Pesti Srácok

Autizmussal élőket támogathatnak a Paloznaki Jazzpiknik résztvevői

Autizmussal élőket támogathatnak a Paloznaki Jazzpiknik résztvevői

Autizmussal és spektrumzavarral élő gyerekeket és fiatal felnőtteket támogathatnak a csütörtökön kezdődött Paloznaki Jazzpiknik résztvevői az Együtt az Autistákért Alapítvány kezdeményezésére. Mint minden évben, a Paloznaki Jazzpiknik most is segíti bevétele egy részével a rászorulókat; idén az Együtt az Autistákért Alapítvány munkáját támogatják.

Szijjártó-Nagy Szilvia, az alapítvány elnöke ezzel kapcsolatban a közmédiának nyilatkozva csütörtökön arról beszélt, hogy a Jazzpiknik látogatói egy kék szívvel fotózhatják le magukat, és ha ezt a képet az #együttazautistákért vagy a #kékszív hashtaggel feltöltik közösségi oldalukra, akkor a Mol és a fesztivál szervezői képenként ezer forinttal támogatják az alapítvány munkáját.

– tette hozzá Szijjártó-Nagy Szilvia, majd az azzal kapcsolatos edukáció fontosságát is hangsúlyozta. Mint elmondta, alapítványuk három éve van jelen a fesztiválokon, eddigi tapasztalataikat pedig nagyon pozitívként értékelte. Közölte: szervezetük hat és harminc éves kor között várja azokat az autizmussal és spektrumzavarral élő gyermekeket, fiatalokat és fiatal felnőtteket, akik valamilyen területen – például a zene, a tánc, vagy a tudomány – kimagasló teljesítményt nyújtanak. Szijjártó-Nagy Szilvia kiemelte: őket szeretnék segíteni egyfelől céljaik elérésében, másrészről anyagilag is.

PestiSracok facebook image

Valde Orsolya, a Jazzpiknik alapítója, a fesztivál igazgatója arról beszélt, hogy a szombatig tartó AUTTALENT 2021 – Együtt a tehetségekért! csütörtöki kezdőnapján fellép Mario Biondi, a Gipsy Kings, pénteken az Együtt az Autistákért Alapítványt is segítő Rúzsa Magdi, valamint a Deladap is színpadra áll. Szombaton mások mellett a német De Phazz koncertjét hallgathatják meg a résztvevők.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.