agyhalott
A kollektív bűnösség európai érték, a hülyeség pedig előny – Kószáló Ladikpisztoly S01E33
Az észt Kaja Kallas szerint a kisebbségi jogokat az Európai Unión belül védi az Európai Unió. Ezzel csupán két probléma van: nem igaz és egy észt mondta.Agyhalott képviselők után "szellemi fogyatékos alkesz aktivisták"
Jó, mondjuk azután, hogy Magyar Péter agyhalott Soros-ügynököknek nevezte a saját EP-képviselőit, annyira nem meglepő, hogy milyen stílusban beszélnek az aktivistáikról a legszorgosabb manócskái.Tarr Zoltán szerint a pártban köztudott, hogy Magyar Péter agyhalottnak tartja képviselőit, de "ez nem baj"
Ismertük ezeket a gondolatokat (...) Én nagyra becsülöm Péternek ezt a nyílt egyenességét, és az, amit ő ott elmondott, az a mi számunkra tökéletesen ismert volt– nyilatkozta Tarr Zoltán szerdán, a Tisza Párt szerencsi fórumán, mikor arról kérdezték, hogy mi a véleménye a Magyar Péterről nyilvánosságra kerülő hangfelvételekről, amelyeken követőit büdös szájúnak, EP-képviselőit, így köztük magát a nyilatkozót is, agyhalottnak nevezte. A Tisza EP-képviselője szerint tehát nemhogy nem manipuláltak a Magyar Péterről előkerült felvételek, de valójában büszkén vállalja, a pártelnök, hogy megveti kollégáit és szimpatizánsait egyaránt.Ave, Péter! Az agyhalálba indulók üdvözölnek téged!
S, ím Péter, harmadik e néven, önmaga Pilátusaként kivégeztette messiási énjét, melyből megszületett a dicső császár, Brüsszel Napóleonja, a belpesti Nagy Sándor. Megváltó, ítész, hóhér, uralkodó: az éppen aktuális örök igazságok tudója. Egyszerűen THE MAN. Akihez senki nem érhet fel. Még saját elvtársai sem.A Tisza Párt egyik "agyhalott" EP-képviselője a szájszagról, a szellentésről, a másnaposságról és a hiszékenységről is tartott kiselőadást a TikTokon (VIDEÓ)
Bár egyik Tisza Pártos EP képviselő sem reagált arra, hogy főnökük agyhalottnak tartja őket egy titkos hangfelvétel szerint, mi mégis rájöttünk hogy kire gondolhatott elsősorban a "költő". Az orvosból brüsszelitává vált Kulja András mindeképp a bögyében lehet Magyar Péternek, ugyanis Bohár Dánielnek nyilatkozott az Európai Parlamentben, amit ő ugye megtiltott. Kulja egyébként adhatna tanácsot a sajátjaiknak, hiszen TikTok fiókján számos videót osztott már meg a szájszagról, a másnaposság elmulasztásáról, de még a szellentésről is. Ha ez nem lenne elég, megtudhatjuk tőle, hogy hogyan ne legyünk hiszékenyek. Aki nem tudja az tanítja? Na, nézzük mit tudhatunk meg Magyar Péter egyik "agyhalottjától".Agyhalottak vagytok, de nektek ezt nem kell tudnotok! – Reagáltak Magyar Péterék az újabb felvételre
Érdemben nem cáfolta a csütörtök reggel kiszivárgott hangfelvételek eredetiségét Magyar Péter, csupán „illegálisan megszerzettnek és manipuláltnak” titulálta azt. A Tisza vezetője tartalmában nem kommentálta, hogy valóban agyhalottnak, Soros-ügynöknek és tehetségtelennek nevezte-e saját kollégáit, és láthatóan nem örül annak, hogy ez nyilvánosságra került.Skót duda: agyhalott kollégák, agresszió és lehallgatás. Magyar Péter körül az élet kalandosabb, mint az Izaura TV (VIDEÓ)
Bár mi eddig sem kételkedtünk benne, hogy igaz az, amit Varga Judit mesélt exférjéről Magyar Péterről, mint például, hogy agresszív, lenéző, lekezelő és elviselhetetlen, most az exbarátnőtől is nagyjából ugyan ezeket tudtuk meg. Vogel Evelin ugyanis kiábrándult Magyar Péterből, mert agyhalottnak nevezte kollégáit és őt is, a gyereke előtt pedig agresszívan veszekedett vele, fenyegető magatartást tanúsított. Mindeközben Magyar Péter szerint ő tartotta el Vogelt, akit feleségül is akart venni, de végül kiderült, hogy a barátnő 11 órányi hangfelvételt készített a Tisza Párt embereiről, amit ezúttal nem Rogán Antalnak, hanem Kubatov Gábornak adott át. Egészen elképesztő sztorik, olyanok amiket még a Segítség bajban vagyok című sorozat producere is megirigyelne. Erről a love storyról is szólt az eheti Skót duda, amiben kitértünk a brit miniszterelnökre is, aki a "hosteges", azaz a túszok szó helyett a "sousage", azaz a kolbász szót olvasta le rezzenéstelen arccal a súgógépről. Mennyire érdekelhette a saját mondandója, ha alig-alig vette észre ezt a hibát. Végül rá kellett, hogy jöjjünk, a lekvár teszi el a nagymamát, hiszen a migránsok Spanyolországban azért éhségsztrájkolnak, mert azt követelik, hogy menedékjogot kapjanak. Mert, hogy ez szerintük így megy.Meghalt a francia buszsofőr, akit agyonvertek, mert szájmaszk viselését kérte az agresszív utasoktól
Elhunyt az a buszvezető, akit öt nappal ezelőtt úgy megvert egy társaság a dél-nyugat-franciaországi Bayonne-ban, hogy beállt nála az agyhalál. Az 59 éves Philippe Monguillot meggyilkolása miatt a francia rendőrség két huszonéves férfit vádol szándékos emberöléssel, két férfit segítségnyújtás elmulasztásával, egy ötödik férfit pedig azzal, hogy segített elrejtőzni az egyik tettesnek.Ajánljuk még