Pesti Srácok

Az agrártárca kiszámolja, mekkora károkat okozott Bige László

Az agrártárca kiszámolja, mekkora károkat okozott Bige László

Az Agrárminisztérium (AM) most azon dolgozik, hogy számszerűsítse, mennyi pénzzel károsította meg Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa a magyar gazdákat – közölte Nagy István tárcavezető a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnökével tartott közös hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.

Az agrárminiszter hangsúlyozta: megvédik a magyar gazdákat és fogyasztókat a tisztességtelen vállalkozóktól. Mint elmondta, Bige László komoly csapást mért a magyar mezőgazdaságra, cége – piaci helyzetét kihasználva – mesterségesen emelte a műtrágya árát, a mostani egyébként is magas világpiaci árak mellett, így annak költsége az előző évekhez képest a négyszeresére nőtt. Nagy István szerint Bige László ezzel nemcsak piaci szabálytalanságot, hanem megbocsáthatatlan etikai vétséget is elkövetett, amellyel minden magyar vásárlót megkárosított, hogy extraprofithoz jusson.

– mondta. A miniszter közölte: míg egy intenzíven termelő, szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdálkodó korábban hektáronként 50-85 ezer, jelenleg már 205-255 ezer forint értékben juttat ki a földjére műtrágyát.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Nagy István elmondta, hogy a kartell a teljes hazai műtrágyapiacot érintette, amelynek működését feltárta a Gazdasági Versenyhivatal (GHV), amely 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre. A tárcavezető leszögezte: a baloldali milliárdos, Bige László még egy fenyegetésnek beillő nyilatkozatot is tett a gazdák irányába, miszerint idén a magyar gazdák már csak egyetlen napon vehetnek műtrágyát, ami megmarad, azt mind külföldi vevőnek adják el. Ezzel Nagy István szerint Bige László felmondta a magyar gazdaság szereplői közti szolidaritást, és nyíltan megfenyegette a magyar gazdákat, amit határozottan vissza kell utasítanunk. A szaktárca most azon dolgozik, hogy számszerűsítsék, mennyivel károsított meg minden egyes magyar gazdát ez a vállalkozó – mondta a miniszter. Győrffy Balázs, a NAK elnöke a többi között arról beszélt, hogy a földgáz árának tízszeresére emelkedése mellett kartellezés is rombolta a műtrágyapiacot Magyarországon. Szavai szerint nem véletlenül szabott ki a GVH rekordmagas büntetést a Nitrogénművek Zrt.-re és vállalatcsoportjára.

– fogalmazott Győrffy Balázs. A NAK elnöke rögzítette: a műtrágya a mezőgazdaságban nem megkerülhető inputanyag, a nitrogénműtrágya a növények üzemanyaga. A magasabb input-költség előbb-utóbb a fogyasztók pénztárcáját is károsítja, és bizony ez is történt – hívta fel a figyelmet. Márky-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelöltre utalva azt hangoztatta: gyakoroló gazdálkodóként (...) külön kikérem magának, hogy a tőlem ellopott pénzből finanszírozzák egy olyan ember miniszterelnök-jelölti kampányát, aki hódmezővásárhelyi polgármesterként a földadó bevezetésével üzent a magyar vidéknek. Jakab István, a Magosz elnöke szerint Bige László esélyt kapott, élt a lehetőséggel, komoly vagyont szerzett és ezt a vagyont csalásra és zsarolásszerű tevékenységre használta, amit a Magosz a leghatározottabban visszautasít. Egyúttal arra kérte a magyar kormányt és a bűnüldöző szerveket, hogy a leghatározottabban lépjenek fel az ügyben. A Magosz elnöke beszámolt arról is, hogy a helyzet miatt a tavaszi fejtrágyázás csak részben biztosított, ami komoly hozamkiesést okozhat a gazdáknak. Nagy István újságírói kérdésekre válaszolva közölte: a múlt héten minden hazai műtrágya-előállítóval tárgyalt és a magyarországi szükséglet fedezésének mikéntjéről e hét végén várható bejelentés.

– szögezte le az agrárminiszter. Szintén újságírói felvetésre reagálva úgy vélte, asztalra kell tenni annak a lehetőségét, hogy állami vagy magánvállalkozásként olyan műtrágya-előállítót hozzanak létre, amely az ország stratégiai ellátását biztosítani tudja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balázs Attila

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.