A beszéd

Túlestünk május elsején, a nemzetközi proletariátus nagy ünnepén. (Nekünk még így tanították.) Mindez természetesen a szokásos sör-virsli hangulat jegyében, mert hát nagyon fontosak a tradíciók. Sajnos a fent említett népjóléti kellékeket már nem ingyen adják, a proletariátus is gondoskodjon magáról. Nem is vesztegetnék több szót a pártok majálisára, elég néhány képet megtekinteni és beleolvasni az ünnepi beszédekbe, illetve a beszédekkel nem is nagyon kell foglalkozni, mert itt valóban úgy áll a helyzet, hogy nem számít mit mondanak, a lényeg az, hogy ki mondja.

Nem múlt azonban úgy el a jeles nap, hogy ne tette volna le névjegyét a Momentum, a haladás új, tiszta tekintetű reménysége. A tünti apropója az EU-csatlakozás szép kerek 13-dik évfordulója volt. Mikor emlékezzünk valamire, ha nem ekkor. A 13-as amúgy is érdekes szám, még szerencse, hogy nem péntekre esett, mert akkor a babonás tüntizők ki sem mentek volna az utcára. Az ünnepség fénypontja pedig Fekete-Győr András – az új, haladó messiás – beszéde volt, ahol meghirdette a következő egy esztendő programját és tennivalóit.

Alább némi kommentárokat fűznénk a beszédhez, mivel annak értelme helyenként balladai homályba veszett.

„

Azért vagyok itt köztetek, hogy elmondjam, mit kell tennünk a következő egy évben.

” - kezdte a jeles orátor, megadva ezzel az alaphangot. Alig tudtam visszatartani a könnyeimet. Végre valaki aki megmondja! Istenem! Mióta várjuk ezt! Segítség nélkül bolyongtunk az élet kanyargós ösvényein eleddig, de most, most változik ez. Itt van nekünk Andris, aki megmondja. „

Cselekednünk kell. Mert meguntam, hogy csak kesergek azon, hogy mi nem jó, nem pedig teszek azért, hogy jobb legyen.

” Bizony cselekedni kell.

Legalább így. Megállapítja, hogy sokan vannak és „

együtt, ennyien és még többen képesek vagyunk beindítani Magyarországot

” És valóban. Pár ezer beszívott ifjonc biztosan elég a beindításhoz. Kérdés persze, hogy az így beindított Magyarország vajon hová megy majd? Ezután némi betét-szöveg következik, Brüsszel, Európa, Oroszország, Orbán, blablabla. Majd a szükségszerűen felmutatandó történelmi példakép, a na kire hasonlítok? kérdésre adott válasz: „

mert nem Mészáros Lőrincek, hanem Széchenyi Istvánok építik a hazát.

” Bizony. A mi Andrisunk az új Széchenyi, rögtön fejedelmi többesben. Majd meglátjuk. Nekem, a vészmadár hajlamú vénembernek mindenesetre már most, a karrierje elején feldereng a döblingi tébolyda, bár nem vagyok benne biztos, hogy van benne valami olyan szerv, ami képes megtébolyodni. Ezután következik egy roppant érdekes kijelentés, melyben elárulja a beindításhoz szükséges üzemanyag mibenlétét is, ez pedig nem más mint a tudás. „

Beindítjuk Magyarországot a 21. század legfontosabb erőforrásával: a tudással, amit megszereztünk

.” Nem pontosítja, hogy milyen tudásra gondol, így csak találgathatunk. Tán az Európai Parlament Jogi Ügyek Bizottságánál, vagy a General Electricnél követelésrendezőként szerzett kétségtelenül aranyat érő tudásra gondolt? Nem tudom. Amint a többiek is roppant érdekes tudásokra tettek szert európaszerte a legkülönbözőbb gyorséttermek mosogatóiban. Ha ezeken a helyeken nem tanulta meg hogyan mennek a dolgok Felsőbüdösbürgözdön, akkor sehol. Végezetül ígéretet tett, hogy október 15-én közzéteszik a programjukat és akkor minden kiderül. Addig is összefogás, egység, cselekvés, hajrá! Vegyük észre, hogy a mi Andrisunk – ismételten – nem mondott semmit. Ez egyrészt szimpatikus, hiszen nem ment bele a többi pártnál megfigyelhető ígérgetésbe, másrészt viszont továbbra is homályba rejlik, hogy mi is az a „

cselekvés

”, amit el akarnak követni. Ravasz dolog ez. Ha nem mondok semmit, abba igen nehéz belekötni.

A Momentum történetében eleddig egyetlen értékelhető momentum volt: megfúrták az olimpiát.

Ennek a teljesítménynek a megítéléséhez – intelemként – hozzáfűzném, hogy egy élet tapasztalatai igazolják: elrontani sokkal könnyebb valamit, mint megcsinálni. Volt aztán valami homályos dolog az ügynöklisták kapcsán is, mintha akartak volna valamit ez ügyben, de ez azonban mára mintha elaludt volna. Talán beszélgettek a szüleikkel. A többi szövegük beleveszett az Orbán, Putyin, Mészároslőrinc Bermuda-háromszögbe.

Most pedig rághatjuk a körmünket októberig.

Attól, hogy fiatal valaki, nem szükségszerű, hogy értse is a világot maga körül. PR terméknek elmegy annak állítása, hogy mi még nem bizonyítottuk az alkalmatlanságunkat, csak ebből nem következik automatikusan, hogy alkalmasak is vagyunk. Az egész magán viseli a poszt-SZDSZ-es „

szellemi műhely

” keze nyomát. A „

szabadságról

”, a „

jogokról

”, az „

elnyomásról

” szóló bornírt ostobaságoktól a lilára dizájnolt megjelenésig. El kell ismerni, a lila tökéletesen megfelelő szín számukra. Én ugyan még gondolkodtam volna a neonzöldön is, de mit értek én a dizájnhoz? A fellépések autentikusan idézik a volt SZDSZ nagyívű rendezvényeit, ugyanezekkel a szlogenekkel és a mai tüntizők szüleivel. Csak persze fájón hiányzik a Pa-Dö-Dö. Persze van helyette a nem kevésbé hülye nevű Punnany Massif, ilyesféle mélyértelmű szövegekkel: „

A tükörképemből ezt a szöveget is egy pillanat alatt kifostam/ Hát tanulj és olvass inkább, az állam majd kitanít/ Büszke légy, atombombára dobhatsz C-vitamint

” Akinek úgy tűnik, van valami ezekben az ifjakban, azoknak javaslom, ízlelgessék ezt egy kicsit. Ha jól meggondoljuk, nem kell várni októberig, benne van ebben minden, minden, amire számíthatunk tőlük.