S, ím Péter, harmadik e néven, önmaga Pilátusaként kivégeztette messiási énjét, melyből megszületett a dicső császár, Brüsszel Napóleonja, a belpesti Nagy Sándor. Megváltó, ítész, hóhér, uralkodó: az éppen aktuális örök igazságok tudója. Egyszerűen THE MAN. Akihez senki nem érhet fel. Még saját elvtársai sem.
Ha a Tisza Maslow-piramisát kellene felrajzolnunk, a csúcsdísz mindenképp Magyar Péter lenne. Ezt követően egészen a talpig minden más is, hiszen csak ő az egy legény a vidéken, ki Mucsa-külsőn fél kézzel tartja Brüsszel felé a szekérrudat, mutatva az utat a demokráciába és a korlátlan mentelmi jog hazájába. A piramis alapzata alatt (hiszen mi más lenne az alapzat, mint Péter: minden rá épül, minden teher egyedül az ő vállát nyomja) vannak a tiszás képviselők. Az agyhalottak gladiátorserege, akik Péter dicső vezénylete alatt megvívják a Fényhozó háborúját. És valahol alattuk vannak a bűzölgő tömegek, a rajongók. Az embertömegek, akik büszkén vállalják, hogy inkább büdösek lesznek, csak a messiás – elnézést, immáron Uralkodó – szeresse őket.
Köszönjük Péter, hogy megláttad hibánkat, s mégis vezetsz minket! Írjuk hát a zászlónkra, ne fürgyé’ le!
A fideszesek meg a meszesgödörben, ahová a baloldal szerint tartoznak. Raskó udvari főtanácsos szerint úgyis szépen lassan meghalnak a fideszesek, miért ne segítene rá kicsit egy ilyen kegyes isten?
Büdös bunkók
– vette számba alattvalóit Magyar Péter, miután eme nemes hierarchiát feltalálta. Csak egy emberben bízhatott– úgy hallotta az archívumban–, Radnai elnök áttörést ért el a barbár kritikusoknál. Eztán senki nem merészel ujjat (sic!) húzni vele.
Nem még kritikát írni. Sajtószabadság van Magyar Országban, a sajtó ír, amit szabad neki. Az agyhalottak meg inkább azt se mondják. Na de álljunk meg egy szóra,
hát hallgattassék le a másik fél is!
Meztelen a király, üres a kincstár– mondja a pénzügyér agyhalott, ki valóban nem túl bölcs, azonban legalább őszinte: pénz nincs a kasszában, csak könyvelésileg, mert nem fizet tizedet a kutya se.
Tóni lesz ez, ő tette!
Csak ő vihette el egymilliárdos AI-szoftverre a Tisza pénzét, ami nincs, csak volt. Vagyis nem volt, csak lett. Aki meg ezt az egészet nem érti, az agyhalott és menjen fogat mosni, különben a Tóni beszíjazza az M1 elé, aztán lesz nemulass!
Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS