Pesti Srácok

Éhezni tudni kell

Éhezni tudni kell

„Többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt.”

Platón

„Manész fia, Atüsz király alatt nagy gabonaínség tört ki egész Lídiában. A lídek egy ideig kitartóan tűrtek, azután, hogy az ínség nem szűnt meg, orvoslást kerestek rá, s mindegyikük mást és mást kísérelt meg. Akkor támadt a kockának, a csigának, a labdának és minden más játéknak az ötlete, kivéve az osztábláét. Mert ez utóbbinak föltalálását nem tulajdonítják maguknak a lídek. A következő találmánnyal jártak el az éhség ellen: minden páratlan napot végigjátszottak, hogy az evés vágya még csak föl se támadjon bennük, s minden másodikon meg abbahagyták a játékot és ettek. Így töltöttek el tizennyolc évet.”

PestiSracok facebook image

Ezeket olvashatjuk Hérodotosz „A görög-perzsa háború” című művében – mondjuk nehezen hihető, hogy a lídek ennyi évig elviselték a megpróbáltatásokat, de hát Hérodotosz volt, aki közvetlenül informálódott. Mindenesetre a tűrőképességből kitűnőre vizsgáztak – nem úgy a kvantumfizikusok, akik most még csak néhány napja éheznek a lengyel–fehérorosz határon, de már nagyon elegük van belőle. Azonnal a segítségükre is sietett az EU és átutalt részükre hétszázezer eurót. Ami persze nem sok, de van ott több is, ahonnan ez jött, és amennyien vannak, néhány falat bizonyára jutna mindegyikőjüknek belőle. Már ha Lukasenka, vagy valamelyik alvezére meg nem durrantja az egészet; elvégre kleine Fische, gute Fische.

Lukasenka '94 óta Fehéroroszország elnöke, előtte valami mezőgazdasági munkát látott el, pontosan nem tudni, mi volt az, de biztosan fontos volt. Azóta viszont elnöke a nevezett országnak. Különösebb hír vagy egyéb nem is fűződött a nevéhez, egészen a 2020-as választásokig, amikor némileg elmérte a választási eredményeket és több mint 90%-os eredménnyel győzött. Ezt nem kellett volna. Feléledtek az ellenzéki hangok, akiket az EU is támogatott, és újraszámlálást követeltek, ahol ellenőrök is részt vehettek volna. Természetesen az igaz játékos az USA, akinek kapóra jött volna egy Amerika-barát kormány. Mert mi sem lenne kívánatosabb, mint néhány rakéta az oroszok közvetlen közelében. Ezt persze Lukasenka nem engedhette meg, így országos zavargások keletkeztek, amelyeknek egy pontján úgy nézett ki, hogy akár még lehet is valami a dologból. De nem lett. Sőt, a „Bátyka” (ez Lukasenka beceneve) vérszemet kapott, és már a megszokott EU-s megszorításokat is sokallja, és követeli azok eltörlését.

Zárójel. Érdekességként még megjegyezném, hogy volt az a bizonyos repülőgépes eset. Ekkor ugyebár egy bizonyos Raman Prataszevicset letartóztattak és tulajdonképpen miatta is térítették el a gépet. Mostanra azonban ezt a szálat legalábbis elengedték és gyakorlatilag teljes hírzárlat van ebben a tekintetben a libsi sajtóban. Kiderült ugyanis, hogy az illető nem is kissé belekeveredett az ukrán Donbassz környéki harcokba, és nem a jó oldalon – ha van ott olyan. Egészen egyszerűen simán fasisztaként viselkedett – amint az is. Ezért most ejtették, mintha nem is esett volna szó róla. Zárójel bezárva.

Mi bezzeg nem kaptunk ebből a pénzből. Sőt, azt találta mondani Ursula von der Leyen, hogy Európában nem építünk falakat meg szögesdrótot. Mert az csúnya dolog. Mondjuk egy kapu oldalszárnyakkal, az már más, mint a sógoréknál. Hogy miképpen leszünk úrrá a migránsszóró egyre vadabb működésén, az rejtély, hacsak nincs valami áthidaló megoldás az elnök asszony tarsolyában. Én mondjuk nem látok ilyen kimenetelt. Mindenesetre azt is kijelentette: „Fehéroroszországnak fel kell hagynia az emberi életek veszélyeztetésével”. Nem lennék most Lukasenka helyében.

Tehát a szokásos eljárás: a nagy pofa az marad, amúgy semmi sem változik ténylegesen. Fogalmam sincs, hogy például miképpen akarják átadni az adományokat a migriknek; remélem, nem utalják át csak úgy – annyira talán még ők sem hülyék. Valószínűleg hatalmas csata lesz belőle, és mire az adományokra is sor kerülne, már régen nem esne szó sem róluk, sőt, már el is felejtették a dolgot.

Érdekes megnézni, hogy miképpen közvetíti a tv az eseményeket. Ahol nőket meg gyerekeket látni, az valami baloldali csatorna, ahol viszont katonakorú férfiakat, az jobboldali. Mert a baloldali csatornán szükségesnek látszik az érzékenyítés. Szerintem az egész migránstábort felkutatták, hogy néhány vágóképet csináljanak, ahol gyerekek, asszonyok meg egyéb sérülékeny csoportok vannak. Még nekem hiányoznak a buzik is, csak sajnos rajtuk nem látszik, elvégre mégsem járhatnak rózsaszín tütüben az adott körülmények között. Pedig milyen szép lenne. Szerintem lassan ki fog fulladni az egész és a migrik is el fognak jönni a lengyel–fehérorosz határról – őszintén remélem, hogy Putyinnak több esze van és nem kockáztat egy kiterjedtebb konfliktust. Különben is tél van és hideg – remélhető, hogy ha más nem, a jeges orosz tél majd kedvüket szegi nekik. A németnek is beadott.

Mindenesetre most azért be vagyunk kerítve. Minden lehetséges helyről jönnek a migránsok, egy négyzetcenti sem hiányzik. Most kell ügyesnek és hűségesnek lenni az elveinkhez.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.