Pesti Srácok

Az ördög a részletekben rejlik

Az ördög a részletekben rejlik

Nem volt hiába a sürgető, elviselhetetlen várakozás, egyik cigaretta szívása a másik után, körömrágás és egyéb tünetek. Végre megjelent a Momentum mozgalom annyira várt választási programja! És a haza fényre derült. Egy ország sóhajtott fel megnyugodva. Programismertető következik, némi magyarázattal kiegészítve.

A megváltó művet száznál is több szakértő készítette, ami önmagában is a tartalom zsenialitásának záloga, hiszen míg egy szakértő csak egyet szakért, addig száz az százat. Ennyinek bőven elégnek kell lennie arra, hogy az Orbánbasi által romba döntött, porban fetrengő, fasiszták által lakott ország felzárkózzon a fejlett Nyugat-Európához. Hogy legyen itt is minden ami jó, a TB támogatott nemváltó műtétektől a tömegbe hajtó mohamedánokig.

Mert ez kell nekünk, nem Mohács.

Engedelmükkel nem mennék végig a program minden pontján, korlátozott értelmem számára túl sok mindent akar megjobbítani az, a bölcsőtől a koporsóig. Volt azonban egy rövid velős összefoglaló a Mandineren, amely talán szerény képességeim mellett is felfogható. Ezt próbáljuk áttekinteni alább. „

Számos olyan intézkedéspár található a programban, ahol egy kiadásnövelő átalakítás fedezete egy bevételnövelő intézkedés, vagy éppen fordítva.

PestiSracok facebook image

” Így kezdődik a dolog, roppant korrektül. Van azonban néhány olyan elem, melyet talán érdemes a politikai bikkfanyelvről magyarra fordítani, valamin a tapasztalatok alapján megjósolni működésüket. Már csak hogy értsük.

  1. A munkaerőpiaci ellátások fejlesztése fedezhető a közmunka program átalakításából.”

Magyarán

: Vagy csökkentik a közmunkások számát, vagy a bérét, vagy mindkettőt és az így megtakarított pénzből segélyeket osztogatnának, mint a régi szép időkben. Az intézkedés legfőbb kedvezményezett célközönsége Szabolcs-Szatmár és Nógrád megye víg lakossága.

  1. A pénzbeli családi ellátások emelése megvalósítható a családi adókedvezmény átalakításából.”

Magyarán

: Valakiknek az adókedvezményét radikálisan csökkenteni kell, és az így megtakarított pénzt szét kell osztani a többiek között. Az emelt „

családi ellátások

” (családi pótlék) erősítik a sajátosan magyar, „

családi pótlékért gyerek

” nevezetű iparágat, mint a nemzetgazdaság kiemelt ágazatát. Az intézkedés legfőbb kedvezményezett célközönsége: mint fent.

  1. Az SZJA felső kulcsa fedezi az alacsonykeresetűek adójóváírását.”

Magyarán

: Mindenkit jól megadóztatnak, aki a minimálbér felett keres, hogy az így begyűjtött pénzt a minimálbéreseknek adják. A belengetett 25%-os felső kulcs – minden számítás szerint – amúgy kevés lesz ehhez. Anno 40% volt és az is kevésnek bizonyult. Ezzel az intézkedéssel sikerülhet feléleszteni azt a haladó hagyományt, mely szerint mindenki minimálbérre lesz bejelentve, a többit meg megoldjuk okosban. Az intézkedés legfőbb kedvezményezett célközönsége: mindenki, aki képes lesz okosban megoldani a jövedelemadóját. Bajba kerülnek viszont az alkalmazottak és a köztisztviselők, mert ők erre nem képesek. Úgy kell nekik.

  1. „Az ágazati különadók kivezetésére a vállalati adózás megváltoztatása nyújt fedezetet.”

Magyarán

: Emelik a vállalatok nyereségadóját, hogy a kieső bevételt fedezzék, a honi, adózó cégek adóiból. Az intézkedés legfőbb kedvezményezett célközönsége: a Magyarországon jelenlévő multinacionális cégek és a bankok. Ők ugyanis a történelem során még nem fizettek nyereségadót Magyarországon, kivéve ezeket a különadókat. Most majd újra nem kell vesződni az adózással, mert az itthon keletkező nyereségüket ugyanis jól működő, bejáratott, eurokonform rendszeren keresztül eltüntetik és külföldön adóznak. Vagy ott sem.

