A csevej
„Létezik élőlényeknek olyan társadalma, közössége, ahol valóban a legjobbak irányítanak. Sajnos, ezt manapság egyelőre csak a páviánoknál tapasztalhatjuk.”
Konrad Lorenz
„S ezek az athéniakkal szemben, akikről általában azt tartották, hogy a görögök közül a legravaszabbak, ilyen cselt alkalmaztak: a paianiai kerületben élt egy Phüé nevű nő, aki három hüvelyk híján négy rőf magas volt és egyébként is szép külsejű. Ezt a nőt teljes fegyverzetbe öltöztették, szekérre léptették és olyan helyzetbe állították, amely a leghatásosabb külsőt kölcsönözhette neki; így vonultak be a városba, s fullajtárokat küldtek előre, akik a városba érkezve betanított szövegüket szónokolták; ilyesfélét mondtak: »Ó, athéniak, fogadjátok jó szívvel Peiszisztratoszt, akit minden ember közül leginkább megtisztelve, maga Athéna vezet vissza fellegvárába.« A hírnökök mindenfelé megfordultak ezzel a beszéddel, a nép között pedig nyomban elterjedt a hír, hogy maga Athéna vezeti vissza Peiszisztratoszt. A városbeliek elhitték, hogy az asszony maga az istennő, imádkoztak hozzá, az emberi lényhez, és visszafogadták Peiszisztratoszt.”
Ilyen egyszerű trükkel
lett Peiszisztratosz Athén ura. Reméljük – mutatis mutandis – ez nem ismétlődik meg, mert semmi kedvem ezekkel eltölteni akár csak egy napot is.
Így adódott aztán, hogy ez a tett jutott eszembe, amikor megtekintettem az ellenzéki miniszterelnöki csevejt – mert vitának csak igen nehezen lehetne nevezni. Nagyjából úgy lehetne összefoglalni a locsogást, hogy mindent is megígértek. Orvosokat ezerszámra, egészségügyi dolgozókat százasával, felsőoktatásiakat milliószámra és egyáltalán: bármit bármikor, akárhányszor. Azért az ingyen sör bántóan hiányzott, valamint az örök élet is. Különböző dolgok jutottak eszembe ezekről a résztvevőkről. Egyik sem kellemes.
Fogalmam sincs, hogy van-e három hüvelyk híján négy rőf magas KariGeri, de ő is a magasságáról híresült el, valamint a „hiperpasszív” nyelvismeretéről. KariGeri mostanában kiemelkedő tanári pályafutásáról is ismert, ugyanis – sokak közül – vizsgálták, hogy vajon joggal tanított-e vagy sem. Nos, a magas hivatal arra jutott: nem volt hivatalos a tanári munkássága. Szegény Gerit az ág is húzza, nem elég a biciklisáv, most még ez is.
Jákob a felülmúlhatatlan paprikás krumpliról híresült el. Mert az paprika nélkül bravúros teljesítmény, de legalább, ráadásul szar is. (Nem véletlen, hogy áttért a parizerre; az azért jóval egyszerűbb.) Kiemelkedően bohóckodott a száraztésztával és krumplival is. A melós, a lópikula és a gazfickó voltak a legjellemzőbb kifejezései, de mindezt nagy átéléssel bírta mondani. A legjellemzőbb azonban az volt, amikor beült a miniszterelnöki székbe is. Annyira szeretne ebbe a székbe egyszer ülni! Csakhogy hülye szegény, úgyhogy remélem, nem fog ebbe a székbe üldögélni, mert akkor kénytelen leszek elhagyni a hazámat és valami lakatlan szigetre költözni.
Fegyőr a házi atomerőművel házalt, ami tulajdonképpen nem más, mint egy napkollektor. Ezt a kettőt összekeverni bravúros teljesítmény; még egy Fegyőrtől is. Szívrepesve várom, hogy mikor örvendeztet meg újra minket valami sziporkával. A világ egyik legbutább kisfiúja magasra tette a mércét: vitatkozni akart. Méghozzá Hadházy lódoktor ügyében, aki kétségtelenül az egyik legérdekesebb eset a sok közül. Hát nem nagyon sikerült neki, pedig ha valakin, Tóth Csabin nem nehéz fogást találni. Sajnos már nem a régi az emlékezetem, de úgy gondolom, amit ez a figura művelt az elmúlt időszakban, az meghaladhatatlan, és még hátravan a kampány. Az Isten irgalmazzon kis hazánknak!
Gyurcsányné a bálnoid alkatával és a sipító hangjával alakított nagyot. Egyébként ő is mindent megígért a nyugdíjaktól az EU-s minimálbérig, bár arról már kevés szó esik – úgy látszik, valaki elmagyarázta neki hogy olyan mindközönségesen és egyszerűen nem létezik. Nem volt egyszerű nyilvánvalóan, persze attól még mondogatja. Úgyhogy a bolgár dromedár is csak magát hozta, Feri neve például el sem hangzott, pedig bizonyára lett volna mit mondani róla.
Márki-Zay rögtön a híres hazudozásával vált ismertté, miszerint például „megfigyelőt” telepítettek a háza elé, és még sok egyéb kacagtatóval is szolgált, továbbá, hogy viccesen hasonlít valamelyik Habsburgra. Egyébként még tán ő volt a legvisszafogottabb, például a vagyonvisszavételt nem is emlegette olyan sokszor. Valahogyan talán ő volt a legkonzekvensebb; ő egyformán volt hülye.
És hát egy műsorvezető, akinek képtelen vagyok megjegyezni a nevét, úgyhogy – és mivel úgyis csak mikrofonállvány – már nem is változtatok e szokásomon. Hát így állunk most. Remélem, nem találkozunk velük, csak hát lesz még vagy két találkozójuk, plusz maga a kampány. Tulajdonképpen még szórakoztató is lenne, csak a mi bőrünkre megy az egész cirkusz. Őszintén remélem, hogy jön majd valamilyen baloldali párt helyettük és mi végre örökre elfelejthetjük őket. A remény hal meg utoljára.
Fotó: képernyőkép (ATV)
