Hamis képet fest az örmény-azeri konfliktusról az új magyar dokumentumfilm - állítja a Pázmány tanára

A magyar közvélemény kevésbé ismeri a Hegyi-Karabakh konfliktust, áttételesen az „azeri baltás gyilkos” ügyével kapcsolatban lehetett erről hallani. Röviden mit lehet elmondani a területért vívott küzdelemről?

Hegyi-Karabakh egy vitatott státuszú, egykor soknemzetiségű dél-kaukázusi terület, amelyet a Szovjetunió időszakában körülbelül 70 százalékban örmények laktak, Sztálin a megosztás politikáját alkalmazva mégis Szovjet-Azerbajdzsánhoz csatolta. A területért 1988-ban tört ki a harc, amely 1994-ben fegyverszünettel zárult le. Azóta az EBESZ Minszk-csoportjának feladata, hogy a felek közötti egyeztetést elősegítsék. Ugyanakkor mind a mai napig örmény és azerbajdzsáni katonák halnak meg a határvonalon. A fegyverszünet során jóllehet Moszkva közvetített, a végleges megegyezés nem áll érdekében a függőségi viszony fenntartása miatt. Az elmúlt húsz év azeri és örmény politikai klientúrája ugyanígy felelősséggel tartozik az ügy rendezetlenségéért, mivel egyik ország vezető rétege sem szeretné politikai pozícióját egy nagyobb kompromisszum miatt elveszteni.

A területre az örmények a nemzetek önrendelkezési elvére, Azerbajdzsán az államterület integritására hivatkozva tart igényt. Karabakh napjainkban pedig egy demokratikusan működő, etnikailag 100 százalékosan örmények által lakott területként fejlődik, ugyanakkor nemzetközileg még nem ismerték el, mint országot.

A Tűzszünet című film az azerbajdzsáni menekültek helyzetét mutatja be. Mit tudunk az örmény menekültekről?

A nemzetközileg is elfogadott adatok szerint 600-700 ezer azeri és legalább 400–500 ezer örmény menekültről van tudomásunk.

Örményország igyekezett integrálni, illetve letelepíteni a menekülteket, Azerbajdzsán ezt szándékosan nem teszi meg, a menekültek szegényes táborai, telepei ugyanis reprezentálni tudják a külföldi diplomaták számára az „örmény agressziót".

A film kiindulópontja, hogy a régió Oroszország és Irán geopolitikai érdekszférájában található. Oroszország már Nagy Péter cár idejében az örményekben látta szövetségesét, akiket nagy számban telepítettek a hagyományosan soknemzetiségű – muszlim törökök és perzsák, zsidók, zoroasztriánusok és albán keresztények lakta – Azerbajdzsán területére.

Sem Azerbajdzsán, sem az azeri nemzet Nagy Péter Oroszországának idejében nem létezett. A mai azerieket etnikumként Sztálin nevezte el először, a kaukázusi muszlim és tatár népesség gyűjtőneveként. Az országot a Szovjetunió politikájában először multietnikusnak gondolták ki, később kezdték kimondani, hogy van egy tituláris nemzete az országnak. Tehát egy modern nemzetállamról beszélhetünk, annak minden komplexusával. Talán épp mi magyarok értjük a legjobban, hogy milyen komplexusokkal rendelkeznek azok a környező népek, akik államiságukat a legújabb időkben hozták létre egy olyan nép mellett, ami már 1000 év óta államisággal rendelkezik.

A film szerint tömegesen csak az 1700-as években telepítettek le a területre örményeket.

Örmények Karbakhban már a Krisztus előtti korban is éltek. Ma is látogatható Tigranakert, amelyet Nagy Tigrán örmény király alapított a Krisztus előtti 1. században. Kolostorok, iskolák bizonyítják az örmények korai jelenlétét. A 18. században semmilyen "különös", irányított örmény betelepülésről nem beszélhetünk. A 18. század közepén a helyi örmény fejedelmek közötti küzdelemben, az egyik örmény vezető a helyi muszlimok egyik klánjának vezetőjével szövetséget kötött (1750) ekkortól jönnek muszlimok már nemcsak nomádként Karabakhba, és ekkor jött létre a Karabah-kánság. Ez a helyzet egészen 1813-ig megmaradt, amikor a terület az Orosz Birodalom része lett.

Hogyan kezdődött a ’90-es évek elején kirobbant fegyveres konfliktus?

