ez Óbudára különösen igaz. A testületi üléseken 93 százalékos egyhangú döntések vannak, elfogadják és megszavazzák a fideszes javaslatokat, építő terveket. Saját ötletük egy sincs, kampányban viszont a csillagokat is lehazudják az égről. Az egyik szocialista önkormányzati képviselőtől és jelölttől meg is kérdeztem nemrég, hogy mit csinálnának másként, amire azt válaszolta, hogy semmit, jól irányítjuk a kerületet. Most a kampányban is olyan tervekkel, ötletekkel álltak elő, amelyek vagy létező projektek, vagy folyamatban lévők. Ez mindent elárul a baloldalról.

Még mindig nincs vége; úgy látszik, jól betáraztak Ön ellen, hiszen az MSZP-s Molnár Zsolt szerint álcivilek mögé bújik Bús Balázs, a nagy baloldali klímahiszti a fákat és a zöldet is hiányolja a kerületből, mint ahogy a lakásprogramot is az MSZP akarja megvalósítani Ön helyett.

Még egyszer mondom: folyamatosan hazudnak. Óbudának létező fastratégiája van. Önnek igaza van, tényleg csak a klímahiszti miatt fontos nekik a téma. Óbudán 6500 fát ültettünk el az elmúlt években, közösségi faültetési programot indítottunk, a jövőben további 3-4 ezer fa zöldíti majd a kerületet. Ők hirdetnek lakásprogramot? Hiszen az 2015 óta létezik, már 400 lakást biztosítottunk a rászorulóknak, főleg fiataloknak. Ők ígérnek gyerekszakrendelőt? Hiszen a kerületben itt van a Svábhegyi gyermekklinika, létező szakellátásokkal. Pont olyanok, mint főpolgármester-jelöltjük, Karácsony Gergely, aki azt sem tudja, hol van Csepel. Ők sem tudták, hogy Óbudán van a Svábhegyi klinika; amikor ezzel szembesítettük őket, láttuk a kétségbeesést a szemükben, mert erről fogalmuk sem volt. Nem bújok álcivilek mögé, itt Óbudán ugyanis 20 valódi civil szervezet állt be mögénk, négy valódi civil szervezet képviselője pedig el is indult az önkormányzati képviselőségért. Amikor a valódi civilek megmozdulnak a Fidesz mellett, akkor ez zavarja őket és álcivileznek. Azok álcivileznek, akik viszont ifjú korukban tényleg fiktív ifjúsági civil szervezetek gründolásában vettek részt a Gyurcsány-minisztérium védőszárnyai alatt.

Kiss Lászlóra, Óbuda MSZP-s polgármester-jelöltjére utal, akiről elsőként éppen a PestiSrácok.hu írta meg: a Mesterházy-Gyurcsány-Zuschlag-féle, 2002-t követő MSZP-s pártfoglalási akciókban és a Gyurcsány-vonal térnyerésében, a fiktív szervezetalapításokban éppen Kiss László volt az egyik kulcsfigura. Tudják egyáltalán az óbudaiak, hogy egy olyan politikus szeretne Óbuda polgármestere lenni, aki ilyen ügyekben vett részt, és aki ifjútörökként társaival a nagy öregektől való pártlenyúlásban is érintett?

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

A 2000-es években és ezekben a szoci ügyletekben, pártlenyúlásban a korábbi beszámolók szerint Tóth Csaba is érintett, akiről éppen Karácsony Gergely beszélt az ominózus hangfelvételen. Kiss László Tóth Csaba embere lehet, vagy Gyurcsány Ferencé, aki pedig abban az időszakban sportminiszterként tevékenykedett?

Nem tudom, hogy Kiss László pontosan kinek az embere, és hogy milyen a kapcsolata Tóth Csabával, az ugyanakkor megállapítható, hogy Kiss László egy bábpolgármester lenne Óbudán, akit Gyurcsány Ferenc mozgatna. Egyes hírek szerint Kiss már a DK-ba készül és próbálja elhagyni a szocialisták süllyedő hajóját. Karácsony hangfelvétele elborzaszt. A mondanivalót és a lényeget mindenki ismeri; én inkább azt emelném ki, hogy a baloldal bevett szokása az, hogy egymás közti beszélgetéseiket rögzítik és egymást zsarolgatják. Ez a baloldali mindennapok része, olyan lehet ez náluk, mint nálunk a kávézás.

Az összefogásról is sokat elárul mindez. Milyen mély érzésekkel szeretik és tisztelik egymást...

Egyetért azzal, hogy Karácsonnyal és Kiss Lászlóval az enyves kezű, korrupt Demszky-Hagyó-korszak térne vissza a fővárosba és Óbudára?

