Előző részünkben a dark weben található online alvilág alapjaival foglalkoztunk, most pedig a sötét web első online kábítószerpiacáról lebbentjük le a fátylat, amely alatt nem a halott menyasszonyt találjuk, hanem az előző cikkünkben is említett Silk Road honlapot. Az online drogkereskedelmet folytató portál 2011-ben indult el, az akkor még titokzatos működtetők a tartalom mögé egy kifejezetten anarcho-liberális ideológiát is rittyentettek. Az agoriánusok, vagyis a piaci szabadelvűséget mindenek fölött támogatók alapelve szerint a piac minden beavatkozás nélküli működése képezi a teljes társadalmi szabadság alakövét. Ez az alapkő a jelek szerint a drogok akadály nélküli kereskedelmében testesült meg.
Az akkor még álnév mögé rejtőzködő üzemeltetővel 2011-ben egy interjú is megjelent, amelyben kifejtette, hogy az állam minden rossz forrása, az erőszak, az elnyomás megtestesítője, egyben arra is felhívott mindenkit, hogy „kreatív energiáit” a feketepiac irányába fektessék be. A Silk Road a fekete vagy sötét weben helyezkedett el, és már a kezdetektől feketepiaci funkciókat látott el, olyan online piac volt, ahol a digitális pénzt, a bitcoint használva (szinte) teljesen rejtve, szabadon bárki bármit eladhatott és vehetett. Már 2011-ben megpróbált ellene fellépni egy amerikai szenátor, azonban két évet kellett arra várni, hogy valóban be is tudják zárni.
Az FBI nyomozást indított
A Silk Road viszonylag gyorsan hírhedt feketepiac lett, fegyverkereskedők, drogdílerek kaptak rá, sőt, valójában ez volt a fő profilja. A Silk Road a dark web másik fontos sajátosságát is a magán viselte, lehetett ugyanis „crimeware”-ket vagyis hackelésre alkalmas szoftvereket is vásárolni az online fórumon. Ezt úgy is elképzelhetjük, mint az online világ online fegyvereinek kereskedelmét. Az üzemeltetőnek is ez lett a veszte, mivel az FBI nyomozást indított és egy szoftvert visszakövetve eljutottak a honlap üzemeltetőjéig. Hosszas vizsgálat és eljárás után 2013. október 2-án letartóztatták a Silk Road alapítóját és üzemeltetőjét, Ross William Ulbricht-ot.
A vád álláspontja az volt, hogy az akkor 30 éves Ulbricht 2011 és 2013 között, Dread Pirate Roberts (DPR) néven online feketepiacot üzemeltetett, amelyen drogok, fegyverek, és hamis okmányok árusítására kínált lehetőséget. A vád megállapítása szerint Ulbricht, az oldal szolgáltatásainak a használatáért minden ügylet után százalékot vont le, és így bitcoinban rettenetesen sok pénzt nyert. Az ügyészek állítása szerint az akkor 30 éves férfi összesen 18 millió dollárt, vagyis 4,8 milliárd forintot keresett, mindössze két év leforgása alatt. Az interneten közzétett becslések szerint a nevét a történelmi kereskedelmi útról kölcsönző Silk Road havonta több, mint egymillió dolláros forgalmat bonyolított az illegális termékek értékesítéséből.
A nyomozók rabolták ki a bűnözőt
A férfit végül 2015 februárjában első fokon életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte az amerikai bíróság, mind a hét vádpontot igazolva látta, ami azt jelenti, hogy jó esetben is több mint húsz évre hűvösre került, a számítógépén található bitcoinokat pedig elárverezték (épp 2015 novemberében került sor az utolsó árverésre). A legfrissebb hírek szerint a másodfokú eljárás ott tart, hogy akár négyszeres életfogytiglanra is ítélhetik a fiatalembert. Mi több, a Silk Road-ra ráállított titkosügynök, Carl Mark Force, a Kábítószerellenes Hivatal embere több ezer bitcoint eltüntetett, miközben beépülve nyomozott a bűnözők után, ezért a bíróság 2015 októberében őt is elítélte, 6,5 évre. Force társa Shaun Bridges, a washingtoni Fehér Ház védelmét biztosító Secret Service egykori tagja volt. Ketten együtt összesen 20 ezer bitcoint utaltak át saját számláikra, ez 2016 januári árfolyamon 8.6 millió dollárt, vagyis 2.5 milliárd forintot tesz ki.
Gyors léptékben bővült a feketepiac
A Silk Road vesztével nem állt azonban le a folyamat, több alternatív online feketepiaci fórum és honlap nyílott, amellyel tulajdonképpen megtöbbszöröződött a „dark web” kapacitása. Először az addigi kicsinek számító honlapok vették át a vezetést, majd 2014 januárjától áprilisig a Silk Road II nyílott meg az I2P- hálózaton –ezt már lezárták a hatóságok -, majd a TOR-on vágott vissza a több online feketepiaci honlap, és újra megjelent a Silk Road, ezúttal a Silk Road 3.0 (ez azonban nem azonos a korábbi honlappal, csak a nevében).
A sötét webes Alpha Bay honlapján baloldalt az első kattintásra a csalás, majd a drogok és a hamisított termékek találhatók. Három éve még csak a Silk Road volt – az Alpha Bay ma csak egy a sok közül. Ezért is érdekes, hogy míg a Silk Road 2013-as screenshotján 2795 droghirdetést találhattunk meg – az Alphán 2016-ban 50 ezer van – vagyis közel húszszorosa.
Az economist.com felmérése szerint az új online sötét weben megtalálható feketepiaci honlapok már 2014-re átvették a Silk Road szerepét, sőt, volumenében 2015 végére azóta megnövekedett az online feketekereskedelem. A mai trendek ismeretében azt is megállapíthatjuk, hogy az online alvilág a teljes feketepiac mintegy 20%-ának részesedését megszerezte.
A feketepiaci honlapok gyakorlatilag egy olyan világot teremtettek meg, ahol teljesen új struktúra alakult ki a bűnözés területén. A trend jól láthatóan affelé halad, hogy a hagyományos bűnözési formák mellett olyan párhuzamos világ alakult ki, amely volumenében, összetettségében és nemzetköziségében is magasabb szintet képvisel, mint a bűnözés hagyományos formái. A modern cyberbűnözés ugyanis fogalmilag nemzetközi, a honlap szervere például Új-Zélandon található, az üzemeltetők Hong-Kongban, Malajziában és Oroszországban dolgoznak, az eladó holland, a vevő pedig görög. A felhasználók a világ minden tájáról érkeznek, nincs nemzetiségi megkülönböztetés. Egyedül a felhasznált nyelv teremthet különbséget, léteznek például német illetve francia nyelvű dark web honlapok, viszont ezeket is nemzetközi szinten használják, tehát nem teremt akadályt semmilyen határ, vagy joghatóság.
Címlapfotó:Forbes.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS