A mítosz születése

Alapvetően roppant keveset tudunk a mítoszok születéséről, eredetük az íratlan történelem távolába vész. Homéroszról például nem tudjuk, élt-e egyáltalán, csak az tűnik biztosnak, hogy vak volt. Most azonban, egy röpke pillanatra betekinthetünk e folyamatba, hiszen, itt és most, velünk születik egy új legenda: az Index című kiadvány halálának mítosza.

A mítoszképzés megértésében nagy segítségünkre van, hogy – a legtöbb mítosszal ellentétben – ismerjük a keletkezés körülményeit és azokat az eseményeket, melyek elindították. Vegyük először ezeket szemügyre, de csak röviden, mert mindenki unalomig ismeri őket.

A kiadvány évek óta lejtmenetben van. Ennek kezdete visszanyúlik arra az időre, mikor a „régiek” közül néhányan felmondtak. Ez ellentmondásos hatást gyakorolt az eredményekre, például Tóta W felmondása sokat segített, de nem tudta kompenzálni Uj Péter távozását. A bevételek és az olvasottság megfeleződött, előretört a konkurencia (444.hu, 24.hu, hvg.hu stb.), a működési költségek magasak voltak a bevételekhez képest; egyszóval baj lett. Igen sok pénz, milliárdos összegek, forognak kockán. Ebben a helyzetben, ahogyan az szokás, a menedzsmentnek ötletei támadtak, melyeket a szerkesztőség, beképzelt hülyeségből, rendszeresen elutasított, sőt, még nekik állt följebb, holott – minden bizonnyal – ők dolgoztak rosszul, az olvasottság csökkenése legalábbis ezt bizonyítja.

Végül, mindenféle kalamajkák után, kirúgták az eszelős tekintetű Dull Szabolcs főszerkesztőt, mindezek hatására pedig – most úgy tűnik – a függetlenobjektív szerkesztőség kollektív harakirit követett el, és felmondott. A helyzetet az áttekinthetetlenül kusza tulajdonosi szerkezet is súlyosbítja, ahol alapítvány, Kft., Zrt. és ki tudja még, milyen vállalkozási formák tulajdonolják egymást keresztbe-hosszába és – hogy egyszerűbb legyen – ezeket adják veszik egymás között mindenféle pártállásúnak vélt pénzemberek. Mindebből csak a szerkesztőség furcsa viselkedése különös, egyébként a dolog a kapitalista logika szerint, teljesen hétköznapi és normális politikai élettel rendelkező országban az érintetteken kívül a kutyát sem érdekelné.

Nálunk azonban úgy alakult, hogy a politikai ellenzék notórius hülyesége okán, a függetlenobjektív sajtó lett a legnagyobb és leghatékonyabb ellenzéki párt.

Annyira, hogy az Index még saját pártot is alapított Momentum álnéven. Ugye emlékezhetünk rá, mikor az Index nevezetű királylány megcsókolta a csúf kis békát, ami ettől a hasonlóan alacsony esztétikai értékű Fekete-Győr Andrássá változott. (A Index meg mostanra döglött békává, de ez más lapra tartozik.)

A feladat tehát az, hogy mindebből kikerekedhessen a sajtószabadságot naponta eltörlő gaz Fidesz mítosza, amely most a szerkesztőség megtiport ártatlanságán keresztül akar diktatúrát bevezetni. (Már megint.)

A módszer lényege: csak semmi konkrétum! Ne essen szó arról, hogy a gaz Orbánbasi konkrét módon mit és hogyan tett/tesz e nemzeti érték megsemmisítésére. Hogyan „fojtja” meg, miképpen „zárja” el a pénzcsapokat, illetve hogyan akarja befolyásolni a függetlenobjektív médiamunkásokat és a szerkesztőséget. Csak sejtetések, személyekkel kapcsolatos kombinációk, „nevük elhallgatását kérő” bennfentesek állítólagos nyilatkozatai vannak. Hogy pontosan ábrázoljuk ezeket nézzük a szerkesztőség egyik alapemberének, az Orosz Anna hasonmásverseny második helyezettjének, Fábián Tamásnak szösszenetét, melyben, mint cseppben a tenger, benne van tulajdonképpen minden.

„A főszerkesztő, Dull Szabolcs kirúgásával átlépték a vörös vonalat. Olyan nincs, hogy ha valaki hónapokig tartja a hátát értünk, a szerkesztőségért (hogy ne tudják hazug indokokra hivatkozva szétverni, megbontani, legyengíteni), majd ezt az embert elküldik, akkor mi nem mondjuk azt, hogy köszönjük szépen, ennyi volt.” – írja Tamás. Csupa konkrétum. Mit érthet a költő például azon, hogy „legyengíteni” akarják a gonoszok a szerkesztőséget? Bódító anyagokat kevernek az üdítőjükbe? Attól mondjuk olyan nagy, látható változás nem következne be. A szétverésről már nem is beszélve. A kulcsszó az „akarják”, ez ugyebár itt azt jelenti, hogy csinálni ugyan nem csináltak semmit, de „akarják”. Hogy azt ő honnan tudja – ha tenni nem tettek semmit, a tébolyult tekintetű elvtárs kirúgásán túl –, hogy mit akarnak mások, az rejtély. Teszi pedig mindezeket a „a NER által szorongatott tulajdonos”.

Arról sem esik szó, hogy miképpen szorongatja a NER a tulajdonost. Pedig ugyancsak kíváncsiak lennénk rá, esetleg verik?

Ez hát a módszer lényege. Tények helyett – melyekkel ők amúgy is hadilábon álltak – sejtelmek, az egyes szereplőknek ellenőrizhetetlen szándékok tulajdonítása és a legfontosabb: más, már kész, régebben kreált mítoszok felhasználása, melyeket hasonló eszközökkel maguk készítettek. Ilyen mítosz például a „hatalom félelme” a függetlenobjektív sajtótól. Ami ugyebár, a három kétharmados győzelem után – miközben az Index és az összes többi fáradhatatlanul munkálkodott –, nyilvánvalóan indokolt.

A mítosz története készen van, már csak az aprómunka van hátra: minél szélesebb körben elterjeszteni.

Ennek eszköze többek között, hogy a szerkesztőség közleményeit angol fordításban is közreadják. Ez ugye elsőre marhaságnak tűnik, hiszen aki olvassa a kiadványt, az bizonyára tud magyarul, és mi a fenéért olvasná el ugyanazt primitív angol fordításban? Rövid töprengés után rájön az ember, hogy egy udvariassági gesztussal van dolgunk. Az EU-parlament aggódó képviselőinek így nem kell drága pénzért lefordítani azt amit a felháborodott, gyújtóhangú beszédeikben majd elmondanak.

Hiszen, mint azt az Internacionáléban is megénekelték nagy elődeik: és nemzetközivé lesz holnapra a világ.

Abból a szimpla tényből, hogy néhány, a munkáját szarul végző, de legalább beképzelt skribler elhitte magáról, hogy neki mindent lehet, és zsarolni kezdte a gazdáját, így lesz szabadságharc és világforradalom. E forradalomban esik aztán el az Index, egyenes derékkal és kivont laptoppal a kézben. Dicsőség a hősöknek!

De legalább jól szórakozunk közben.

***

(Nyitókép: Index, akik mentek)