Pesti Srácok

Ausztrália törvénnyel akadályozta meg az új orosz nagykövetség megépítését a parlament mellett

Ausztrália törvénnyel akadályozta meg az új orosz nagykövetség megépítését a parlament mellett

Törvénnyel akadályozta meg csütörtökön Ausztrália, hogy Oroszország új nagykövetséget építsen közvetlenül az ausztrál parlament mellé. A lépést nemzetbiztonsági okokkal indokolták, ugyanis egyre nő a feszültség az Ukrajnát támogató Canberra és Moszkva között.

Anthony Albanese miniszterelnök közlése szerint a jogszabály megszünteti Oroszország bérleti jogát a nemzetbiztonsági szempontból kényes területen. A kormányfő elmondta, hogy a törvényjavaslatot a parlament mindkét háza elfogadta csütörtökön, pár órával a benyújtása után. A törvény azt követően lép hatályba – várhatóan még csütörtökön –, hogy azt a III. Károly királyt képviselő David Hurley főkormányzó is jóváhagyja. Albanese hangsúlyozta, hogy az ausztrál kormány elítéli Oroszország törvénytelen és erkölcstelen ukrajnai invázióját. Ausztrália az egyik legnagyobb támogatója Ukrajnának a NATO-tagországokon kívül a háború kitörése óta.

Az ausztrál kormány azért nyújtotta be a törvényjavaslatot, mert Oroszországnak májusban a szövetségi bíróságon sikerült megakadályoznia, hogy megszüntessék a bérleti jogát a kérdéses területen. Moszkva 2008-ban szerezte meg a bérleti jogot a területre, hogy ott nagykövetséget építsen, de az épület nem készült el a vállalt időre, ezért a canberrai hatóságok felmondták a bérleti szerződést. Oroszország diplomáciai képviselete jelenleg a Griffith külvárosában lévő egykori szovjet nagykövetségen működik.

Forrás: MTI; Fotó: Reuters

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.