A műtőasztalon fekvő beteg életét mentik meg a Vérlovagok – Pribil Sándorral, az önkéntes sürgősségi motoros vérszállítók alapítójával beszélgettünk (PS-interjú!)
Miközben orvosok és ápolók egy beteg életéért küzdenek a kórházi műtőasztalon, a Vérlovagok felszántják az országutat, hogy az életet jelentő vérkészítmények még időben célba érjenek. Az alig másfél éve létező önkéntescsoport mára nélkülözhetetlen fogaskerékké vált a magyar egészségügyi ellátórendszer bonyolult gépezetében. A mindennapi kihívásokról és megpróbáltatásokról Pribil Sándort, a Vérlovagok alapítóját és vezetőjét kérdeztük, aki elmondta, hogy minden nehézség és küzdelem ellenére a kezdeményezésük olyan jelentőségűvé vált, amelyre a résztvevőkön túl méltán lehet büszke az egész ország.
Mi az elmúlt másfél év mérlege a Vérlovagok számára?
Legutóbb, amikor statisztikai összesítést kellett készítenünk a munkánkról, egy kisebb könyvhöz elegendő adatmennyiséget gyűjtöttünk össze, ezért igyekszem csak a leglényegesebb pontokat megragadni. Eddig több mint 1000 riasztás során több mint 400 ezer kilométert tettünk meg motorjainkkal és autóinkkal. A Vérlovagok minden esetben megkülönböztető jelzés használatára jogosult, jogszabályban előírt egészségügyi és pályaalkalmassági követelményeknek megfelelő motor- és gépjárművezetők, akik az év minden napján, 24 órás ügyeleti rendszerben biztosítják saját diszpécserszolgálatunkkal a sürgősségi vérszállítást az ország egész területén. A központi, budapesti telephelyünk mellett pedig önálló csapatot szerveztünk – eleinte kísérleti jelleggel – a debreceni régióban, ahol hamar bebizonyosodott, hogy az ország mind az öt vérellátási régiójában komoly igény van a munkánkra. Meg kell jegyeznem, hogy a Vérlovagok tevékenysége minden szempontból hiánypótló, hiszen korábban a sürgősségi vérszállításnak ilyen szervezett formája nem létezett hazánkban. Az adatok és a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy igény nagyon is van rá.
Kívülállókként hogyan ismerték fel, hogy Magyarországon szükség lenne a Vérlovagok munkájára?
A saját és a baráti társaságom életében is fontos helyet foglal el a motorozás. A magam részéről talán a sikeres földkerülő túrám volt az a pont, amikor ennek a szenvedélynek újabb és nemesebb megélése felé fordultam. Amikor először találkoztam a brit és ausztrál példákkal, ahol a vérmotorosoknak már komoly hagyománya és társadalmi beágyazottsága van, felmerült bennem a kérdés, hogy vajon Magyarországon szükség lehet-e egy ilyen önkéntes közösségre. A legelemibb érdeklődéstől és tenni akarástól vezérelten kerestem erre a kérdésre a választ, nem sokkal később pedig már ott jártunk, hogy együttműködési megállapodást kötöttünk az Országos Vérellátó Szolgálattal (OVSZ) a vérmotorosok meghonosításáról. 2020. augusztus 17-én pedig éles riasztás keretében kigördült az első vérlovag az OVSZ Karolina úti székházának udvaráról, hogy az életet jelentő vérkészítményeket leszállítsa.
Milyen fogadtatásuk volt?
Ezt aligha lehet szavakkal leírni. Amikor a vérkiadó ügyeletén egyszer csörgött a telefon és a székesfehérvári kórházból sürgősségi szállítással kértek vérkészítményeket egy koraszülött csecsemő számára, akinek az élete rajtunk is múlott, a motorosunk pedig a budapesti központ kapujától a kórház kapujáig – megkülönböztető jelzést használva – mindössze 13 perc alatt jutott el, majd értesültünk, hogy sikerült megmenteni a kisded életét, az szinte felfoghatatlan, egyben mélyen megrendítő élmény volt mindannyiunk számára. Ezek az emberi történetetek adnak számunkra minden nap erőt, hogy a kihívásokkal szemben is tovább menjünk, mert tisztában vagyunk vele, hogy saját magunkon jóval túlmutat a szolgálatunk.
Mi a Vérlovagok életében a legnagyobb kihívás?
Szerencsére azt tudom mondani, hogy az önkénteseinket mindenhol szeretettel fogadják, számítanak rájuk és megbecsülik a jelenlétüket éppúgy, mint a szolgálatukat. Kihívásokról, úgy gondolom, sokkal inkább a szervezetet tekintve beszélhetünk. Tudni kell ugyanis, hogy bár a munkáját mindenki önkéntes alapon végzi el, vagyis szabadidejét áldozza egy nemes cél szolgálatára, ez egy rendkívül költséges tevékenység. Természetesen hatalmas terhet rónak ránk az üzemanyagköltségek, de nem elhanyagolható a járműveink karbantartásához, elhasználódásához kapcsolódó költségek sem. Azoknak, akik szintén motoroznak, nyilván nem kell említenem, hogy egy teljes motoros egyen-felszerelésnek milyen anyagi vonzata van, amelyet természetesen a szervezetünk vállal. Támogatók nélkül egy ilyen léptékű feladat ellátására nem nyílna lehetőség. A kezdetekkor egy állami támogatásnak köszönhetően nagy lendületet tudtunk venni, de a növekedési ütemünk és leginkább az ellátandó feladatok gyarapodása mára olyan anyagi terheket jelentenek, amelyek okán további, kiszámítható és fenntartható támogatói közösségre van szükségünk. Az elsődleges célunk, hogy a mindenkori egészségügyi kormányzattal egy hosszútávú támogatási konstrukciót hozzunk létre. Ebben a tekintetben bizakodó is vagyok, de a jövő kérdéseinek megnyugtató rendezése mellett a jelenben felmerülő kötelezettségeinkkel is helyt kell álljunk. Ez időnként kihívásokat jelent.
Hogyan lehet valaki vérlovag?
Nagyon szigorú a kiválasztás folyamata. A pályaalkalmasság gyakorlatilag alapfeltétel, ennek ellenére azt kell mondjam, hogy egy önkéntes helyre alsó hangon hússzoros a túljelentkezés. Ez persze szintén fontos visszaigazolást jelent számunkra, ugyanakkor komoly felelősséget is ró ránk, hiszen a szolgálatteljesítés a legmagasabb szintű vezetői kvalitásokat és kiegyensúlyozottságot kívánja mindannyiunktól. A hibázás ezen a szinten nem megengedhető.
Hol látja a Vérlovagokat egy év múlva?
Bízom benne, hogy megnyugtatóan rendeződik a költségvetésünk helyzete, ami lehetővé teszi majd, hogy mind az öt magyarországi vérellátó régió központjában önálló csapataink alakulhassanak és működhessenek. Amikor ez bekövetkezik, úgy hiszem, hogy két keréken egyszer már megkerülve a világot, nem csupán az út végéhez, hanem célba érek majd.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
