Az Európai Ügyészség főügyésze két görög európai parlamenti (EP) képviselő, a szocialista Eva Kaili és a néppárti...
Lengyelország engedett a nyomásnak, hogy visszavonja azon csomaggal szembeni vétóját, amelynek része többek között a nagy multinacionális...
Brüsszelből, az Európai Unió csúcstalálkozójáról jelentkezett a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor a közösségi oldalára feltöltött videóban arról...
Március közepéig hosszabbította meg az adócsalási botrányban érintett Gyenes Levente letartóztatását a bíróság – tudta meg a...
Durván letorkollták a beszédet tartó Gál Kingát az EP nemzeti vétóvitájában, majd az egészet kivágták a hivatalos...
Felrobbant egy ajándéktárgy a varsói rendőrkapitányságon, amelyet egy lengyel rendőrparancsnok nemrégiben tett ukrajnai látogatása során kapott. A...
Megszületett a megállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF); 2023. január 1-jétől 232 ezer...
Hangzatos szavak, lényegtelen változás. A jelek szerint nem számíthatunk sok jóra a nemzeti kisebbségekre vonatkozó, Kijev által módosított törvénytervezettől....
A Fővárosi Törvényszék haladéktalanul, már a vonatkozó rendelet hatálybalépésének napján intézkedett a Székesfehérvári Törvényszék által szerdán az...
Az államfő szerint ahhoz, hogy Európa hosszú távon is a béke szigete maradhasson, különbséget kell tenni illegális...
A brüsszeli szankciókról szóló, csütörtök éjfélkor záruló nemzeti konzultáció kitöltésére buzdított mindenkit Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért...
Ahogyan 2014 óta minden évben, úgy már most biztosra vehető, hogy idén is megdől a beruházási rekord...
Ötven bázisponttal 3,50 százalékra – csaknem másfél évtizedes csúcsra – emelte alapkamatát az eddigi 3,00 százalékról a...
Magyarország bátor, innovatív és high-tech hadsereget épít – jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön, a várpalotai lőszergyár...
Gyászmisét tartanak Pákh Imre emlékére a Mindenkor Segítő Szűz Mária lengyel-templomban december 22-én tizennégy órától. A megemlékezés...
A fizika törvényei szerint végtelen számú párhuzamos dimenzió létezhet, amelyekben minden és mindennek az ellentéte is megtörténik....
Belga és olasz sajtóértesülések szerint a politikus élettársa, Francesco Giorgi beismerő vallomást tett a belga nyomozó hatóság...
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellenzi, hogy orosz sportolók semleges zászló alatt szerepelhessenek a 2024-es párizsi olimpián, mondván:...
Reagált egyes kritikákra Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, aki badarságnak nevezte, hogy egyensúlytalanság lenne a költségvetésben. Ugyanakkor a...
Egyeztetés Giorgia Melonival – írta a miniszterelnök a Facebookon Brüsszelből. Korábban a miniszterelnök az EU–ASEAN csúcs kapcsán azt...
A kormánypártok szerint egyre biztosabb, hogy a “Soros-birodalom” áll a baloldal kampánytámogatási ügye mögött. Egyre biztosabb, hogy...
A Katarral kapcsolatos korrupciós ügy lehető legszélesebb kivizsgálását és az elkövetők szigorú megbüntetését sürgette Giorgia Meloni olasz...
Megkezdődtek a szakértői és vállalatközi egyeztetések az ománi kőolaj és földgáz esetleges jövőbeli magyarországi importjáról – jelentette...
Jobb emlékezőtehetséggel rendelkező, politika után érdeklődő embereknek talán rémlik, hogy régebben volt egy Jobbik nevű baloldali párt,...
Romániának továbbra is nemzetstratégiai célja a határellenőrzés nélküli schengeni övezet részévé válni, de ezt nem pereskedéssel, vagy...
Kanada szerdától nem teszi lehetővé, hogy Montréalban javítsák az Oroszországból Európába irányuló Északi Áramlat–1 gázvezeték turbináit. Mélanie...
Lengyelország az EU-s csúcson szerdán kihátrált a hétfői megállapodás globális minimumadóval kapcsolatos részéből, vagyis nem járulnak hozzá...
A fideszes országgyűlési képviselő, miniszterhelyettes a közösségi oldalán osztotta meg követőivel a hírt, hogy megszületett a kisfia....
Noha a hétfő esti brüsszeli megállapodás még a Politico szerint is Orbán Viktor és hazánk győzelmét jelenti,...
Franciaország több nagyvárosa is lángokba borult, miután Marokkó csapata kikapott a katari labdarúgó világbajnokság elődöntőjében a francia...
Az Egyesült Államok szerint történelmi szavazás történt szerdán az ENSZ-ben, amikor a világszervezet gazdasági és szociális tanácsa...
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Csehország tárgyalói és az Európai Parlament képviselői megállapodásra jutottak a...
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonon beszélt szerdán António Guterres ENSZ-főtitkárral, akit arra kért, hogy támogassa nemzetközi szakértői...
Szerdáról csütörtökre virradóra szünetel a jegyértékesítés a MÁV online felületein, a vonatokon és a jegypénztáraknál – közölte a...
Az Európai Parlament jóváhagyta a 18 milliárd eurós uniós támogatáscsomagot Ukrajna működésének biztosítására – tájékoztatott az uniós parlament...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Brüsszelben tárgyalást folytatott Prayut Chan-o-cha thaiföldi miniszterelnökkel, a megbeszélés fő témája a gazdasági...
Az Európai Parlament szerdán elfogadott állásfoglalásában az elhúzódó izraeli-palesztin konfliktus és a palesztin területek megszállásának megszüntetésére szólított...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Brüsszelben megbeszélést folytatott Phankham Viphavanhnal, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnökével – tájékoztatta az...
Túlnyomórészt elfoglalták az orosz fegyveres erők Vodjane települést a donyecki régióban – jelentette be Igor Konasenkov altábornagy, az...
Hat államtitkárt nevezett ki a köztársasági elnök. Az államfő hivatala, a Sándor-palota weboldalán szerdán közzétett közlemény szerint...
Az Egyesült Államokban évtizedek óta nem tapasztalt rekordnövekedést követően tavaly némiképp csökkent, ám továbbra is magas a...
Ha minden jól megy és az EU betartja a szavát, akkor már január elsején emelik a pedagógusok...
A tanártüntetéseket szervező szélsőbaloldali anarchista, a magát Noárnak neveztető Molnár Áron weboldala is a Bajnai Gordon tulajdonában...
Jogerősen három év börtönbüntetésre ítélte a bíróság egy férfit, aki megharapott egy vele szemben intézkedő rendőrnőt. A másodfokon...
Gyurcsányék mindig a nyugdíjasokon hajtották be a pénzt – kommentálta a Fidesz szerdán a DK nyugdíjemeléssel kapcsolatos...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS