Pesti Srácok

Augusztus 20: Állami kitüntetéseket adott át Gulyás Gergely és Kásler Miklós

Augusztus 20: Állami kitüntetéseket adott át Gulyás Gergely és Kásler Miklós

Állami kitüntetéseket adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Budapesten, a Pesti Vigadóban az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából.

Ünnepi beszédében Kásler Miklós kiemelte: augusztus 20-a a magyar nemzet, a magyar állam legfontosabb ünnepe, múltunk, jelenünk és jövőnk összekötő eleme, amely egyesít magában mindent, amit ma magyarnak nevezhetünk. Szent István király érdeme megkérdőjelezhetetlen, de az ő műve csak a kezdet. Uralkodása óta ezer év telt el, és a magyarság megmutatta, hűséges a hagyatékához, ősi és keresztény hagyományaihoz, a Szent Koronához és hazájához – fejtette ki az emberi erőforrások minisztere, aki úgy fogalmazott: Szent István államvallássá egyesítette a lelkekben már előtte is bontakozó kereszténységet, a szeretet hitét, a krisztusi értékek alapján utat mutatott nemzetének. Kásler Miklós szerint Európában szétáradt Szent István szellemisége. Ennek köszönhetjük, hogy hazánk Európa bástyája lett, a magyar nemzet, a magyar kultúra és keresztény hitünk fennmaradt akkor is, amikor tatár dúlta, török rombolta, Habsburg sanyargatta, vagy a náci, vagy a szovjet tankok szállták meg, amikor ember- és istenellenes eszméket, különböző izmusokat akartak idegen földről idegen ideológiák és nagyhatalmak ránk kényszeríteni. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarok hitet tettek hagyományaik mellett a legnehezebb időkben is, miközben számos erős nemzet süllyedt el, veszíttette el országát, identitását, kultúráját, mert nem volt tartása, nem volt hite, elfelejtette hagyományait. Kásler véleménye szerint több ország van ma is, amely magát erősnek tekinti, de már nincs hite, szeretete álságos, társadalmából kihalófélben vannak a történelmi és keresztény értékek, háttérbe szorult a család szeretete, támogatása. Hozzátette: Szent István ettől megóvta nemzetét, élünk, ismét emelkedünk, és azokat ünnepeljük, akik tehetségükkel, szorgalmukkal és akaratukkal hozzájárultak Szent István alkotásának kiteljesítéséhez, gyarapításához.

A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely arról beszélt, hogy közös életünk, amelynek Szent István élete és műve a kiindulópontja, sok-sok ember életéből és művéből áll össze, és azok egymást segítve építik egyre magasabbra mindazt, amit a nemzet közös hagyatékként megőriz. Mint mondta, az ország, a Kárpát-medence és a világon szétszóródott magyarság sokat köszönhet ezeknek a teljesítményeknek, amelyekből nemzedékről nemzedékre megújul az élete, újjászületnek közösségei, újrafogalmazódik kultúrája, megerősödik anyagi tehetsége. Ezeknek egy része névtelen, egy része nevesített teljesítmény, amelyeket példaként és tanulságként, igazodási pontként és tanulságként méltán őrzött meg az emlékezet – jegyezte meg a miniszter. Gulyás Gergely azt mondta, a kitüntetésekkel nagyszerű teljesítményért, sok évtizedes elkötelezett munkáért, a nemzeti közösség kitartó szolgálatáért mondanak köszönetet. A díjazottak sokféle tudással, tapasztalattal, teljesítménnyel járultak hozzá a nemzet fennmaradásához, ugyanakkor ezek mögött hasonló elkötelezettség, alázat, felelősségvállalás, munka és szeretet áll – tette hozzá, hangsúlyozva, a kitüntetettek hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország mindannyiunknak egyszerre lehessen otthona és hazája. A miniszter kijelentette: a nemzet életében összefonódik mindannyiunk sorsa. Az, hogy milyen lesz a közösség, milyen lesz a jövőnk, azon múlik, itt és most mit teszünk meg egymásért, közös hazánkért. Az ünnepségen Kásler Miklós átadta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetéseket, Gulyás Gergely pedig a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetéseket. A két miniszter közösen adta át a Magyar Érdemrend középkeresztje és a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal állami kitüntetéseket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?