A veszteség

„De pedig Díké is lesújt a hazugságok kovácsaira és vallóira.”
Hérakleitosz B28
Az országot korán kényszerült elhagyni, ám külföldön élve is szenvedélye volt Magyarország. Bárhol élt vagy dolgozott, a magyar viszonyok, a magyar politika érdekelte. Miután hazatérhetett, itthon sem volt diadalmenet az élete. Sorozatosan érték támadások, el kellett szenvednie mindent, amivel a haladó sajtó elárasztotta. Radikális antikommunizmusával kivívta, hogy a karaktergyilkosság minden eszközét bevetették ellene. Nevezték fasisztának, antiszemitának – egyszóval mindannak, amire egy jobboldali közszereplő büszke lehet, ha megkapja az ellen oldaltól.

Mert így van ez: az ő szidalmaik, igaztalan ítéleteik jelzik, hogy jó úton járunk és ha ez igaz, Lovas Pista biztosan jó úton járt.
Sokfelé dolgozott újságíróként és publicistaként. A Szabad Európa rádiótól a Magyar Nemzetig, a Magyar Rádiótól az Echo TV-ig. Ám csak a munkahelyei, a megjelenés formái voltak változatosak, a véleménye, a világról vallott nézetei sohasem változtak. Ma, mikor széltében-hosszában tárgyaljuk a volt jobboldali sajtómunkások fordulat utáni szomorú sorsát, akik arra hivatkoznak, hogy nem ők, a világ változott, különös példaértéke van Pista valóságos szellemi kitartásának.
Ő körülötte valóban csak a világ változott.
Sok nyelven beszélt és szenvedélyes hírfogyasztó volt. Szemléi az országunk nemzetközi megítéléséről, még most, az úgynevezett jobboldali médiafölény korában is, sok olyan dolgot világítottak meg, amely valahogyan kimaradtak a mainstream médiából. Sarkos véleménye, a közszereplőkről, a világot hol nyíltan, hogy titokban igazgatni vágyó erőkről, sokszor még barátait is meglepte, vitára ingerelte. Az idő azonban a legtöbbször őt igazolta.
Meghatározó élménye volt a velünk élő kommunizmus, mely hiába öltött liberális köntöst, szándékai változatlanok voltak: lerombolni az észszerűt, családot, nemzetet, hogy fenntartsa, megerősítse uralmát. Csak a módszerek változtak, ravaszabbak, láthatatlanabbak lettek és ezért volt nagy szükség az olyanokra, mint Lovas Pista, akik világgá kiáltották, amit mások nem vettek észre.
Ez volt a dolga, ezért élt és ezért lehetünk hálásak neki.
Nehéz nem észrevenni a hasonlóságot Csurka és Lovas személyes sorsa és nézetei között. A maguk módján Kasszandrák voltak, hiszen jóslataikat kevesen hitték el, pedig szinte mindig beváltak. Mindketten botránykövek voltak a balliberális véleményvezérek szemében, főként azért, mert leleplezték a velünk élő kommunistákat, akik csak logót és lobogót változtattak, jellemet, szándékot viszont nem. Egyáltalán nem véletlen, hogy életükben kölcsönösen nagyra becsülték egymást.
Mint mindenki, aki határozott, szilárd elvekkel véleményekkel bír, ő is nehéz ember volt. Véleményét sohasem csomagolta selyembe és körömszakadtáig harcolt érte. Bármikor kapható volt a vitára, ezért is nevezték ellenségei „árokásónak”. Pedig csak az elvei szerint élő, gondolkodó ember volt, szilárd pont egy hánykódó világban.
Még a tévedései és a gorombasága is hiányozni fog.