Ez teljesen egyértelmű. Világos, hogy itt, nálunk például az a fajta ifjúszocialista gárda próbálna pozícióhoz jutni, akik annak idején a Gyurcsány vezette ifjúsági és sportminisztérium keretében is hasonlóan zűrzavaros ügyeket folytattak. Nem kell messzire menni, ha súlyos szoci ügyeket keresünk. Óbudán az előző ciklusban például előzetes letartóztatásba került egy baloldali politikus, akinek le is kellett mondania, de a 2000-es évek Pánczél-féle ügyére is emlékezhetnek az óbudaiak. Pánczél Ferenc az önkormányzat pénzét sinkófálta el egy brókerügyben. Minden zavaros ügyet a szocialistákhoz lehet kötni. Nem örülnék, ha az a békés, nyugodt fejlődés, ami Óbudán az elmúlt években megvalósult, megtorpanna, és zavaros kapcsolatokkal rendelkező emberek kezébe kerülne. A Pánczél-ügy is jelezte: amint akár csak egyetlen szocialistának is lehetősége akad, azonnal visszaél a hatalommal.

2010 óta összességében mennyit és milyen mértékben fejlődött Óbuda, mi kerülne veszélybe egy szoci hatalomváltással és Kiss László érkezésével?

Az elmúlt öt évben 23 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg Óbudán, ebből 13 milliárd forintot tesz ki a kormányzati, állami támogatás mértéke. Fontos, hogy ezt a munkát folytathassuk, ezt az ellenzék ne veszélyeztesse! Nekünk Tarlós István főpolgármesterrel és a kormányzattal is gyümölcsöző a kapcsolatunk, ennek köszönhetően komoly fejlesztéseket valósítottunk és valósíthatunk meg. A közösségi tervezés munkamódszerével dolgozunk, bevonjuk a helyieket, civileket. Számos projektet előkészítettünk; ebben a pillanatban 8 milliárdos fejlesztési csomagot tudnék bárkinek odaadni, amit azonnal meg tudnánk valósítani. A fejlesztéseket tehát már megterveztük, de nemcsak ezeket veszélyeztetné a változás, hanem az együttműködést is a fővárossal, kormányzattal. A baloldal ideje alatt csak a baloldali kerületek kaptak támogatást; 2010 óta mindenki hozzájuthat fejlesztési forrásokhoz. A következő ciklusban a legfontosabb tervünk az infrastruktúra-fejlesztés, a hegyvidéki részeken a csatornázás, a földutak aszfaltozása és a vízelvezetés. Ez egy 60 milliárd forintos projekt, amelyet kormányzati segítséggel tudunk megvalósítani. A közlekedési problémák megoldásán is dolgozni kell. Meg kell szüntetni a hév területelválasztó hatását. A síneket le kellene vinni a föld alá, amelyre létezik is terv; már csak meg kell valósítani. Az 1-es villamost ki kellene vinni az esztergomi vasúthoz, az M0-s 10-es és 11-es úti szakaszát pedig össze kell kötni, hogy a teherforgalom lecsökkenhessen a kerület belső részein. Ezek a következő időszak legfontosabb projektjei. 2010 óta Budapest és Óbuda is elképesztő fejlődésen ment át, elég csak megnézni a várost és a kerületet. Budapest az egyik legjobb és legélhetőbb kelet-európai várossá vált, Tarlós István főpolgármester pedig kitüntető figyelemmel van Óbudára. Mindezt nem lehet helyes veszélybe sodorni alkalmatlan polgármesterekkel és képviselőkkel, akik eddig csak a károkozásban és a félelemkeltésben szereztek gyakorlatot. A kampányban pár hét alatt több kárt okoztak, mint amit a kampány után azonnal helyre lehetne hozni.

Fotók: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Bús Balázs újabb Karácsony-hazugságot leplezett le

Interjút adott ma az Indexnek Karácsony Gergely; az abban elhangzottakra Bús Balázs és Tarlós István is reagált, kiemelve, hogy Karácsony Gergely ismét hazudott.

Tarlós István: Közismert, hogy Óbudát gyakorlatilag adósság nélkül adtam át 2006-ban. Sajnálom Karácsonyt. A jelek szerint maradék ítélőképességét is elveszítette. Úgy tűnik, mégis igaza lehet Puzsér Róbertnek. Karácsony nagyjából annyiszor hazudik, ahányszor megszólal.

Bús Balázs: Karácsony Gergely azt állítja a vele készült interjúban, hogy „Tarlós gazdálkodásáról nem szólnak egy szót sem, pedig ő már Óbudát is brutális adóssággal adta át”. Ezzel szemben az igazság az, hogy Tarlós István 2006-ban adósság nélkül adta át a kerületet Bús Balázs polgármesternek. Elgondolkodtató a fenti cáfolat tudatában, hogy hány tényt hamisít meg a baloldali ellenzék polgármester-jelöltje és vezeti félre ezzel a választókat.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.