  1. Jelentős agrárprogamjainkra a földbérbeadás megadóztatásából teremtünk forrásokat.

Magyarán

: Jól megadóztatják a földjét bérbe adó néhány százezernyi kisbirtokost. Akinek nagybirtoka van, az ugyanis nem adja bérbe, maga műveli és még bérel is hozzá az említett kis- és törpebirtokosoktól. Az EU által adott agrártámogatásokhoz pedig nem lehet hozzányúlni, azok továbbra is a föld megművelőjét illeti, tehát a többnyire nagybirtokkal rendelkezőket. Amúgy Angliában is a királynő kapta a legnagyobb összegű mezőgazdasági támogatást. Így megy ez. Az intézkedés legfőbb kedvezményezett célközönsége: a honi nagybirtokosok, valamint a sertés génállomány, mert azt a program külön kiemeli.

  1. A kultúránkba való befektetés fedezhető például a látványsportokra költött iszonyatos állami források (mert az adókedvezmény is állami forrás!) megvágásából.”

Magyarán

: A sportegyesületek simán csődbe mennek, a megépített stadionokban pedig Bródy és Konc Zsuzsa koncert lesz időnként, akkor majd levágják a gazt, hogy az érett művészek el ne essenek a járókerettel. A többi pénzen a Krétakör és Alföldi Róbert fog osztozkodni, nem testvériesen, hanem fele-fele alapon. Az intézkedés legfőbb kedvezményezett célközönsége: a honi libsi kultúracsinálók testületileg, akiket már az éhhalál fenyegetett a fasizmus évei alatt.

  1. A lakhatási támogatásokat fedezik az üresen álló ingatlanokra és az ingatlanspekulációra kivetett adók.”

Magyarán:

Jól megadóztatják az önkormányzatokat – mert csak nekik vannak üresen álló lakásaik, magánember azt kiadja – és az „

ingatlanspekulációt

”, hogy ez utóbbit hogyan arról gőzöm sincs, de nekik se. Az intézkedés legfőbb kedvezményezett célközönsége: Ez, itt nem határozható meg, ugyanis nem tisztázott, hogy kinek és mennyi lakhatási támogatást akarnak adni. Hát ennyi.

Magyarán

: mindenben vissza akarnak térni a régi, szép, szocialista kormányzati és finanszírozási módszerekhez, hiszen – mint tudjuk – azok kiválóan beváltak. Minden valószínűség szerint pontosan akkora sikerrel is kívánják majd vezetni az országot, mint elődeik. Megfigyelhetjük azt is, hogy bár szerintük mindent kiszámítottak – füstölnek is a golyók az abakuszon – ám ezeket a számításokat nem tették közzé. A „

program

” egy irdatlan ígéretözön egyébként, csak az ingyen sör és az örök élet hiányzik belőle. Nekem egyébként az oktatás színvonalának emelése a legszimpatikusabb, ez esetben ugyanis a következő Momentum vezetői akár okosak is lehetnek. Nem ártana.

Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

Az LMP is kihátrálhat a főpolgármester mögül – Karácsony Gergelynek el kell számolnia a kampánytámogatással (Videó)

‎PS Riport 2023 július 3.
Ahogy hullanak ki az ellenzék külföldi kampányfinanszírozásának csontvázai a szekrényből, a baloldal híres összefogása az enyészetévé vált, annak képviselői pedig egymást túllicitálva próbálják bemártani a másikat, reménykedve a politikai túlélésben. Miután végigsöpörte a nyilvánosságot Márki-Zay Péter 3 milliárdos amerikai kampányfinanszírozása, melegváltásban érkezett Karácsony Gergely és a 99 Mozgalom, amely 506 millió forintnyi "mikroadományt" gyűjtött össze – fontban, euróban és végül, ámde nem utolsó sorban forintban. Jakab Péter előremenekült és pártjának mostani vezetőségét okolta a baloldal kampányfinanszírozásának átláthatatlansága miatt, míg Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke felszólította Karácsony Gergelyt, hogy számoljon el a fontokkal és eurókkal, máskülönben akár a Párbeszédhez képest már majdnem releváns szavazótáborral rendelkező LMP támogatása is kétségessé válhat. Mindez azért is lehet érdekes, mert a Jobbik már korábban jelezte: nem szívesen támogatná Karácsony Gergelyt.