Természeti kincseink megóvása nemzeti közügy – hangoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterelnöki irodát vezető államtitkára pénteken, Putnokon, a Mátyás király-kilátó átadási ünnepségén. Nagy János kiemelte: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) több mint 47 millió forintos pályázati forrásából megvalósult kilátó “olyan hely, ahol az ember Szent István szemével láthat”.
A Gömör kapujában, erről a magaslatról szétnézni nem csupán szép, de határtalan érzés
– fogalmazott az államtitkár a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei településen.
Az új építmény jelképe ennek a határtalanságnak és a magyarság határokon inneni és túli összetartozásának. Egyszersmind arra is figyelmeztet, hogy civilizációnk és kultúránk a természet hasznosításával kezdődött és kizárólag annak megvédésével maradhat fenn
– mondta. Utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta: mindenkinek személyes felelőssége van, amelyre azonban nem kell “ráfeszülni”, elég egyszerűen tiszteletben tartani a természetet, amely rendet követel magának.
Fontos továbbá, hogy a kulturált viselkedés szabályait a jövő nemzedékének is átörökítsük
– mondta az államtitkár, megjegyezve: ez a politika egyik legfőbb feladata.
Átadni azonban csak olyasmit lehet, aminek értékét ismerjük
– fogalmazott, rámutatva: a Kárpát-medence, az Északi-középhegység és benne a Putnoki-dombság olyan érték, amit érdemes megismerni, és megismerve nem lehet nem szeretni.
Riz Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője a köszöntőjében arról beszélt, hogy cél minél több értéket hagyni a későbbi generációkra, és a putnoki kilátó érték, hiszen történetével és elhelyezkedésével őrzője a környék szépségének, történelmének.
Innen rálátni a történelmi Magyarország egy részére, a Felvidékre is, ahogyan Ózdra és Putnokra ugyancsak emlékezetesen szép panoráma tárul a túrázók elé
– hívta fel a figyelmet.
Tamás Barnabás (Fidesz–KDNP–Putnok Városért Egyesület), a város polgármestere hangsúlyozta: egy régi álom teljesül a 18 méter magas, a Sajó-völgyre egyedülálló kilátást nyújtó építmény átadásával, amelynek fából készült elődjét még 1934-ben, cserkészek állították. Szavai szerint ha Putnokot a Gömör kapujának tekintik, akkor a helyi legendák nyomán Mátyás királyról elnevezett kilátót a Gömör tetején építették fel. Fontos, hogy a térség egyéb turisztikai látnivalóival együtt – amelyek fejlesztésére, illetve a szolgáltatások bővítésére az elmúlt években ugyancsak uniós forrásból összesen csaknem 200 millió forintot költöttek – az új kilátót is minél többen megismerjék.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Komka Péter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS