Pesti Srácok

Átvették megbízólevelüket az EP-képviselők

Átvették megbízólevelüket az EP-képviselők

Átvették megbízólevelüket hétfőn a júniusi európai parlamenti (EP-) választáson mandátumot szerzett képviselők.

A megbízóleveleket Sasvári Róbert, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke és Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda elnöke adta át a képviselőnek az Országgyűlés Barankovics István Irodaházában.

Sasvári Róbert köszöntőjében felidézte: Sulyok Tamás köztársasági elnök március 12-én tűzte ki az Európai Parlament tagjainak választását június 9-ére, a lebonyolításban pedig több ezer ember dolgozott. Hozzátette: igen magas, csaknem 60 százalékos részvétel mellett zajlott a választás, közel 4,6 millió választópolgár adta le szavazatát.

Mint mondta, a Nemzeti Választási Bizottság június 14-én állapította meg az EP-választás eredményét, amely június 19-én emelkedett jogerőre, és ezt követően öt munkanap áll rendelkezésre a megbízólevelek átadására.

PestiSracok facebook image

Felhívta a figyelmet arra: 2024. július 1-jétől december 31-éig Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Hozzátette: ilyenkor az elnökséget adó ország az uniós ügyeket illetően, de szélesebb értelemben is az európai figyelem központjába kerül. Közölte: a magyar elnökség 2024-ben éppen az uniós intézményi ciklusváltás idejére esik.

Sasvári Róbert hangsúlyozta: az EP az unió legfőbb jogalkotó szerve, amelynek az Európai Bizottság és a tagállamok is elszámolással tartoznak.

- mondta.

Hozzátette, a magyar választópolgárok szavaztak a képviselőkre, akik öt évig fognak a választóikért, és a választókat képviselve dönteni az EP-ben.

- kérte a képviselőket az NVB elnöke.

A június 9-ei európai parlamenti választások eredménye alapján a Fidesz-KDNP listájáról 11-en, a Tisztelet és Szabadság Párt listájáról heten, az MSZP-DK-Párbeszéd-Zöldekéről ketten, a Mi Hazánk Mozgalom listájáról egy képviselő jutott be az EP-be.

A hétfői ünnepségen 15 képviselő vette át megbízólevelét. A Fidesz-KDNP részéről átvette megbízólevelét Deutsch Tamás, Gál Kinga, Hölvényi György, Szekeres Pál, Ferenc Viktória, Vicsek Annamária, Győri Enikő, László András és Schaller-Baross Ernő. A Tisztelet és Szabadság Párt listájáról átvette megbízólevelét Magyar Péter, Tarr Zoltán, Kulja András, Lakos Eszter és Gerzsenyi Gabriella, a Mi Hazánk Mozgalom listájáról pedig Borvendég Zsuzsanna.

EP-képviselői megbízólevelét később veszi át Gyürk András és Győrffy Balázs (Fidesz-KDNP), Dávid Dóra és Kollár Kinga (Tisztelet és Szabadság Párt) valamint Dobrev Klára és Molnár Csaba (DK-MSZP-Párbeszéd-Zöldek).

MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?