Az örmények a Szovjetunió idején nem nyugodtak bele Sztálin döntésébe, miszerint Karabakh Azerbajdzsán része. Gorbacsov idején, 1988. február 20-án beadványt nyújtottak be Jerevánban, Bakuban és Moszkvában, kérvényezve, hogy a karabakhi szovjet terület Szovjet-Örményországhoz csatlakozhasson. Egy héttel később az azerbajdzsáni Szumgaitban véres, örmény-ellenes pogrom kezdődött, amely ellen az állam biztonsági szervei semmit sem tettek. Hivatalosan 23 haltak meg, valószínűleg azonban ennél jóval magasabb volt az áldozatok száma. A tényleges háborús konfliktusra azonban csak 1991 novemberében, Sztepanakert bombázásval került sor. A harcok mellett örmény és azeri spontán lakosságcserék is zajlottak.

A filmben azzal indokolják Azerbajdzsán vereségét, hogy katonailag az oroszok az örményeket támogatták. Mivel magyarázható a két nép hadereje közötti különbség?

A Szovjetunióban egyik tagállamnak sem volt külön hadserege, de minden államban állomásozott szovjet haderő. Az örmény katonák képzettebbek és motiváltabbak voltak. Azerbajdzsánban a katonáskodást társadalmi szinten lenézték, bár az ország területén a Vörös Hadseregnek több kaszárnyája volt, mint Örményországnak, így több fegyvere is. Az örmények a harcok során a jobb kiképzettség és motiváltság miatt ezeket mégis meg tudták szerezni, amely szintén a győzelmüket segítette elő.

Hodzsali katasztrófája - egyes helyeken a Hodzsali genocídiumként emlegetett esemény – szintén megjelenik a filmben.

Hodzsaliból Szovjet-Azerbajdzsán fejlesztett várost hadászati céllal. A település ugyanis Sztepanakert mellett található kiváló földrajzi elhelyezkedéssel: innen tudta az azeri hadsereg a háború során a fővárost lőni. Az örmények ezt bojkottálandó 1992. február 25-én a várost körbekerítették, azonban menekülési folyosót hagytak az asszonyoknak, gyerekeknek. Az azeriek azonban élő pajzsként küldték ki a katonák előtt a lakosságot, sok ártatlan civil vesztette életét. Nemzetközi szinten Azerbajdzsán az eseményeket Hodzsali-genocídiumként nevezi, egy ilyen esemény történetpolitikai felhasználása, népirtásként való értékelése azonban a fogalom leértékelődéséhez vezethet.

A filmben többször szó esik arról, hogy az ENSZ az örmény csapatok kivonását kéri Hegyi-Karabakhból. Mit tartalmaznak pontosan ezek?

1993-ban az ENSZ Biztonsági Tanácsa 4 határozatot fogadott el Hegyi Karabakh vonatkozásában, mindegyikben alapvetően két jogi tartalommal: a felszólítják a feleket a harcok abbahagyására és Örményországot arra, hogy a Karabakhot körülvevő területekről – és nem Hegyi Karabakhból - vonja ki fegyveres csapatait. Az örmény fél érvelése, hogy a határozatok első pontját Azerbajdzsán folyamatosan megszegi, így amíg a fegyverszünet nincs betartva, addíg nincs értelme a fegyveres csapatok kivonulásáról beszélni. A Karabahi Háborúban, a 90-es évek elején Örményország 7 körülvevő közigazgatási kerületet is elfoglalt, amelyek védelmi funkciót is szolgálnak Karabahra nézve. Ha kompromisszumkötésre kerülne sor, ez a hét kerület alkalmas arra, hogy esetleges politikai alku tárgya legyenek. Az ezekről való kivonulásra szólítják fel Örményországot az ENSZ határozatok.

Hegyi-Karabakh ma 100 százalékosan örmény. E tény felveti -e ez az etnikai tisztogatás kérdését?

1991 decemberében volt egy referendum Karabahban a terület hovatartozásáról. Az azerbajdzsáni vezetés az azerieket ettől eltanácsolta, mivel az örmények eleve többen voltak. Az örmények logikája az volt, hogy „mi vagyunk igaz a többség, de maradhatnak az azerbajdzsánok a mi vezetésünk alatt”. Az azerbajdzsánok ezzel nem értettek egyet, ebből következett aztán a háború, amelynek a lényege, hogy vagy az egyik vagy a másik fél marad. A háború örmény katonai győzelemmel zárult, ha pár hónappal tovább tart, akkor Azerbajdzsán egyértelműen kapitulál, ez azonban Oroszország közbelépése miatt nem történt meg: nem békét, hanem csak fegyverszünetet írtak alá a felek Moszkva közvetítésével, amelynek az eredménye a máig rendezetlen konfliktus.